Istenek

„A népek régebben közelebb álltak isteneikhez és a természetfölöttihez, ma azonban már alig tudnak róluk valamit, csupán jelen vannak a szertartásokon és az igazi nagy titkokat már csak a papok ismerik és néhány beavatott. Ezért a tudásért nagyon sokáig kellett kutatnom és nagy árat fizettem érte, de úgy érzem, nem volt hiábavaló a fáradozásom. Ez a régi kézirat -42 év munkája fekszik benne- talán majd eligazítja azokat, akik már nem sokat tudnak a régmúltról, szeretnének megismerni egy vallást, azok szokásait és elkötelezettségüket. Sokszor és sokan próbáltak engem megkeresni ezen írás miatt, hiszen olyan titkok vannak benne, amelyek leleplezik a leggonoszabb rituálék titkait is, de fegyverül is szolgálnak ellenük, azonban ugyanez a helyzet az elfogadottabb kultuszokkal is, hiszen az ő titkaikat is kiteregettem ebben a kéziratban, ezért is váltam üldözötté miatta. Ám mostanra már biztonságban érzem magam, bár megérdemelt büntetés ez ahol most vagyok. Mégis jobb itt, mint bárhol Wicca földjén. Ha már ráakadtál erre az írásra –bárki légy is, akármilyen szerzet- forgasd hát úgy, hogy hasznodra váljon. De nehogy elbízd magad, mert ez a tudás korántsem teljes, csak egy része, hiszen ki tudhatna az istenekről mindent, kiknek a hatalma szinte mérhetetlen a halandókéhoz és a tündérekhez képest egyaránt. Az istenekről csak annyit tudnak a legtöbben, hogy a hatalmuk attól függ, hány hívet tudnak maguk köré gyűjteni. Ez szerintem azonban hamis, hiszen csak meg kell nézni Wicca isteneit. Máris kiderül, hogy nem túl sok követője van Marduknak, mégis nagyobb a hatalma, mint Getisnek, pedig legalább tízszer annyi földműves van, mint ahány Marduk hívő valaha is volt. Ennek a titoknak egyedüli tudói az istenek, személyem és Te aki ezt elolvasod.

Minden istennek van egy előre meghatározott feladatköre, mert már születésekor eldől, hogy a sorsa mi lesz és mekkora lesz a hatalma. Ez alól csak Wicca félistenei, a Jöttünök kivételek, de egyedül csak Hermész és az Egy Igaz Istennő tudja a teljes igazságot. Ha ebben az írásban keresed az utat az istenek hatalmához, hát nagyon közel jársz. De ha még ennél is mélyebbre akarsz ásni, akkor nem engem kell megkérdezned, hanem az istenek földön járó követeit, az avatárokat és a Jöttünöket. És ha valaha rájuk akadsz és nem lesz bajod, akkor szerencsésnek mondhatod magad. Én is csak úgy tudtam megmenekülni a haragjuk elől oly hosszú időn keresztül, hogy eltávoztam egy helyre, ahová az ő kezük már nem érhet el. De ez a hely sivár, mert nincsenek istenei, és mindenki a másik ellen tör.

A hosszas szócséplés után leírom neked, mikre sokan még csak gondolni sem mernek, de én utánuk jártam, igaz, hogy most méltó büntetésemet kell szenvednem.

Fontosnak tartom leírni az istenekről, hogy sok tájon más néven ismerik őket, néha több alakban is tisztelhetik ugyanazt az istent, esetleg több istent tisztelhetnek egy alakban. Vannak olyan istenek is, akik itt nem szerepelnek, ők kisebb hatalmú természeti lények. Általában a tündérek és néhány barbár törzs imádnak ilyen isteneket.

Az Ászok

Az Egy Igaz Istennő

vagy néven nevezhetetlen hatalmasság. Ő teremtette az isteni anyagot. Ő az istenek ősanyja. Még maguk az istenek sem ismerik igazán, kivéve Hermészt. A halandók közül csak néhányan tudnak róla és még ennél is kevesebben fohászkodnak hozzá.

Tisztelői: Nagyon kevés népcsoport van, amelyik ezen a néven tisztelné Őt, mert annyira titokzatos, hogy szinte semmilyen kultusza sincs, vagy legalábbis nem nevezik meg. Általában a civilizálatlanabb népek hisznek benne, mint a piktek (ők Földanyának nevezik), a déli pusztákon a lovasnomád nemzetségek Őt látják meg a természet erőiben. A barbárok a szellemekben és totemekben látják megtestesülni, a tündérek némelyike pedig valamilyen hely szentségében véli fölfedezni. Itt látszik, amit már említettem, nevezetesen az, hogy az isteneket csak részben lehet megismerni, teljesen sohasem. Mindegyiküknek igaza van, mert az Istennő valójában a Wiccát uraló összes isten erejét magába foglalja, kivéve a Jöttünök némelyikét, azokat, akik a saját erejükből léptek be az istenek sorába, vagy más sík szülöttei (Charon, San Dionigi, Sheromniák). Az Ő hatalma azonban már az előtt létezett, hogy az istenek megszülettek volna, s az Ő ereje tartja fönn az isteneket és az egész világot. Ha egyikük meghal, vagy más síkra kerül, az nem befolyásolja hatalmát és az sem, ha új születik, de nem is avatkozik bele ezekbe a történésekbe. Ha ez mégis bekövetkezne, akkor felborulna az a kényes egyensúly, ami megváltoztathatná Wicca sorsát. Egyedül Hermész az, aki ismeri ezeket a titkokat, mert ő az első az istenek között, a világ az ő gyermeke és az Ászok is az Istennővel folytatott „viszonyából” származnak.
Kultusza: A fentiekből már kiderülhetett, hogy nincs igazi kultusza és ebből fakadóan papjai sincsenek s templomokkal sem büszkélkedhet, de ha valaki imádkozik hozzá, azt megteheti bárhol. Nem valószínű azonban, hogy az Istennő válaszolni fog. A hatalma gyakorlatilag mindenre és mindenkire kiterjed.
Papsága: vad sámánok szoktak áldozatot bemutatni neki, de a vallási szokások népcsoportonként eltérőek.
Legnagyobb tettei: Hermész megteremtése.

Ászok: A leghatalmasabb istenek, kezük mindenhova elér. Mindannyian egy vagy több fajt teremtettek. Wicca ős lényegét ők adják, az isteni pantheon előkelő helyén állnak!

A félreértések tisztázása végett írom le ezeket a sorokat, mert sokan nem tudják azt, hogy Wicca istenei nem egyformán hatalmasak, hanem három nagyobb családba lehet őket besorolni. Ez a három csoportosulás a következő: az Ászok, az Istenek a Jöttünök és az Egy Igaz Istennő, de ő az összes Istencsalád fölött áll, illetve léteznek Avatárok (küldöttek), ők azonban nem akkora hatalmúak, hogy az Istencsaládok bármelyikébe beletartozzanak. Mindegyiküknek másban áll a hatalma, befolyásuk nagyon különböző lehet. Az Ászok uralkodnak a világ fölött és ők teremtették meg Wicca uralkodó fajait (az istenek is teremtettek néhány fajt, de azoknak a létszáma jóval kisebb), s ők adják Wicca lényegét, létében fenntartják és kormányozzák, bár azt, hogy ki uralja, időnként nem lehet tudni, mert bár nem avatkoznak be közvetlenül a világ folyásába, azért vannak eszközeik, amikkel messzire tudnak nyúlni. Elsőként Hermész lesz az, akiről írni fogok, mert ő (most még) Wicca legnagyobb hatalmú istene és egyúttal megteremtője.

Hermész, a Világalkotó, a Titokzatos, a Tündéristen, a Vidám manó

A természet és a mágia istene. Elfek, szidhék, szilfek istene. Egyértelműen férfi isten. Ő született elsőként, a legbölcsebb isten. Szinte minden kultúrában ismerik valamilyen néven. Majd minden tündér tiszteli és áldozatot mutat be neki. Általában levélzöld köpönyegben ábrázolják örökifjú arcvonásokkal, a kezében tölgyfabotot tart, melynek szárán levelek sarjadnak. Őt tisztelik elsődleges természetistenként és mágiaistenként, az erdők, mezők és állatok istene. Jele a hatalmas lombkoronájú tölgyfa, mely fölött fényes csillag ragyog. Szent növénye a tölgy, szent állata az unikornis.

Tisztelői: Hermésznek nagyon sok követője és papja van, mind a tündérek, mind pedig az emberek között, ám a különleges az, hogy mindenki másban találja meg Őt, ezért is kapott a halandóktól és a tündérektől nagyon sok nevet, de érdekes módon mindegyik illik hozzá és jellemző is Hermészre. Nagyon sok olyan lény is akad Wiccán, aki ugyan nem őt tartja védőistenének, mégis elmormol néha egy-egy fohászt, és ha gonosz dolgot lát, akkor megérinti a homlokát. Hermészt általában férfi istennek képzelik el, olyasvalakit, aki nagyon közel áll a természethez, a mágiához, tündérekhez és nincs benne egy cseppnyi gonoszság sem, legfeljebb némi virgoncság, tündéres pajkosság. Néha fiatal, néha öreg, roppant megfontolt, óvatos és ugyanakkor nagyon szelíd, de haragjában félelmetes és veszélyes. Kezében néha roppant tölgyfabotot tart, melyen a bölcsesség rúnái fénylenek, ruhája pedig zöld, mint a mezők nyaranta, szeme pedig a tengerszemek ragyogó kékjét tükrözi vissza. Hermésznek nincsenek templomai a szó igazi értelmében, ám az általa megszentelt ligetekben, pagonyokban mindig megpihenhet a fáradt utazó. Papjai nem minden esetben vannak ezeken a helyeken, hanem csak az ember lakta területeken fordulnak elő, nagyon ritkán városokban, inkább azok közelében (bár Mare Atlanticumban és a Gótok keleti királyságában van néhány szent liget a városokban). A tündérbirodalmakban nagyon gyakoriak a szent helyek, ott általában ritkák a papok, sőt, a sídhe nép körében egyáltalán nincsenek papjaik. Ők azt mondják, hogy Hermész őket teremtette elsőként a világ lényei közül és ezért nem kell hozzá papokon keresztül imádkozniuk, senki sem tudja, hogyan tartják vele a kapcsolatot, ők azt mondják, hogy közvetlenül, ami nagyon különösnek tűnik, de az igazságot érző gyűrűm nem jelzett hazug szót. Hermész kultuszára ráleltem a Kelta Uradalmakban, a Szász Elf birodalomban, a Thüringeknél és a keleti Gótoknál, a Mare Atlanticum szigetein és a Servience tündéreknél, s szinte mindenhol találtam tisztelőjét.
Kultusza: Ha a magamfajta vándor sokat jár-kel a világban, sok furcsaságnak lehet tanúja, s Hermész vallása is ilyen. Azokon a helyeken, ahol megfordultam, mindenhol azonos néven tisztelték Hermész ünnepeit és még a szertartások jellege is nagyon hasonlított egymáshoz. Az ünnepek nem követik egymást nagyon szorosan, hiszen évente mindössze 10 ünnep van. Ezek a következők: Évkezdet (az év első két napja) , a teremtés ünnepe (a tavasz első napja), az ébredés ünnepe (az év leghosszabb napja a nyári napfordulón) a perkalai győzelem ünnepe (a nyár középső három napja). A nyár ébredésének ünnepe, Az ősz ébredésének ünnepe, a nagy tölgyünnep. A Csillagok ünnepe (az őszi napfordulókor), a tél ébredésének ünnepe és az Év elbúcsúztatása (a tél utolsó két napja). Ezeken az ünnepeken általában az jellemző, hogy szinte mindenki tánccal köszönti Hermész nagyságát, utána pedig különféle növényeket ültetnek el a ligetben (vagy szórnak szét koszorúkat, ha az évszak nem alkalmas az ültetésre), ezután pedig áldomást isznak és kérik Hermész áldását, végül egy tánccal zárják le az ünnepséget.
Papsága: A Hermészt szolgálók között a druidák vannak a legtöbben, de más típusú papok is megtalálhatók. A legtöbbjüket arról lehet megismerni, hogy ruházatuk természetes színű (a zöld vagy a barna valamilyen árnyalatai) derekukon pedig egy széles, aranyszínű övet viselnek, ezüstözött szegélyezéssel, amin egy tölgyfa van, Hermész jele. Ez a papság szent szimbóluma is, emellett gyakran hordanak maguknál botot, ami uruk földi vándorútjait jelképezi, azt a szabadságot, ami a papság számára megmaradt, ám az Ő számára már elveszett.
Hermész legnagyobb tettei: Wicca megteremtése, az elfek, sidhék, szilfek, brownie-k és manók megteremtője, az istenek kormányzója.

Hermész és a Troll legendája:

Amikor a világ még fiatal volt, gyakran előfordult, hogy Hermész eltávozott az Istenek Csarnokából és szemügyre vette keze munkáját, mert kíváncsi volt a legapróbb részletekre is, ami csak Wiccán történik. Meg aztán meglehetősen unatkozott is, így hát úgy döntött, hogy tesz egy kisebb sétát Wiccán. Kezébe fogta vándorbotját és nekiindult a nagyvilágnak, s rácsodálkozott a részletekre, mit a többi istenek megalkottak, amire ő talán nem is gondolt. Egyszer aztán igencsak messzire került az általa kedvelt helyektől, s valahogyan egy mocsárba tévedt. Valamiért sehogyan sem akadt rá az innen kivezető útra, magában pedig azon töprengett, hogy mit tegyen. Egy zsombékon ülve gondolkodott éppen, mikor hirtelen valami förtelmes lény tört rá és megtámadta. Egy troll volt az, mégpedig a leggonoszabb fajtából, a vörös trollok közül való. Roppantul meglepődött, mikor valami nagyon nagy erőt érzett felőle, főleg azért, mert ilyen lénnyel még nem találkozott útjai során. Nagyon sokáig küzdöttek egymással, mígnem mindketten fáradtan a földre rogytak, s Hermész azt vette észre, hogy a troll elkezd átalakulni, s Ruth istennő kezdett el láthatóvá válni. Hamarosan azonban elhalványult és eltűnt a gonosz istennő, s Hermész egy kacajt hallott és néhány gúnyos szót: „Még találkozunk, most ugyan legyőztél, de legközelebb nem így lesz!”. Miután Hermész visszatért az Istenek Csarnokába, elmondta ezt a többi Ásznak, s úgy határoztak, hogy többé egyetlen Isten vagy Ász sem teheti a lábát Wicca földjére, s ezután hatalmas varázslatokkal pecsételték le a világra vezető Kaput. Így okozott kárt Ruth a tündéreknek és a halandóknak, hogy elvette tőlük az addig közöttük járó isteneket, így lett általa ismét szegényebb a világ.

Minerva, a Tudományok Úrnője, Könyvek Istenasszonya

A tudományok istenasszonya. A gnómok és könyvtárak védőistene. Hermész felesége. Őt az isteni vágyakozás tudata, Hermész vágya teremtette. A legokosabb az istenek között. Könyvtára tartalmazza az összes könyvet, ami a világon létezik. Általában gyönyörűszép tündér nőként ábrázolják, aki barna köpenyben jár és mindenre tudja a választ. Jele a nyitott, ragyogó könyv. Szent növénye az alma, szent állata a bagoly.

Tisztelői: A tudás úrnőjét nagyon sokan tisztelik, elsősorban a gnómok népe, illetve számos tudós és varázsló szokott hozzá imádkozni és a tündérek is tisztelik őt, mint Hermész hitvesét, aki gyakran látja el tanácsokkal férjét és segít neki irányítani Wiccát. Nagyon sokszor intéznek hozzá fohászokat azok, akik nem éppen tudósai valaminek, de mégis belefogtak, így néha segíti a kontárokat is, legjobb példa erre saját népe, a gnómok eszes, de kissé szeleburdi fajtája. Gyakorta imádkoznak hozzá a városi emberek is, mert ahogy Hermészt a mezők és a természet védelmezőjének tartják, hasonló szerepet tulajdonítanak neki a városokkal kapcsolatban. A tudás patrónusa ő és nem csak tudósok és írástudók fohászkodnak hozzá, hanem úrnője ő minden embernek, ki kétkezi munkát végez s az nem paraszti munka. Nagy jelentőségűnek tartja a tudás mindenkori gyarapítását és annak megvédelmezését, s a jó dolgokra való felhasználását. A reménytelen szerelem beteljesítőjének is mondják, mert Ő maga is Hermész vágya által született meg, az isteni vágyakozás hívta életre. Azt mondják, hogy amit Minerva könyvtáraiban nem talál meg a tudásra vágyó lélek, az nem is létezik. Az istennőnek minden tudás a birtokában van, de nincs minden leírva a könyvekben, mert a gonosz tudást nem hajlandó kiadni senkinek, hisz annak a világ már nem egyszer kárát látta.
Kultusza: Minerva köré nem csoportosul olyan fényes ünnepkör, mint a többi isten köré, mert azok, akik az ő papjai vagy követői, általában csendes, magukba forduló és tanulmányaiknak élő emberek. Ez alól talán csak a gnómok kivételek, hiszen ők minden évben megrendezik az istennő tiszteletére a Teremtés ünnepét, ami a gnómok ébredésének napja volt Wiccán, illetve rendeznek egy másik mulatságot, a Masinák és Találmányok ünnepét, ahol minden mesterember bemutathatja a találmányait. Ilyenkor mindenfajta idegen előtt megnyílik a Minerva és Pertena szigetek különös kapuja, a gnóm Himbálda, s akinek van mersze, az beléphet a gnómok különös birodalmába. Ezen a két ünnepen kívül általában a templomokban szoktak az emberek áldozatokat bemutatni és általában három havonta tartanak egy Vitanapot, mikor mindenki szabadon véleményt nyilváníthat tudományos kérdésekben, akár tudós, akár nem. Templomaiban havonként kötelesek a hívei elégetni egy olyan tekercset, amely saját munkájuk, s ők is értékesnek tartják, és ha valóban érték, akkor nem ég el, hanem csak eltűnik, ez azt jelenti, hogy Minerva is értékesnek találja. A templomok nem túlságosan nagyok és általában nincsenek túldíszítve, legfeljebb az istennő szobrai vannak benne és néhány szelídített bagoly. Híveinek a száma nem túl nagy, alig néhány országban lett hivatalossá a vallása, az egyik ezek közül Mare Atlanticum, a Minerva és Pertena szigetek, a Servience Birodalom néhány pontja, illetve a Mór Birodalomban is tisztelik, csak nem Minervának, hanem Talifnak hívják.
Papsága: Általában a tudósok közül kerülnek ki, ritkán különböztethetők meg a többi tudóstól, csupán ruházatuk tér el, melyre az egyik vállrészen az istennő szent állata van ráhímezve, másik felén pedig szent jelképe, egy könyv. A szimbólumukat általában rejtve hordják, nyakban.
Minerva legnagyobb tettei: a gnómok megteremtése, a tudás illetéktelenektől való őrzése.
Mítosz: Amikor az istenek még nem tudták, hogy milyen lesz Wicca készülő világa, akkor mindegyikük Minervához fordult segítségért, tanácsért, azért hogy milyen szerepük lesz a készülő új világban. Ruth és Marduk azonban máshol voltak, sötét terveket szövögettek és más világokon jártak, s mikor visszatértek, akkor ők is kérték Minervát, hogy segítsen nekik. Ő azonban tudta, hogy nem járnak jó úton (mert bele tudott tekinteni a jövőbe), ezért nem segített nekik. Bosszúból ellopták a könyveit, mikor aludt és csak akkor adták neki vissza, mikor elmondta nekik a jövőt. Ők viszont fölhasználták a könyvekben talált tudást és néhány sort meg is változtattak benne, de akkor még nem tudták, hogy milyen bajt idéztek az istenek és saját maguk fejére. Nem tudták, hogy Odin fia lesz az, aki majd uralmat nyer egykor minden fölött, s hogy a tündérek csak a legendákban fognak élni, velük és a többi istennel együtt.

Odin, az Igazságos, az Emberek Ura, a Bátrak Bajnoka

A harc és az erő istene. Az emberek teremtője és elsődleges istene. Harcos és igen erőszakos isten, mindent harccal és bátorsággal intéz el. Magas, izmos, szakállas, bronzbőrű emberként ábrázolják. Vértjét átütni csak a leghatalmasabb fegyverek tudják, fegyverként lángoló pallost használ, pajzsa a Nap fényességét árasztja. Óriási lángoló harci szekéren utazik, mely elé a Nap ménese van befogva. Jele a lángoló pallos, keresztben hidegen fénylő csatabárd, háttérben kör alakú pajzs. Szent anyaga a vas, szent állata a farkas. Az ő fia Krisztaiusz.

Tisztelői: Az Ászok közül az egyik legnagyobb hatalmú, ő teremtette meg az embereket és ő harcosok pártfogója is, de csak az igazságos harcot kedveli, a bátorságot és a hősi diadalt. A tündérek között nincsenek tisztelői, mert azt mondják, hogy ő találta fel a vasat, ami az emberek számára a leghatékonyabb fegyver a tündérek ellen. Az emberek birodalmaiban szinte mindenhol tisztelik, mert nem csak nagy harcos, hanem az emberek népének teremtője és védelmezője is egyben. A legendák azt tartják róla, hogy mielőtt az embereket megteremtette volna, maga volt a megtestesült vadság, fékezhetelen, tomboló erejű, egyszerű és vad istenség. Odin viszont látta, hogy a többi isten hogyan munkálkodik Wiccán, s neki is születtek gondolatai az alkotásról. Ekkor ő is Minerva elé járult és megkérte őt, hadd tekintsen bele a Tudás Könyveibe, hogy megvalósíthassa álmait. Így hát ő is alászállott a fiatal világra és elhelyezte benne teremtményeit. Ám azok vadabbak és sebezhetőbbek voltak a tündérnépeknél, de ez Odint nem keserítette el. Megadta népének azt a képességet, amire egyik isten sem gondolt -kivéve Ruthot, aki ikertestvére az istennek- a becsvágy és a túlélés képességét, így az ember szinte mindenhol megtalálható. A tündérek népéből nagyon kevés tisztelője van, mert a tündéreket Hermész úgy formálta meg, hogy nagyon sok mindent megkaptak (a mágia használata, velük született tudás, összhang a természettel). Az emberek részesülhetnek ezekből, de nekik meg kell érte küzdeniük, és életük rövidsége befolyásolhatja azt, hogy mivel foglalkozzanak. Az emberek társadalma alkalmas arra, hogy kiélhessék becsvágyukat, hatalomra törjenek. Mindezek egy tündér fejében meg sem fordulnak, hiszen náluk mindenki ugyanúgy részesül mindenből.
Kultusza: Odin kultusza főleg az embereknél terjedt el, így szinte minden nagyobb településen van temploma. A leggyakrabban harcosok fordulnak hozzá és néha a kovácsok is, mert ő a harc mellett az erő istene is. A legtöbb kaszárnyában és lovagvárban van egy kisebb szentélye, s gyakran rendeznek a tiszteletére harci játékokat vagy bajvívást. Az ő felügyelete alá tartozik a lovagság is, védelmezője a becsületes küzdelemnek is, tiszteletére gyakran lovagi tornákat rendeznek. Az egyszerű népek ünnepekkor kötélhúzással, súlyemeléssel és pusztakezes harci játékokon mérhetik össze erejüket. Kevés ünnepe van, azok több napig is el szoktak tartani, ezek közül álljon itt néhány: Évkezdet, a Csaták fennsíkjának megalapítására, a Tündérek feletti győzelem(314) ünnepe, a Gonoszság feletti győzelem(322 )ünnepe, a Vörös hajók elűzésének ünnepe. Odinnak nagyon ritkán mutatnak be áldozatokat, de számára a legszebb áldozat, ha valaki az ő dicsőségére hullatja a vérét, és győz ellenfele fölött, vagy csatát nyer. Azok a hívők, akik csatában esnek el, hitük szerint rögtön uruk színe elé kerülnek, s dicsőségben lesz részük egy örökkévalóságon át.
Papsága: Odin papjai a legtöbb esetben kiváló harcosok, de akik nem, azok mindig valamilyen olyan mesterséget űznek, ahol szerepe van az erőnek (kovács, favágó, bányász). A harcosok nagyon gyakran díszes páncélt viselnek, a szegényebbje pedig bőrvértet és pajzsot és a legtöbb esetben harcoshoz illő fegyvert (kard, csatabárd, lándzsa, kopja) hordanak. Jelképüket mindig nyíltan viselik, mert büszkék arra, hogy Odin papjai, gyakran hordják a szimbólumaikat olyan helyen, ahol feltűnést kelt. Nem ritka a homlokpánton, övcsaton vagy páncélon való viselése, el azonban sosem rejtik hovatartozásukat, mert ezt gyávaságnak tartanák.
Odin legnagyobb tettei: az emberek megteremtése, harc ikertestvére, Ruth erői ellen

Posszaidon, a Tengerek és Vizek Ura, Hajósok pártfogója

A tenger istene. Tengeri elfek, halászok, hajósnépek istene. Ő a tengerek és óceánok ura, minden tengeri lény teljesíti parancsait. Néha lassú, mint a békésen hullámzó tenger, de néha bedühödik és hatalmas nagy vihart kavar. Ellentétes jellemű istenség. Hozzá fohászkodnak a halászok a jó fogásért, a nagy vitorláshajók bordázatába is az ő rúnáit vésik. Szinte mindig nagydarab, izmos, hínárszakállú, zöldbőrű férfiként ábrázolják. Jele a zöld sellő, a háttérben ezüstöskék háromágú szigony, mely körül halak úszkálnak. Szent növénye a hínár, szent állata a delfin.

Tisztelői: A tenger népei mind őt tartják legfőbb istenüknek, de hozzá fohászkodnak a halászok, kereskedők és kalózok egyaránt. Különös természete ellenére is nagyon sok tisztelője van, mert a tenger közelében élő népeknek ő adja a mindennapi megélhetést, a tenger felszíne alatt élő népeknek (bár róluk keveset tudunk) pedig magát az életet jelenti. A leggyakoribb elképzelés vele kapcsolatban, hogy ő maga az Oceanus, és mindenről tud, ami a tengereken történik. Ha a tengereken vihar pusztít, azt csak részben tulajdonítják Thorrnak, azt mondják, hogy Posszaidonnak táncolni támadt kedve, s addig tart a vihar, míg az isten vigadozik. Papjai és hívei a legkülönbözőbb fajtájú lények, hiszen sok ember is őt vallja urának (főképp a tengerészek, kalózok), de ott vannak a hajók manói és a különféle tündérek is (vízi elfek). Az emberek közül elsősorban a Candya Creta szigetein élő kalózok legfőbb istene, itt van a legnagyobb temploma is, Creta szigetén. Rajtuk kívül még tiszteli néhány kisebb népcsoport az istent (piktek egy része, vikingek, frízek, kelták). Tisztelete sok helyen együtt van Posszaiéval, de sok helyen ki is szorította Posszaidon kultuszát, de még így is sokan tartják uruknak a Tengeristent.
Kultusza: A tenger iránti tiszteletüket sokan azzal fejezik ki, hogy áldozati adományaikat a tengerbe szórják bele, de akadnak olyanok is, akik rituális fürdőt vesznek bizonyos napokon, ezzel mintegy kérve az istent, hogy tisztítsa meg őket a bűneiktől. Kevés temploma található meg Posszaidonnak a kalózok birodalmán kívül, de a legtöbb nagy kikötőben előfordulhat, hogy találkozik vele az utazó. Érdekessége a templomoknak, hogy kivétel nélkül tengerparton épülnek, a tenger felőli oldaluk nyitott, hogy a tengervíz akadálytalanul áramolhasson ki-be a templomban, ezzel azt akarják kifejezésre juttatni, hogy istenük jelenléte állandó a szentélyben. A templomokban gyakran szelíd delfinek úszkálnak, falaikat pedig hínár és más tengeri növények szőnyege lepi be. A belső díszítés is nagyon hasonló, a szobrok, képek és kegytárgyak mindig valamilyen kapcsolatban vannak a tengerrel. Ritkán vannak ünnepek, mert a hajósnépek nem nagyon tudnak ellátogatni a templomokba, ezért kevés az ünnep, de azok nagy pompával vannak megtartva. A legnagyobb ünnepeik a Tenger megteremtésének napja, Raduwaka elűzésének ünnepe, Posszai megjelenésének ünnepe, az apályt és a dagályt ezeken a napokon külön megünneplik.
Papsága: Posszaidonnak kevés papja van, de őket nagyon megbecsülik, mert ők is gyakran szállnak tengerre és sohasem tévednek el, mindig tudják, hogy merre vannak. Képesek megérezni a zátonyok jelenlétét és parancsolhatnak az időjárásnak is, és tengerészeknek sem utolsók. Nagyon ritkán szokott olyan hajó elsüllyedni, amin Posszaidon papjai szolgálnak. Külsőre nehéz őket megkülönböztetni a tengerészektől, általában a nagy szakállat viselnek és tetováltak. A tetoválás azonban egyedi, nincs az a tengerész, aki ezt merné viselni, hacsak nem Posszaidon papja (zöld sellő, a háttérben pedig ezüstöskék háromágú szigony). Fegyverként is ugyanilyen szigonyt hordanak, mást szinte soha nem használnak.
Posszaidon legnagyobb tettei: Wicca összes vizeinek megteremtése és benépesítése lényekkel

Ruth, a Halál Úrnője, a Megvetett, az Elemi Gonoszság, Wicca megrontója

A halál istennője. A goblinok, orkok, trollok istennője. Az elemi gonoszság megtestesítője, a sötétség lényeinek parancsolója, az alvilág ura. Hozzá könyörögnek a gonosz papok és nekromanták. Ő küldi a szenvedést és a betegségeket az ember és tündérnépekre. Általában félelmetesen, démonian szép háromszemű nőként ábrázolják, akinek a testére ember- és tündérbőrből készített lepel van rátekerve. Egyes vidékeken gonosz fekete banyaként is ábrázolják. Jele a denevér. Szent növénye a magyal, szent állata a denevér.

Tisztelői: Ruth fő tisztelői a trollok, akik Wicca legnépesebb és legerősebb fajtája, akiket a szokásaik miatt sokan gonosznak tartanak, valljuk be, joggal. Más „kedves” lények is tisztelik őt, orkok, goblinok, sárkányok és jónéhány néven nem nevezett szörnyeteg és fajzat. Sajnos sok dologban hasonlóan gondolkodik, mint testvére Odin, ő azonban csak a saját érdekeit nézi, a másikét nagyon ritkán, legfeljebb akkor, ha azok megegyeznek. Ruth az istenek közül az, aki a leginkább megalomániás és önérdekű, a legtöbb követője is ilyen. Nagyon szereti mások szenvedését és bukását látni, főleg akkor, ha annak ő az oka. Csendes munkát végeztet a papjaival, híveivel, szinte mindig álcázva, vagy elrejtve munkálkodik, válogatás nélkül, mindenkit kihasznál. Ruthot sokan azért tisztelik, mert nagyra akarnak törni, hatalomhoz akarnak jutni és ehhez az istennő módszerei megfelelőnek tűnnek. A könnyű meggazdagodás (akár rablással, fenyegetéssel vagy csalással) és kegyetlenkedés nem idegen tőlük, minthogy így tartják fönn magukat és a papság titkos szervezetét. Velük még a legtöbb bűnszövetkezet sem mer kikezdeni, mert tudják, hogy hatalmas erőknek parancsolnak és szinte megállíthatatlanok. Sok gonosz dolog van a rovásán, de mégsem teljesen gonosz, mert ha valahol haldokló van, akkor hozzá fordulnak, hogy segítse át a jótékony megnyugvásba, hogy a lélek ezután istene elé kerülhessen. Tulajdonképpen ezzel az egy tevékenységi körrel le is lehetne tudni a hasznát, de még egy dolgot a javára lehet írni. A legendák szerint Hermész úgy alkotta meg a tündérek népét, hogy egy szemernyi gonoszság sem szorult beléjük, mert a teremtőjük is ilyen. A gonoszság, ami hiányzik Hermészből, az megjelent a lányában Ruthban, aki ezt tudta belefoglalni a teremtéskor lényeinek a lelkébe. Amikor Hermész a gonosz erőket átokkal sújtotta, akkor ezt a tündérek is megsínylették, mert ők mintegy ellentétesek egymással. Ha ez nem így lenne, akkor sokkal elszomorítóbb lenne a gonoszság léte a világon, nem ugyanaz lenne, mert így, hogy pólusokra van osztva ez a két erő, legalább tudhatja az ember, hogy kiben bízhat, kiben nem.Ezért van az, hogy a tündéreket és a gonosz erőit a vassal sakkban lehet tartani.
Kultusza: Sokat lehet hallani Ruth papjainak gonoszságáról, de templomaikat föllelni nagyon nehéz dolog, mert gyakorta elrejtik azokat. Talán Trollfölde az egyetlen hely (esetleg a piktek szigetvilága) ahol nyilvánosan dívik ez a sötét kultusz, más helyeken ritkán fordul elő. Az áldozatok nagy jelentőséggel bírnak, de ezeknek nem kell a templomokban zajlaniuk. Ruth szívesen fogadja azt is, ha valaki a másiknak szenvedést vagy kárt okoz, de legyen lehetőleg minél nagyobb. A templomok nincsenek álcázva, csak nagyon gondosan elrejtve, olyan helyekre, amire az ember nem is gondolna. Ruth papjai általában úgy törnek hatalomra, hogy másokat elmozdítanak (megölnek, feláldoznak) egy fontos tisztségből és maguk lépnek a helyére. Legendák szólnak olyan papokról, akik királyoknak voltak tanácsadói (így omlott össze a Nagy Gót birodalom is), mert illúziókeltő hatalmukkal mások helyébe léptek és irányítottak. Az emberáldozat ebben a vallásban nem a legfontosabb követelmény, évente négyszer szoktak ilyen véres áldozatot bemutatni (az évszakok kezdetén vagy végén), bár a trolloknál ez tudomásom szerint gyakoribb (és nem feltétlenül kell hozzá ember, tündér vagy minotaurusz, esetleg idegen troll is megteszi). Az ünnepek is egy kissé másképp zajlanak le, mint más vallásokban, hiszen a legtöbb ünnepük zárt, titkos. A papság úgy értesül ezeknek a helyéről, idejéről, hogy istenük szent állatát (a denevért) használják küldöncnek, aki megtalálja azokat, akikhez küldik. Nagyobb ünnepeik a következők: a Gonoszság Wiccára kerülésének ünnepe, a Sárkányok ébredése, a Trollok ébredése, az Áldozatok napjai (az évszakok első vagy utolsó napjai), Marduk születésének ünnepe. Ruth hívei, ha van rá lehetőség, akkor együttműködnek Marduk véres egyházával, és gyakran veszik igénybe más gonosz lények szolgálatait is.
Papsága: Ruth papjait gyakorlatilag lehetetlen fölismerni, mert állandó jelleggel álcázzák magukat és különös ismertetőjelük vagy fegyverük sincs. Bárkit és bármit fölhasználnak aljas céljaik érdekében, senkire nincsenek tekintettel. A szent szimbólumukat is rejtve hordják és nagyon ritkán nyakban. Inkább egy gyűrűbe foglalják bele, vagy kardjuk markolata formál denevért, esetleg egy tetoválás valahol elrejtve, de sohasem viselik nyíltan.
Ruth legnagyobb tettei: A trollok, orkok, goblinok megteremtése és a Gonoszság Wiccára hozása
Mítosz: Mikor az istenek megszülettek, akkor még egyikükben sem volt jelen sem a jó, sem a gonosz, túl fiatal volt még ehhez a teremtés munkája. Wicca még tiszta volt és érintetlen, csupán az állatok és növények voltak földjén, értelemmel bíró lakói még nem voltak. Valamit viszont még az istenek sem tudhattak, hogy az ő megjelenésükkel jókora új hatalom jelent meg és erre fölfigyeltek más világok nagyhatalmú lényei. Voltak közöttük, akik csak szemlélték a dolgokat és nem avatkoztak be, viszont voltak, akik eljöttek Wicca fiatal isteneihez, az Ászokhoz és tudáshoz juttatták őket. A legtöbben azokhoz a lényekhez járultak, kik hosszas tanítás után adták át bölcsességeiket, ám Ruth gyorsan akart tanulni és talált is magának megfelelő mentort. Az Ászok között lassanként pólusok kezdtek, kialakulni, melyek távolodtak egymástól és lassan egymás ellentéteivé váltak, ám volt, aki habozott a döntésével. Ruthot nagyon megszédítette a hatalomvágy és irigyelte Hermésztől az uralmat, ezért megpróbált ellene törni, s ez csaknem sikerült is neki. Az Egy Igaz Istennő nem avatkozott közbe, mert látta, hogy az isteneknek a maguk útját kell járniuk, ő csak szemlélő lehet. Tudta, hogy a világon nem lehet vagy csak jó, vagy csak gonosz, mert ha valamelyik felülkerekedik, akkor önmaga ellen fordul, mindig meg kell őrizni az egyensúlyt, különben szörnyű dolgok történhetnek. Ezért van az, hogy Wiccán a jó és gonosz erők örökös küzdelmet vívnak egymással, időnként az egyik, máskor a másik kerekedik felül, ám mindegyikük győzelme időleges csupán.

Mogorva, a Sziklaszív isten, a Törpök Ura

Más néven Sziklaszív. A törpök teremtő istene. Minden rendes törp őt imádja. Hozzá imádkoznak, ha új tárnát nyitnak meg, ha harcba indulnak, ha új fegyvert vagy páncélt kovácsolnak. Mogorva szereti a kemény törpöket, akik mindenáron teljesítik terveiket, megjutalmazza a kemény munkásokat és a jó harcosokat, de megbünteti a lustákat és a gyávákat. Izmos, óriás fonott szakállú törpként ábrázolják, akinek a testén szent sodronying van, kezében csákány vagy harci kalapács. Jele az arany üllő. Szent anyaga a kő, szent tárgya a csákány és a kalapács.

Tisztelői: A törpök legfőbb istene és a minotauruszok népének körében is ismert, bár nem főisten, de kultusza előfordul néhány minóriai városban. A törpök vallása csak őt ismeri el, mert szerintük az istenség adott nekik mindent. Létüket is neki köszönhetik, munkájuk hatékonysága pedig szintén az ő tette. A törpök szerint nem csak Mogorva teremtette a törpök népét, hanem ő volt az, aki a bányászatot, a kovácsolást, sörfőzést és sok más hasznos dolgot megtanított a törpök népének. A legendák azt beszélik, hogy az istenségnek minden jó szándékú, föld alatt élő lény engedelmeskedik, ezért lehetett az, hogy a törpöktöl függetlenül egy másik nép is fölvette Mogorva hitét. A minotauruszok közül csak azok hisznek benne, akik ellentmondtak a barlangiak hitének. A sziklaszív isten kivezette őket a felszínre, de ott már egy másik isten vette őket pártfogásába, Istár, így Mogorva kultusza lassan hanyatlani kezdett. Sohasem felejtették el a minotauruszok, hogy mit tett velük a Sziklaszív isten, ezért a mai napig is minden évben megtartják a Kivezetés ünnepét, ami egyúttal szabadulásukat jelzi. Barlangi rokonságuktól való teljes elszakadásukat, egyúttal a Ruth vallásától megszabadulásukat is jelzi ez az ünnep. A törpöknél teljesen más a helyzet, náluk ugyanis nagyon kevés dolog történik a papok jóváhagyása nélkül, s mindent igyekeznek Mogorva dicsőségére tenni. Egy törp soha nem végez akarattal rossz minőségű munkát, mert tudja, hogy az isten valahogyan megbüntetné érte, harcban nagyon ritkán hátrálnak meg. Ez az isten mindenben a legjobbat követeli meg a követőitől, ő nem csak a törpök istene, hanem a jól végzett munkáé is, amit mindennél többre becsül.
Kultusza: A vallási ceremóniák inkább ünnepélyesek, és Mogorva előtti tiszteletüket kezük munkájával róják le. Ez úgy történik, hogy minden törp az oltár elé teszi le saját kezűleg elkészített ajándékát, s ezzel fejezi ki istene iránti engedelmességét. Egy törp senki előtt sem alázkodhat meg, csakis Mogorva, a Sziklaszív isten színe előtt hajolnak meg, s ez a számukra így természetes. A minotauruszok szintén nagyon gyakorlatias nép, illő módon, tiszteletteljesen köszönik meg az istennek azt, amit velük tett. Mogorva templomai általában nem túl díszesek, de szépek, mert a legtöbbször gyönyörű cseppköves termeket alakítanak át templommá (ez csak annyit jelent, hogy elhelyeznek benne egy oltárt és felszentelik a termet, ellátják világító alkalmatosságokkal és néhány kegytárggyal, de ezeket rejtetten helyezik el) Ünnepei: a Törpök megteremtésének ünnepe, a Kivezetés napja (Minória), a Szakmák és Mesterségek napja ,a Beavatás ünnepe (ha valaki méltó lesz a „mester” megnevezéshez, vagy ha valakit férfivá avatnak, akkor tartják meg ).
Papsága: Odin papságához hasonlóan Mogorva papjai is valamilyen mesterségben járatosak, ők ritkábban választják a harcosok útját, de így is nagyon jó harcosok. Általában ők sem szokták elrejtve hordani szent jelképüket, hanem a ruhájukon vagy a fegyverükön (ritkábban a páncéljukon vagy a pajzsukon) hordják, ruházatként azt hordják, amit munka közben is viselnek, de a nagyobb ünnepeken díszruhát szoktak ölteni.
Mogorva legnagyobb tettei: A törpök megteremtése, a minotauruszok kivezetése a föld alól.

Az Istenek

Ők helyezkednek el az isteni pantheon középső részén. Még ők is igen nagy hatalommal rendelkeznek, de már igazán csak a rájuk bízott feladatok terén bírnak óriási befolyással. Mindannyian valamelyik Ász felé húznak.

Az Istenek leszármazása

Az istenek rögtön az Ászok után következnek hatalom dolgában és mindegyikük vagy valamelyikük gyermeke vagy teremtménye, sokuk nevéhez kötődnek égitestek nevei vagy kisebb fajok megteremtése. Mindegyik isten hozzá van rendelve egy vagy több Ászhoz, de van olyan Ász is, akihez nem kötődik senki az istenek közül. Sokszor előfordul, hogy az emberek egyes isteneket Ásznak gondolnak, de ugyanez fordítva is igaz. Mindegyik istennek vannak hívei, kultusza és papsága, mindegyiknek más a jellegzetessége. Meghatározó szerepük van azáltal, hogy mindegyiküknek helye van a világ irányításában, uralmuk alá vannak rendelve bizonyos dolgok, melyek sorsdöntő jelentőségűek lehetnek a világ sorsára nézve. Az istenek közül a legnagyobb kultusza Minerva gyermekeinek (Helina, Getis, Lellana, Smafu, Istár) van, főképp az emberek tisztelik őket, azonban Hermész leszármazottainak (Marduk, Thorr) sokkal kevesebb a híve, főleg az istenek természete miatt. A legtöbb emberi királyságban, illetve a hobbitok között tisztelik az isteneket, a Tündérbirodalmak közül csak a szász elfeknél van néhány hívük, a mórok pedig más neveken nevezik őket és némelyikük szerepköre is jelentősen módosult, a trolloknál pedig csak a legendák beszélnek némelyikükről, nem annyira ismertek mint az Ászok, akikről mindenkinek van tudomása, de a hatalmukat így sem szabad alábecsülni.

Thorr, a Viharok Ura, a Tébolyodott Isten, Titkok Tudója

A villám és a vihar, a villámlények, őrültek, holdkórosok istene. Ennek az istennek bomlott az elméje. Semmi másban nem leli örömét, csak a viharok keltésében és a halandók életének befolyásolásában. Kócos hajú, zavaros szemű, vigyorgó fiatal férfiként ábrázolják, akinek a keze körül villámok cikáznak. Jele a minden irányba mutató nyíl. Szent növénye a bolondgomba, szent állata a hiéna.

Tisztelői: A hatalma miatt sokan félik, főleg a primitívebb természeti népek és a kelták néhány vadabb csoportja, illetve a vikingek Odin testvérét látják benne, aki hasonlít az Emberek Urához. Vad és szilaj, kedvét leli a természet erőinek tombolásában, szeret beleszólni az emberi világ dolgaiba, befolyásolni a halandók életét. Nincs azonban még egy az Istenek (de még az Ászok) között, ki szerencsétlenebb lenne nála, mert az idők hajnalán nem csak elméje háborodott meg, hanem isteni szerelmét is elvesztette és őrülete miatt kitaszíttatott az Ászok közül is. Mostanra ő a legmagányosabb minden felsőbb hatalom közül, melynek köze van Wiccához. Ezért határozott úgy az egyik tiszta pillanatában, hogy az isteni teendők helyett inkább a halandók és tündérek között fogja múlatni a végtelen időt, mely a számára meg van határozva. Gyakran járja a világot avatárjai képében és így keresi régen elveszett boldogságát Wiccán. Tisztelői általában magányos emberek, elvétve akad olyan nép vagy faj, aki elsődleges istenének Thorrt tekintené. Az Ismeretlen Tündérbirodalmakban állítólag van néhány tisztelője, valamint a vikingek tisztelik őt, más helyekről nem nagyon lehet tudni. Az ő papjai általában szent őrületükben (amelyhez bódító szert a légyölő galóca főzetéből nyernek) mondják ki gyakran a legnagyobb igazságokat, de ezekkel vigyázni kell, mert ezek a dolgok általában kétértelműek és csak az igazi őrültek érthetik meg. Néha fohászkodnak hozzá a tengerjáró népek is, a nagy vadonok és puszták lakói, hogy kímélje meg őket őrjöngő viharaitól.
Kultusza: Nagyon kevés az igazi elkötelezettje, ezért ünnepeiből is kevés van és csak ritkán látni őket együtt. Időnként előfordul, hogy magányos papjai elvetődnek emberi településekre, s leggyakrabban az időjárás megváltoztatására kérik meg őket (főleg aszályos időben), vagy jósoltatnak velük. A legendák azt tartják, hogy követőikre hatással van a Hold fénye is, ami minden holdváltozáskor egyfajta bódulatot idéz elő az istenség papjainál, híveinél. Ekkor látják meg azokat a titkokat, amelyek a közönséges halandók elől el vannak rejtve, jóslataik nagy része is ebből az időszakukból származik. Nem világrengető titkokról van szó (bár nagyobb hatalmú papoknál ez is előfordulhat), hanem a közelgő jövő néhány szilánkja tárul fel előttük, de ezek csak apró cseppek az idő végtelen folyamából. Templomai nagyon gyakran épülnek a szabad ég alá, általában úgy, hogy a templom nyitott ( az áldozati oltár fölötti rész mindenképpen ), azért, hogy az elemek erői megkapják a nekik szánt áldozatot. Igazi kultuszról nem tudok számot adni, mert én is csak hallottam néhány ünnep nevét: Viharünnepek (minden évszak végén megünneplik a legnagyobb viharokat), Srahh születésének ünnepe, Holdünnepségek (lásd feljebb).
Papsága: Ha valakiről kiderül, hogy Thorr papja, akkor nagyon nagy tisztelet fogja övezni az illetőt, rejtett tudása és „szent őrülete” miatt. A papokat gyakran kérik meg arra, hogy szenteljék meg az otthonokat és lássák el Thorr védelmező jelével a házakat, családot, jószágot. A papok a jövőbelátás különös adománya révén néha még a gnómok ötleteinél is meghökkentőbb dolgokat képesek kitalálni, így történt meg az, hogy Anton Lerk (egy Thorr pap) feltalálta egy látomás alapján a villámhárítót, amely működik is! Ha az ember ruházata alapján kíván felismerni egy Thorr papot, ne is reménykedjen, hogy megteheti. Az egyetlen közös bennük az, hogy egy homlokpántot viselnek, melyen egy minden (8) irányba mutató nyíl van, amelyből villámok futnak szét és próbálják meg összefogni az illető fején a hajat (amely általában hosszú és ápolatlan, ez lehet a papok másik ismertetőjele). Még egy fontos tudnivaló van a papokkal kapcsolatban, az hogy csak őrültek (a mértéke változó lehet) vannak közöttük.
Thorr legnagyobb tettei: Az esőzések, viharok és az időjárás teremtése, viszonylagos felügyelete.
Mítosz: A legnagyobb bánata az istenek közül Thorrnak van, s azt beszélem most el, hogyan esett meg egy hatalmas szégyen az istenek között nem a legutolsóval. Thorr valaha az Ászok közé tartozott, elméje pedig nem volt bomlott. Délceg volt, büszke és vad. Parancsolt a viharoknak, elemeknek, büszkén járta Wiccát és segített, ha tudott. De egy napon meglátott valakit, akire eddig nem is figyelt föl, mert új jövevény volt az istenek sorában. Marduk volt az, kinek hollófekete haja, hamvas bőre és ezüstös szeme elbűvölte Thorrt. Marduknak is tetszett az ifjú istenség és elhatározta, hogy elcsábítja, s terve sikerült is. Az volt a szándéka, hogy ráveszi az ifjút, segítsen neki, hogy ő uralhassa a nappali eget s ne Istár (aki nem túl régen jelent meg az istenek csarnokában) s az égen a Hold ezüstje világítson a Nap aranyfénye helyett. Az aljas terv már majdnem sikerült is (Marduk azt akarta, hogy Thorr vakítsa meg villámaival a Istárt, a Napot pedig burkolja felhőbe és támasszon viharokat, ha felkél) ám Hermész ezt nem tűrhette és magához hívatta fiát. Elmondta neki azt, amit Ruth istennő és lánya tettek (Wicca megrontása). S Thorr olyan nagy haragra gerjedt, hogy elhatározta, hogy megöli Mardukot. Akkora volt benne a bánat és a düh, hogy ereje többszörösére növekedett és egy hatalmas villámot formázott meg, hogy azzal sújtsa le egykori szerelmét. Mikor megtalálta, nem volt képes megtenni, amit akart, mire Marduk csak gúnyosan nevetett az istenen. Ezt már nem bírta Thorr elméje és meghasadt, s még utoljára megállt Marduk előtt és megátkozta meddőséggel és csúfsággal, ráadásképpen pedig eldobta villámját, ami kiütötte az istennő jobb szemét. Így vált terméketlenné és csúffá az, aki nem volt a legutolsó szépségben az istennők között. Hermész pedig kitaszította Thorrt az Ászok közül. Ezért Thorr az istenek közül a legszerencsétlenebb sorsú és a legmagányosabb.

Istár, a Napisten, a Terményérlelő, az Égi Vándor

A Nap, a jóság, a termékenység istene. Ő adja az éltető napfényt. Népszerű isten. Gyermek születésekor, aratáskor, esküvő előtt és egyéb ilyen alkalmakkor mindig az ő áldását kérik. Sok lovagrend választotta Istárt vezető istenéül. Egyenes derekú, fehér lepelbe öltözött fiatal férfiként ábrázolják, aki körül arany derengés látható, kezeit áldásra emelve arany színű szemével a távolba néz. Jele a napkorong. Szent növénye a napraforgó, szent állata a galamb. Általában az egyszerű, békés életet élő parasztok, polgárok tisztelik. Templomaira jellemző a nagy fényesség, melyet tükrök ravasz és professzionális elrendezésével oldanak meg. A kintről belépő úgy érzékeli, mintha bent világosabb lenne, mint kint. A templomok berendezése igen egyszerű, mégis csodálatosan szép, általában a hívek építik. A bejárati ajtóval szembeni falon, közvetlenül az aranyszínűre festett oltár mögött megtalálható az arany napkorong falra rögzített mása. Olyan fényes, hogy mindenki elkapja róla a tekintetét, ugyanis a templom belsejébe jutó összes fény ebben összpontosul. A pap a napkorongnak háttal állva, a gyülekezet felé fordulva celebrálja a Nap Szent Miséjét.

Tisztelői: Az emberi birodalmak legtöbbjében (Kelta Uradalmak, Keleti Gótok, Le Mans) és a Minóriai minotauruszok között népszerű istenség, sok helyen szorosan összefügg a tisztelete a gazdálkodó életmóddal és a termékenységgel, gyermekáldással. Szerepkörét tovább növeli, hogy sok lovagrend választotta védőistenéül, Odin a bátorság és az erő istene- mellett, a jóság egyik fő letéteményeseként. A lovagok ma már nem azokat az eszméket képviselik, mint régen (pénz, hatalom, dicsőség és nők hajszolása), mikor a lovagság nem volt több nehézlovas rablóknál. Ők személyes előrehaladásukat tartották fontosnak és a köznép pedig tehetetlen volt ellenük, egészen addig, míg a Nagy Gót birodalomba el nem érkeztek Istár papjai, s olyan utat kínáltak föl, ami mindenkinek kedvezett. A birodalomban kezdték megismerni lassan az emberi élet és a munka értékét és így kezdtek megalakulni a lovagi és szerzetesi rendek. Az ő segítségükkel az emberek hozzá tudtak jutni ahhoz a tudáshoz, amely lassan elkezdte felemelni a Gót birodalmat és a barbár idők lassanként feledésbe merültek. Manapság már a belső ellentétek és intrikák miatt két részre szakadt a birodalom, de Istár tisztelete mindenhol megtalálható, bár szerepét néhány helyen más istenek vették át. Azonban az amit a papok elkezdtek, nem tűnt el nyom nélkül, mert a Le Mans birodalomban a pezsgő és bortermelés hatására alakultak meg az Istár nevével fémjelzett lovagi (pezsgő, bor és fröccs) rendek. A szőlő és gyümölcsösök hazájában a nap elengedhetetlen tényezővé vált a megélhetéshez, ezért kultusza is nagyon megerősödött. A művészetekre is nagy hatással volt a kultusz, mert a Le Mans birodalomban a bordalokba gyakran belefoglalják az isten nevét, a Keleti gótoknál pedig nagy hagyománya alakult ki a himnuszköltészetnek és sok napot dicsőítő ének született. A gótoknál a táncban is szerepet kapott, a Naptáncosok az egyik leghíresebb táncos társulat, de a fiatal nemesség körében is népszerű lett, mert a rapírral való vívást is a nap táncoló sugarainak táncához hasonlítják.

Az istenség tisztelete a minotaurusz népnél kissé másképpen alakult ki, mint az emberek között, ők ugyanis minden jót Istárnak tulajdonítanak, amit a felszínre érkezésükkor kaptak. Ezért egyfajta sajátos hit alakult náluk és sok arcát, megnyilvánulását tisztelik az istennek, sok dologban őt látják meg, hitük már-már olyan, mint a Krisztaiusz-hívők fanatikus imádata.

Kultusza: A Napisten tiszteletére rendezett ünnepségek –de még a hétköznapi istentiszteletek is- mindig nagy pompával és odafigyeléssel vannak megtartva, kevés díszesebb ünnepet láttam azoknál. A templomok olyan módon vannak megépítve, hogy a Nap pirkadattól egészen alkonyatig betűzzön a templomba és lehetőleg az oltárnál álló napkorongot világítsa meg. A nap oltárán szinte mindig van valamilyen áldozati ajándék, amely leggyakrabban a terményadományok közül kerül ki, időnként pénz is van, ezt Istár papjai általában a szegények között osztják szét, mert nekik nincs rá túl nagy szükségük. A templomok nagy többségét is a hívek szokták felépíteni, általában Istár és Minerva papjainak a segítségével (Minerva papja általában az építész szerepét tölti be). A papoknak csupán annyi élelemre, szállásra és pénzre van szükségük, amennyiből szerényen, de kényelmesen fenn tudják magukat tartani, a többit Istár kegyeire bízzák. A nagyobb ünnepeken, mint Istár Születése, a Napfordulók (téli-nyári) ünnepei, Aratásünnep, Szüret, mindig a hívek hozzák az ételt, italt és ami csak kell egy mulatsághoz és az ünnepélyes istentisztelet után nagy vigadozást csapnak, s ez gyakran eltart napnyugtától napkeltéig. Mindezt kíséri a zenészek, mutatványosok és táncosok serege, gyakran a szabad ég alatt, rengeteg pompával és dísszel. Uralkodók és egyszerű emberek ezeken a napokon mind egyenrangúak, paraszt együtt iszik az urakkal, a társadalmi rangok megszűnnek ezeken a mulatságokon.
Papsága: A legtöbb pap és szerzetes egyszerű fehér ruhát hord, amit olyan anyagból szőnek, hogy a napfényt megtörve mindig csillogjon, s a ruha aranyszegélyű, a mellrészén pedig egy fényes napkorong van, gyakran ez a szent szimbólumuk. Papjai általában nyitottak és mindenben szeretnek részt venni, ha az nem ellenkezik hitükkel. Ez alól legfeljebb az isten minotaurusz követői képeznek kivételt.
Istár legnagyobb tettei: Az emberek civilizálása a papságon keresztül, a minotauruszok felkarolása a felszínen, a jóság védelme, a termények érlelése

Marduk ,a Holdasszony, az Éj Úrnője, a Terméketlen, a Vámpírúrnő, a Bőreváltó

A Hold, a gonoszság, az álnokság, terméketlenség, az éji lények, vámpírok istennője. A hideg, számító holdfény, mely magához csalja az óvatlanok tekintetét és rosszindulatú, vérengző bestiákat kreál belőlük. Gonosz szekták, boszorkányok, romlott lelkű vajákosok és a romérók egyik fő istene. Fekete lepelbe öltözött, halottsápadt középkorú nőként ábrázolják, akinek egyik szeme vak, másik szeme pedig olyan fényesen világít, mint a Hold. Jele a hideg telihold. Szent növénye a fekete éjjeli orchidea, szent állata a vérfarkas.

Tisztelői: Sokan tisztelik Ruth leányát, mert azt mondják, hogy olyan hatalma van, amitől a legtöbben megrémülnek, nevének hallatára az emberek megborzonganak, s bevallhatjuk, joggal. Nem állnak távol a véres áldozatok ettől a kultusztól és sok helyen pedig jobban félik ezt a nevet, mint a Halál Úrnőjének nevét, főleg akkor, ha telihold van az égen. Elég nehéz megmondani, hogy mennyien vallják magukat Marduk hívének, mert rejtetten működnek, s valószínűleg néhány hely kivételével (Szvébfölde, Falcon-sziget, Málta, Cyprus, Gröenland, Minerva és Pertena szigetei) mindenhol megtalálhatók. Főleg az emberek által lakott területeken, általában olyan helyen, ahol közel van a vadon. Erre azért van szükségük, hogy állati szolgáikat is segítségül tudják hívni, s azért, hogy a véres tetteiket azzal álcázzák, hogy vadak garázdálkodnak (farkasok, medvék és egyéb ragadozók). Arra a kérdésre, hogy miért van szükség áldozatokra, arra a legjobban a papok tudnák megadni a választ. Egy legenda szerint Marduk visszanyerhetné a szépségét és eltörölhetné Thorr átkát akkor, ha kellő számú áldozatot mutatnának be neki, s ráadásul fénye is megnövekedne és átvehetné az égen Istár helyét. Egy másik történet szerint pedig a papok és a hívek közösen keresik Marduk Szemét, amelyet Thorr isten villáma ütött ki a helyéről és ha ezt megtalálják, akkor az istennőn levő átok megtörik és jelentős hatalomra tesz szert. Marduk hívei között nagyon sok nem emberi lény is van, elsősorban vámpírok és nagyhatalmú likantrópok, de egyes források szerint a Troll Mágusok is őt szolgálják, mert Marduk a vér istennője is. Sok boszorkány és varázsló is hisz a hatalmában, gyakran keresik a halhatatlanság torz útjait a vámpíri létben, vagy más egyéb módokon. Fontos szerepe van a roméró nép életében, bár ők nem a pusztító arcáért tisztelik, hanem a Hold misztikus erejét keresik (állítólag egyes főzeteknek, kártyavetésnek és néhány dolognak nagyobb a hatása, ha holdfényben végzik), néhány másik vallásban is van szerepe a Holdnak (druidák, piktek és más természeti népek körében).
Kultusza: Kevés kegyetlenebb vallás van, mint Marduké, ez főleg a véres áldozatok miatt van, illetve azért, mert nem feltétlenül ölik meg az áldozataikat, hanem „csak” megkínozzák. Jó példa erre az, hogy gyakran egy kiéhezett vámpírral vagy likantróppal haraptatják meg áldozataikat, utána pedig szabadon engedik őket. Állítólag olyan is előfordult, hogy valakit terméketlenné tettek, de a kínzásnak az a legkegyetlenebb formája, hogy valakivel végignézetik a szerettei feláldozását, vagy varázslatot bocsátanak rá, utána pedig ő végzi el a szertartást. A legenda szerint Marduk annyira gyűlöli a többi felsőbb hatalmat (anyja kivételével), hogy azok műveit vagy el akarja pusztítani, vagy meg akarja szerezni magának. Ami vele történt, azt az Ászoknak tulajdonítja és mindenképpen a hatalmukra tör, a Jöttünöket pedig nem tartja az isteni panteon részének. Sokszor próbál álmokon és látomásokon keresztül a maga számára erős és ravasz, nem emberi lényeket is (óriások, trollok, medúzák, baziliszkuszok) megnyerni és növelni emberi követőinek számát. A célok között, amelyeket Marduk hívei maguk elé tűztek ki, szerepel a befolyás és a gazdagság is. Ezek a célok nem idegenek tőle, hiszen ezek segítségével hívei növelhetik egyházuk hatékonyságát is és egyéni sorsukon is jobbíthatnak, ami számukra nem tiltott. A Hold (a bölcsek és a varázslók szerint) bír egyfajta kisugárzással amely holdváltozáskor (újhold, telihold, növekvő és fogyó hold) idején előcsalja az emberekből a belső, állatias ösztönt és ezt Marduk hívei ki is használják, mert gyakran átváltoznak valamilyen állati alakba. Megbízható források szerint ez nem likantrópia, hanem az istennő adománya a papoknak és híveinek. A papok állítólag havonta két alkalommal (a holdváltozások alatti időben), a hívek pedig negyed évente egyszer tudnak átalakulni állati formába. A kultusz valódi követőit nehéz leleplezni, mert szinte minden alkalommal más istenségek templomaiban rendezkednek be (miután „megtisztították” a helyet) és saját oltárukat pedig elrejtik vagy álcázzák. Így tudnak a legkönnyebben áldozatokat szerezni, valamint leplezni valódi kilétüket. Ünnepei: Marduk születésének ünnepe, Holdforduló-ünnepek (minden holdtöltekor), Orchideaünnep.
Papsága: A papok között nagyon gyakori a likantrópia, mert felszentelése pillanatában terméketlenné válik minden Marduk pap, s minthogy a likantrópok is terméketlenek, ezért ez a lehetőség jól is jön nekik. A papok legtöbbje nagyon megnyerő és szép (férfiak és nők egyaránt), de ez csupán a csábítás eszköze náluk. A szimbólumukat ők is rejtve hordják, mint a Ruth papok, gyakran formáz a tőrük holdsarlót, a markolatban van kő, a formája holdkorongot utánoz, a nagyobb hatalmúaknak Holdkő (a Hold egy kis darabja) van áldozótőrük markolatába foglalva Az istennő szent növényét gyakran tetoválják magukra, de más külső ismertetőjelről nem tudok többet.
Marduk legnagyobb tettei: A likantrópok és vámpírok megteremtése, Wicca megrontása
Mítosz: A világ ifjúkorában állítólag a Hold fényének is olyan volt a színe, mint a Napnak, de Istár egymaga akarta uralni az égboltot, és ezért amíg Marduk aludt, teleszórta a Holdat ezüstszínű porral, mert megölni nem akarta azt, csak a fényét akarta elvenni. De a Hold fénye olyan erős volt, hogy áttűzött az ezüstrétegen, de halványabban fénylett. Ekkor határozta el Marduk, hogy ott árt a napfényben élőknek, ahol csak tud, s azóta lett a szép istennőből csalfa és gonosz hatalom, s ezt még csak tetézte az, amit Thorral művelt. Azóta a Nap és a Hold kerülik egymást, ritkán találkoznak.

Getis, a Földművelő, a Félszerzet, a Nyugalmas életet adó

A nyugalmas élet, a földművelés, a hobbitok és parasztok istene. Vetéskor és ültetéskor hozzá imádkoznak a jó termésért, aratáskor, szüretkor hatalmas ünnepség keretében neki köszönik meg a terményeket. Hozzá fordulnak a hobbitok, valamint mindenki más is a nyugalmas, gond nélküli életért. Szent szobrai sok helyen megtalálhatóak a szántóföldek, gyümölcsösök és szőlőskertek mellett. Általában pocakos, göndör hajú, mezítlábas hobbitként ábrázolják, aki pipát, esetleg kaszát vagy kapát tart a kezében. Jele az aranybarna cipó. Szent növénye a búza, szent állata a disznó.

Tisztelői: Ahol a földeket megművelik, ott bizonyos, hogy megtalálod az utak mentén Getis szobrait, vagyis szinte minden nagyobb, civilizáltabb országban tisztelik őt. A legnagyobb kultusza a Keleti és a Vizigót birodalmakban, illetve Le Mansban terjedt el és a Kelta Uradalmak déli vidékein és a hobbitok kezdetektől fogva őt tisztelik, mert Getis gyermekei. Nem csupán a földművelők imádkoznak hozzá, hanem a pásztorok és gulyások is, mindenki, aki valamilyen paraszti munkával foglalkozik, hozzá fordul. Sok követője egyszerű ember, akik gyakorta elfoglaltak, mindig akad valamilyen munkájuk, így kevés az ünnep is, de a szántók, legelők és gyümölcsösök mellett levő szobrok talapzatánál mindig van valamilyen áldozati ajándék. Az emberek hite szerint ugyanis Getis volt az, aki az első búza és árpaszemeket elvetette, ő szelídítette meg az első állatokat (belőlük lettek a háziállatok) , a szerszámokat is ő találta fel, amelyekkel a földet meg lehet művelni (a hobbitok a pipát is az ő találmányának tartják). Az egyszerű emberek sokra tartják a jól végzett munkát és az utána levő még édesebb pihenést. A téli időszakban az emberek nem nagyon végeznek komolyabb munkát, legfeljebb a ház körüli munkájukat végzik, bár megélhetésük ekkor nehezebb, mint máskor, mert tartalékaikat élik fel és takarékoskodniuk kell. Ezért vannak a nagyobb ünnepek is télen (esküvők és jelmezbálok szoktak lenni ilyenkor) és áldozatok bemutatása is ilyenkor történik. A közösség is ilyenkor ad számot arról, hogy milyen volt a termés, az állatállomány gyarapodott vagy fogyott-e és hogy akik valamiben hiányt szenvednek, azok részére megpróbálnak a közös vagyonból annyit adni, hogy átvészeljék a telet és az azt követő évszakokat.
Kultusza: Az van szokásban, hogy aratáskor a termés legzsengébb hajtásait az isten oltárára helyezik és ezt minden terménnyel megteszik, valamint minden nyájból feláldoznak egy újszülött állatot (nem feltétlenül a legerősebbet, mert akkor kihalna a tenyészállomány). A tél végeztével pedig egy jelképes szertartással „visszaűzik a Telet Északra” és fogadják a Tavaszt jelképező táncosokat, amit vidám mulatsággal ünnepelnek meg. Ezeken az alkalmakon kívül mindig kerül valamilyen ajándék a házioltárra, vagy a szántó melletti Getis szobor lábaihoz, ha van rá ok (a termést nem verte el a jég, egészségesek az állatok, jó lett a bor). Legnagyobb ünnepeik a vetés és az aratás, a szüret és a ridegen tartott állatok behajtása a legelőkről.
Papsága: Getis papsága nem sokban különbözik a környezetétől, legtöbbször maguk is egyszerű földművesek vagy állattartással foglalkozó emberek, akiknek nagy szava van a falusi tanácsban, ha beszélnek, akkor mindenki más hallgat, mert ők azok, akik megáldják a vetőmagot és a szerszámokat, nagyobb hatalmúak pedig tudnak esőt támasztani. Általában az különbözteti meg őket, hogy nem dolgoznak annyit, mint mások, szakrális elfoglaltságaik miatt. Getis templomai általában egyszerű épületek, legtöbbször csak ideiglenesek (ha jó az idő, akkor a szabad ég alatt zajlanak a szertartások) amelyeknek más rendeltetésük is van. A papság ruházata annyiban tér el a többi emberétől, hogy valamivel díszesebb és rá vannak hímezve az isten szent jelképei.
Getis legnagyobb tettei: az első gabonafélék megteremtése és átadása az embereknek, az állatok megszelídítése és a földművelő szerszámok föltalálása.
Mítosz: Amikor Getis elvetette az első magvakat Wicca fiatal földjébe, megkérte Istárt, hogy vesse a fényét a vetésre, hogy az kisarjadhasson és munkája végeztével ledőlt aludni egy fa árnyékába és hamarosan elszenderült. Mikor fölkelt, látta, hogy még mindig magasan jár a Nap, a vetés pedig tönkrement. Getis haragra gerjedt Istár iránt és veszekedni kezdett vele és elmondta őt sok mindennek. Istár pedig megharagudott Getisre és elhatározta, hogy ezért egy évszakon át nem fog sütni a földekre, csak úgy, hogy elfordítja arcát és nem ad meleget. Azóta van tél és azóta Getis követőinek nehezebb dolga van, mint más időkben.

Lellana, a Szerelem Hozója, a Gyönyörűséges, a Rózsaúrnő

A szerelem és a szerelmesek istennője. Hozzá könyörögnek a vágyakozó ifjak és leányok a szeretett szív megszerzéséért. Neki áldoznak a szerelmesek, hogy szerelmük örök életű maradjon és soha ne érjen véget. Gyönyörűszép, szőke hosszú hajú fiatal lányként ábrázolják, aki patyolatfehér tógát visel, hajában vadvirágkoszorú van. Jele a ragyogó rózsa. Szent növénye a vörös rózsa, szent állata a nyúl.

Tisztelői: Talán nincs is olyan lény Wicca egész földjén, aki még ne érezte volna meg fiatalsága virágában az igaz szerelmet vagy a beteljesületlen vágyakozást, valahogyan mindenkit megérint egyszer Lellana titokzatos hatalma. Bár sehol sem bevett államvallás, mégis nagyon nagy a Szerelem Úrnőjének hatalma. Gyakorta vívnak meg az ő nevében az ifjak Toledóban, a mórok háremeiben is sokszor áldoznak neki, a politikai döntések mögött is állhatnak szerelmi ügyek. A thüringiai szatírok is őt tartják (San Dionigi mellett) az egyik legnagyobb hatalmú istennek és még a tündérek közül is sokan az Ászok után sorolják be őt, mert az ereje nem kézzelfogható dolgokban nyilvánul meg és szinte határtalan. Sokan nem is tudják, hogy az ő követői között nagyon sokan vannak, akik a vallásukat szakmaként is gyakorolják. Igen, az örömlányokról van szó, de ők nem utcanők és akárkivel nem is hajlandóak a szerelem művészetét gyakorolni. Kizárólag azokat fogadják a kegyeikbe, akiket még be kell avatni a szerelem művészetébe, s azokat, akiket ők tanítottak (a szatírok úgy tartják, hogy jó pénzért a hátsó bejáratok sem ismeretlenek a népük előtt és a papnőknek is kell egy kis valódi élvezet). Az istennő időnként férfiakat is befogad papjai közé (szatír papjai is vannak az istennőnek, bár kevesen), s ők is a szentélyekben tevékenykednek. Gyakoriak közöttük a romérók, akik a szentélyek hölgyeinek a védelmét is ellátják, így a megélhetésük is biztosítva van. A mórok között nagyon nagy a tisztelete és egész könyvtárnyi anyagokat írtak az udvarlásról és a szerelem „gyakorlati részéről” is. Az egyik kötet, amelyet a Granadai Szabadegyetemen őriznek –Mustafa ben Ahman Sharid: Az szerelem útja- hatalmas érdeklődésre tart számot, nagyon alapos és gondos tanulmány, életélményekkel fűszerezve.
Kultusza: Az örömházakon kívül nem nagyon van kifejezetten olyan hely, ahol ajándékot lehet adni az Úrnőnek, de minden szerelmespár az ő oltárán áldoz. A legtöbben az istennő szent növényét, a rózsát szokták áldozati ajándékként fölajánlani és a legtöbb pap és hívő szeretne eljutni a Damaszkuszban levő Rózsatemplomba és látni a Szent Rózsát. Időközönként vannak ünnepeik, amelyeken (főképp a szatírok) San Dionigi születését és az istenek (Jöttünök) közé emelését ünneplik meg, valamint Lellana születését és azt a napot, amikor a szerelem eljött a világra. Hatalmas tánccal és lakomával kezdődik a mulatság, de általában jókora orgiába szokott torkollani és ezen (állítólag) csak beavatottak vehetnek részt.
Papsága: A papnők (és papok) ruházata nagyon hasonlít Istár szolgálóinak a ruházatához, de a különbség az, hogy a ruhájukra a napkorong helyett egy vörös rózsa van felvarrva. Ez a ruha minden esetben tógához hasonlít és ez a papság szent szimbóluma is (Istár papjai egyébiránt elég ritkán találhatók meg bordélyházakban, de Lellana és Istár követőinek összekeveréséből született a nép ajkán néhány anekdota). Elég ritkán hagyják el a szentélyeket, de még így is elég nagy befolyásuk szokott lenni a helyi politikára.
Lellana legnagyobb tettei: a szerelem elhozása a világba és annak ápolása.

Helina az Énekmondó, a Dalhozó, a Hírvivő

A dal és az ünnepek , a bárdok és énekmondók istennője. Vidámság, kacagás, dal, ünnepség mind hozzá tartozik. Hozzá imádkoznak a színészek előadás előtt, hozzá könyörögnek a bárdok és költők ihletért, de a sikeres ünnepségekért is neki mondanak köszönetet az egyszerű emberek szintúgy, mint az uralkodók. Lellanának, a szerelem istennőjének közeli társa. Szép fekete hajú fiatal nőként ábrázolják, aki tarka ruhát visel, mosolyog, kezében lantot tart. Jele a négyhúrú lant. Szent növénye a liliom, szent állata a pacsirta.

Tisztelői: A jó mulatságokat, vásárokat és népünnepélyeket mindenki kedveli, szeretik szereplőit, a színészeket, bohócokat, dalnokokat és költőket –a csepűrágókat a legtöbb helyen szívesen fogadják- és mindenkit, aki mulattatja a népet. Sok nagy játékot (granadai futam, excenteri búcsú) ajánlanak az istennő védnöksége alá, de gyakran fohászkodnak hozzá színészek, bárdok és más előadóművészek, hogy fellépésük sikeres legyen. Sok híve van szerte Wiccán, de a legtöbben a Szász Elf birodalomban és a Kelta Uradalmakban találhatóak meg, ami azért is érthető, mert erről a vidékről indultak el a bárdok hagyományai, mostanra viszont már mindenhol találkozhat az utazó vándor énekesekkel. A romérók is nagyra tartják az istennőt, ők úgy is nevezik, hogy Hírvivő, mert a vándorok a híreket is viszik, nem csak a dalokat és a vidámságot. Gyakran rendeznek a tiszteletére versmondó és dalköltő versenyeket, ahol mulatságos versenyben mérik össze tudásukat az arra vetődő bárdok, költők, s eközben fogy a sok jó sör és bor, estére mindenhol máglyákat gyújtanak, hogy ott folytatódjon a mulatság. Urak és parasztok egyaránt szoktak ilyenkor együtt mulatni, nem számít, hogy ki honnan jött, csupán az, hogy jól érezze magát, s alkalomadtán mondjon egy jó történetet, ízes adomát, vagy énekeljen el egy nótát.
Kultusza: Gyakorta megesik, hogy estefelé utazó bárd téved be egy útszéli vendégházba és legyen bármilyen fáradt is, egy kupa jó bor után felvidítja a vendégsereget. Ezt a nép általában tudja és nem is eresztik el üres zsebbel a betérő énekest, de cserébe híreket is várnak tőlük, legyen az bármilyen csekély, mert az egyhangúságot az is oldja a pórnép körében. A legtöbb alkalommal a bárdokat tartják Helina legelkötelezettebb híveinek, de egy romérő karaván megjelenése is nagy eseménynek számít. Néha még tündérek is eljönnek ezekre a mulatságokra, hogy emeljék az ünnep fényét, hiszen Hermész gyermekei sok ősi legendát és mesét tudnak mondani a világ hajnaláról, mint a csekélyebb életű emberek, és szeretik a vidám mulatságokat. Helinának kevés a temploma, neki inkább a mulatságokkal szoktak áldozni, vagy a papok egy-egy verset, dalt írnak a tiszteletére, és ezt helyezik el az oltáron. Az istennőnek tulajdonítják a hangszerek (köztük a legnemesebb, a lant) feltalálását és a költészetet, színészetet és egyéb művészetek kialakulása is hozzá kapcsolódik. Szervesen illeszkedik a kultuszhoz néhány olyan feladat, ami a közügyekhez kapcsolódik, ilyen a gótok gyorsfutár-szolgálata, amellyel bárki bármilyen sürgős információt eljuttathat az ország egyik végéből a másikba (maximum két-három nap alatt). A futárokat kötelesek a papokon kívül a fogadósok is étellel-itallal ellátni, ha azok országos ügyben járnak el. Az állomások is szinte mindig falvakban vagy út menti fogadókban vannak kiépítve, itt pihenhetnek meg az üzenet továbbadása után.
Papsága: A papok sokszor elhagyják templomaikat és ők is részt vesznek a mulatozásban, így nem könnyű őket megkülönböztetni a többi mulatozótól, de az is előfordul, hogy ők mulattatják az összegyűlt vendégsereget. Sokszor pedig az utakat járják, kóbor dalnokként ütve el az időt és látogatják a fogadókat, de akárhol is járjanak a világban, mindig hirdetik az istennő dicsőségét és ha jó mulatság adódik, azt sosem hagyják ki.
Helina legnagyobb tettei: a hangszerek feltalálása és a vidámság elhozása Wiccára.

Smafu, a Szélhámos, a Szerencse Ura, az Életművész, a Surranó

A tolvajok, vándorok és surranók istene. Teljesen megbízhatatlan, vidám isten, aki mindent ellop magának, amit csak akar. Legutóbb Posszaidon szent szigonyát csente el, amiért az isten óriási dühbe gurult. Nem lehet rábízni semmit, mindent kikotyog mindennel kapcsolatban, sokszor mellébeszél. Hozzá imádkoznak a tolvajok és zsebmetszők, a hamiskártyások és az életművészek, de a vándor emberek és romérók is legtöbbször hozzá fordulnak segítségért. Sok útkereszteződésnél és városi piacon megtalálható a szobra, mely leginkább egy surranóra hasonlít, aki egyik kezében egy zsákot tart, a másik kezét pedig nyitottan, tenyérrel felfelé előre nyújtja. Jele két álkulcs keresztben, mögötte apró zsák. Szent anyaga az arany.

Tisztelői: Minden népnek vannak olyan tagjai, akik szeretik a kényelmes életet, de nem szeretik a munkát, a vérontást pedig nem kedvelik, az ilyenek általában megvámolják mások hiszékenységét és jól megélnek. A legjobb példa rá két vándorló csoportosulás, a surranók és a romérók népe, bár utóbbiak hajlamosabbak a léha életre. A surranók pedig természetesnek veszik, hogy a világ még mindig „felfedezésre vár”, amit ők nagy buzgalommal tesznek is, csak sajnos más magántulajdonára nincsenek tekintettel. Elmondható, hogy Smafunak az ismert világ szinte minden táján vannak követői, kivéve az ősközösségi társadalmakat. Sok helyen vagy nem ismerik a magántulajdon fogalmát, vagy ha valamit meg akarnak szerezni, akkor azt erőszakkal teszik, nem lopással. Ám az istenség mindazokra kiterjeszti pártfogását, akik valahogyan az adott társadalom élősködői és mihasznái. Csak a nagyon zárt társadalmakban nincsenek követői (Minória, Gröenland, Gyalogbarbárok, Falcon, Mare Atlanticum, Lovas nomádok pusztái) a többi helyeken mind előfordulnak. Nem minden esetben tudatos az isten iránti hit, ezt sokkal inkább életformájukkal támasztják alá azok, akik így élnek. Az isten előbb-utóbb megajánlja nekik a lehetőséget, hogy kövessék őt és váljanak papjává, mert ekkor sokkal könnyebb lesz az illető eddig sem túl megerőltető megélhetése. Ezt leggyakrabban saját népének a surranóknak szokta Smafu megajánlani, másokkal sokkal ritkábban gyakorolja ezt a kegyet. Troll legendák szólnak Arik Damurkról, a Szürke Trollok egyik kereskedőjéről, aki később klánfőnök is lett és nagyon gazdagon élt élete végéig – ő is Smafu egyik papja volt. Számos tolvajklán őt tartja a legfontosabbnak az égi hatalmak közül és néhány vándor is szokott hozzá fordulni, hogy útja szerencsés legyen, a szerencsejátékok űzői szintén hozzá fohászkodnak, ha épp gurítják -gyakran ólmozott- kockáikat vagy kártyával kísértik a szerencséjüket. Nagyon népszerű a romérók között is, hiszen gyakori a vándor törzseknél a szerencse meglovaglása, a tolvajlás, vagy egyszerűen a népek átejtése (majd a gyors és halk továbbállás, hogy utána máshol próbáljanak megélhetéshez jutni).
Kultusza: Igazán kiterjedt és összetett vallási szertartások Smafu „egyházában” nincsenek (Szvébfölde kivételével), legfeljebb annyi, hogy a piactereken és az utak mellett levő szobrok tenyerébe időnként kerül egy-két érme, vagy virág díszíti a szobor talapzatát, de más nem jellemző. A szobrok alakjukat tekintve egy surranóforma alakot ábrázolnak, aki az egyik kezében egy kisebb zsákot tart, a másik kezét pedig tenyérrel felfelé előrenyújtja. Ebbe szokott belekerülni időként néhány érme, de ezek általában hamar eltűnnek, senki sem tudja, hogy hová, de szólnak a szobrokról bizonyos legendák. Azt mondják, hogy ezeket a hatalmas Smafu szobrokat a surranó mágusok készítették a szvébföldei Főpappal együtt és a szobrokra egy olyan varázslatot bocsátottak, hogyha valami belekerül a tenyerébe, akkor az néhány percen belül a szvébföldei Abroncsosba kerül (az adomány eltűnése pedig kisebb csodának számít az egyszerűbb népek szemében), ahol a legnagyobb temploma van az istenségnek. Máshol is vannak templomok, de csak a legnagyobb városokban és akkor sem túl nagy méretűek, mert az építtetőinek sincs túl sok pénze. Smafunak a legnagyobb kultusza saját népe körében alakult ki és egészen sok ünnep tartozik a „valláshoz” (igazából arról van szó, hogy a surranók nagyon szeretnek mulatozni, főleg akkor, ha azt más költségére tehetik, ezeket az ünnepeket pedig a Nagytemplom pénzéből állja Szvébfölde papsága). Ezek az ünnepek a következők: Tavaszünnep, Nyárünnep, Nagy Hajóünnep, Nagy Smafu Születésnapja: az isten állítólag ezen a napon teremtette meg a surranók népét . A nem surranók által lakott helyeken Smafu temploma gyakran csak arra szolgál a tolvajoknak és más gyanús elemeknek, hogy elosszák a zsákmányt, vagy kiterveljenek valami újabb pénzszerzési módot, hiszen a templomot nem zargatja senki, bár esténként a városi őrség nagyobb figyelemmel kíséri a környéket.
Papsága: Nehéz dolog meghatározni a papság igazi feladatait, annyi azonban biztos, hogy kevés léhább élőlénye van Wiccának, mint az élősdiek ezen kiemelkedett rétege. Gyakori eset, hogy a papok közelébe sem mennek a templomoknak, mert éppen úgy tartja kedvük, vagy éppen „dolgoznak”. A surranó papok általában felszentelésük pillanatában elhagyják Szvébföldét, mert nincs sok kedvük takarítani egy hatalmas templomot, nem szólva arról, hogy számukra heti egy istentisztelet lebonyolítása kötelező. Külön érdekesség még, hogy a papoknak nincs szent szimbólumuk, hanem ők maguk az istenség szimbólumai, egész életük hasonló a Smafu által diktált elvekhez, igyekeznek hasonlóvá válni a Panteon legléhább istenéhez. Megkülönböztetni őket más gazemberektől pedig teljességgel lehetetlen, hiszen viselkedésükben bármelyik naplopó ugyanolyan, választott hivatásukkal pedig ritkán szoktak dicsekedni. Ami különös lehet egy ilyen társaság részéről, hogy nagyon összetartóak (ez különösen igaz a surranókra) és egymást segítik, a másik Smafu paptól pedig nem lopnak.
Smafu legnagyobb tettei: a surranók népének megteremtése, a naplopók segítése
Legenda: A surranókról sok mese szól és az egyik megemlíti, hogy a surranóknak minden ünnepre haza kell térniük, bárhol legyenek is. Az egyik történet szerint a tereken és az utak mentén álló Smafu szobrok titkát csak a surranók ismerik és ki is használják. Csupán egy szót kell kimondaniuk félhangosan és fölmászniuk a szobor tenyerébe (mely akkorára nő, hogy egy surranó kényelmesen elférjen benne) és néhány percen belül az abroncsosi Főszentélyben találják magukat. De ez csak egy legenda, melyet egy részeg surranó mesélt nekem (a szobrok varázsszavát nem mondta meg), de olyan surranóról még nem hallottam, aki ilyen jó mulatságokat csak úgy kihagyott volna.

A Jöttünök, akik Wiccát járják

Ők Wicca szellemlényei és félistenei. Itt kap helyet a négy őselem szelleme, két félisten, az egyikük egy isten fia, a másikuk pedig saját erejéből kapaszkodott fel az istenek soraiba. Emellett ide tartozik az összes kisebb hatalmú istenség. A halandók között igazán nagy hatalommal rendelkeznek, de az istenek pantheonjában az alsó részen helyezkednek el. Az istenek dolgaiba tényleges beleszólásuk nincs.

Az isteni panteonban az istenek után következik az istencsaládok legkülönösebbike, a Jöttünöké, akik közül számosan ma is járják a világot, bárki találkozhat velük és megismerheti a hatalmukat. Sokuk elrejtőzik a világ elől, vagy helyhez van kötve, ők nem képesek beleszólni az istenek dolgaiba, ők inkább a világ dolgaival foglalkoznak, de hatalmuk még így is nagyon jelentős. Közéjük tartoznak az őselemek urai és a kisebb istenségek, félistenek, akik a maguk erejéből emelkedtek az istenek közé. Nem mindegyiküknek vannak hívei vagy kultusza (papok nagyon ritkán fordulnak elő, tisztelők vagy hívők már gyakoribbak) ezért ezeket a részeket csak ott fogom kiemelni, ahol ténylegesen lehet beszélni valamilyen formájú tiszteletről. A legtöbbjüknek papjai sincsenek, tetteik pedig ritkán mérhetők az istenek tetteihez, ám az emberek között ők hatalmasoknak számítanak.

Wicca őselemei

Amit mind a négy őselemről (Tűz-Síí; Föld-Glúg; Levegő-Srahh; Víz-Posszai) el lehet mondani az, hogy mind a négyen Wicca aurájából állnak, az őselemek szellemeit maga Wicca hívta életre, mert ezek nélkül nem is létezhetne talán a világ. Az ő parancsukra alakulnak a vizek és a szárazulatok, örvénylik a levegő és izzik a föld belseje, szíveként melegíti a belső tűz. Ők azok, akik uralják az elemeket és nem hagynak szabad folyást engedni azok tomboló erejének, mert az könnyen Wicca pusztulásához vagy elnéptelenedéséhez vezetne. Néhány olyan jellemzőt is leírok róluk, mely csak valamelyiküket jellemzi, másra közülük nem vonatkozik, mert ők is éppen olyan egyediek, mint bármelyik istenség, csak hatalmuk kisebb. Jellemző rájuk, hogy egyes helyeken erejük nagyon nagy, de vannak helyek, ahol semmit se ér a hozzájuk intézett fohász. Az Őselemek hajlamosak a keveredésre is, ilyenkor általában különféle területek és helyek alakulnak ki (a mocsarakban föld és víz közös ereje van; ködös helyeken a víz és a levegő keveredik; a láva a föld és a tűz elegye), itt erejük egyformán hatalmas lehet, de a velük ellentétes elemek ereje jelentősen lecsökken.

Síí, a Tüzek Ura, Vulkánok Őrzője

A tűz és a tűzlények ura. A tűz őselemének szelleme. Nem tartozik az isteni pantheonhoz, teljes egészében Wicca mágikus aurájából áll. Tűzhányók közelében a legerősebb, tengereknél ereje teljesen elveszik. Főleg a barbár vidékeken tisztelik. Követői kevesen vannak, a tüzet mindennél többre tartják, sohasem mosakodnak, fő életcéljuk, hogy elérjék a tűz erejét és eggyé váljanak vele. Hitük szerint a tűz tisztít és életet ad, de ugyanakkor pusztít, ha kell. Vörösben járnak, testüket rituális tűztetoválások és égési sebek borítják. Síí megjelenési formája általában az öt méter magas lángoszlop. Szent jele a máglya. Szent anyaga a láva, szent állata a tűzgőte.

Mindenki ismeri, tiszteli és féli a tűz hatalmát, mert természetében benne van a vadság, a lobogás, a pusztítás, de megtalálható az életet adó, fagyos tagokat felmelegítő aspektus is, ez az a dolog, ami sokat segített a tündéreknek és az embereknek egyaránt, a tűz felfedezése és az ezzel együtt járó fejlődés. Sok barbár törzs és a primitívebb kultúrák is tisztelik a tüzet és gyakorta tartanak tűzpróbákat, melyek a bátorság és a férfiasság próbájának is számít. Ezek az emberek gyakorta díszítik magukat olyan tetoválásokkal, melyek a tűz egy-egy megjelenési formáját ábrázolják és gyakorta táncolnak éjszakákon keresztül hatalmas máglyák fénykörében, azért, mert hitük szerint a tűz messzire űzi az éjszakákat és meleget ad. A tűz hatalmát mindennél többre tartják és céljuk az, hogy azt a hatalmat birtokolják, amit a tűz. Gyakran hordanak vörös ruhákat és nem éri víz a testüket, mert a két elem kioltaná egymást. Ezek a törzsek legtöbbször nagyon vadak és civilizálatlanok. A vidéki embereknél is megmaradt egy hasonló dolog a civilizált vidékeken, éjszakára egy gyertyát gyújtanak, ami egész éjjel világít és elűzi a gonosz szellemeket. Az őt követők szerint Síí ereje a vulkánok és más forró helyek mellett a legnagyobb, de ha víz (folyó, tó vagy tenger) mellett kérik a segítségét, akkor csak nagyon ritkán szokott segíteni, mert az ő ereje a vele ellentétes őselemi megnyilvánulás mellett nagyon gyenge. Időnként a követői előtt is megjelenik, ilyenkor egy mintegy öt méter magas lángoszlop formájában anyagiasul. Van néhány szentélye a törzsi területeken, ahol a lángot mindig őrzi valaki és táplálja, hogy az ne aludhasson ki, a tüzet új területre költözéskor is magukkal viszik és a kultuszt ott ápolják tovább. Papjai nincsenek és nem is tud a követőinek olyan hatalmat adni, mint amilyennel az istenek papjai bírnak, de ha valaki nagyon hűséges hozzá, akkor fölruházhatja őt néhány képességgel (tűzönjárás, kisebb tüzek meggyújtása és más egyéb tűzzel kapcsolatos dolog). A keleti birodalomban is tisztelik az őselemek hatalmát és mindegyiküknek a tiszteletére alapítottak kolostorokat, beleépítették a Shinto vallásba is és köréjük is csoportosulnak ünnepek. Még a minotauruszok népénél lehet megfigyelni egy érdekességet, azt, hogy hadrendjükben létrehozták a négy őselemnek megfelelő harci stílusokat (úgy küzdenek, ahogyan az őselemek terjednek, ha elszabadulnak a természetben).

Glúg, a Föld Ura és a Földmély Parancsolója

A föld, a bányászok, földmélyi lények, törpök istene. Nem tartozik az isteni pantheonhoz, teljes egészében Wicca mágikus aurájából áll. Sok helyen őt tisztelik, ahol valamiféle földmunkát végeznek. A bányászok hozzá fohászkodnak a napi munka előtt és neki köszönik meg, ha biztonságosan befejezték azt. A törp munkás klánok hozzá imádkoznak, ha új tárnát nyitnak. Néhány helyen a ház alapjába belevésik a rúnáit, úgy tartják, így a ház sokkal masszívabb és időtállóbb lesz. Követői földszín ruhákban járnak, erős testalkatúak és megfontoltak. Általában hatalmas földelementálként jelenik meg. Jele a furcsa, barnás kő vagy kavics. Szent anyaga az anyaföld, szent állata a vakond.

Kevés követője van ennek az őselemnek és ők is olyan helyeken tanyáznak, ahová ember csak nagyon ritkán teszi be a lábát. Ezek a helyek ugyani a föld alatt húzódnak, vagy a hegyek vad, ember által alig lakott területein, ahol csak az ember őskorából visszamaradt fejletlen barlanglakó törzsek élnek. A törpök között (főleg a Mélytárnai és az Éles Csákány klán) vannak, akik Mogorva mellett hozzá fohászkodnak, hiszen a föld mélye veszedelmes hely, ahol számos ismeretlen veszély leselkedhet még azokra is, akik olyan kemények, mint a törpök népe. Glúg hatalma abban áll, hogy nem hagyja a barlangokat összeomlani és a föld rengéseit is ő zabolázza meg, ura a földcsuszamlásoknak és a hegyomlásoknak. Aki hozzá fohászkodik, ha ilyen helyeken jár, az nagy eséllyel elkerülheti a veszélyeket. Glúg hatalma az olyan helyeken a legnagyobb, ahol a többi őselem ereje elhalványul (barlangok, bányák és nagy hegységek mélyebb völgyei és hegyoldalai) és ha valaki itt ereszt meg egy fohászt, az nagy eséllyel meghallgatásra talál. A hegyek között lehet találni olyan barlangokat vagy vájt üregeket, ahol az ő jelei vannak felvésve a falakba és a padlóba. Az ilyen helyek kisebb fajta barlangszentélyek, ahol az utazó álomra hajthatja a fejét (egyes legendák azt beszélik, hogy azokat, akik kisebb ajándékot hagynak a barlangban, baj nem érheti további útjukon, aki viszont elveszi ezeket, biztosan számíthat mindenféle szerencsétlenségre). Az építőmesterek a törpök népétől tanulták el azt, hogyha Glúg rúnáit bevésik egy ház alapjába és a falakba, akkor az sokkal tartósabb és időállóbb lesz a többi építménynél. Követői előtt egy hatalmas méretű földoszlopként jelenik meg, ami képes a mozgásra és a beszédre. Jutalmazni és büntetni éppúgy szokott, mint Síí, de papjai neki sincsenek.

Srahh a Levegőég Ura és a Szelek Őrzője

A levegő és a levegő lényeinek ura. Nem tartozik az isteni pantheonhoz, teljes egészében Wicca mágikus aurájából áll. A szelíd szellő és a viharos szél is az ő ereje. Frissít és üdít a nyári hőségben, de pusztítva tombol, ha feldühítik. Jó pár szélmalom lapátjain és hajó vitorláin is az ő rúnái láthatóak. Követői főleg a barbár vidékeken vannak. Testükre szalagokat kötöznek és ujjongva állnak ki a hegytetőre, ha fúj a szél, hajukat szánt szándékkal összeborzolják. Srahh megjelenési formája a forgószél, melynek közepén két szem dereng. Szent állata a sas.

A barbár vidékeken és a hegyek között él néhány törzs, akik tisztelik őt, valamint a tengerészek őt szokták átkozni, ha szélcsend van és a vizigótok széljárta síkságainak molnárai könyörögnek hozzá a jó szélért. A mórok pedig Shammum néven tisztelik őt és a forgószélként megjelenő Srahh segíti őket a harcokban, vagy akadályt gördít eléjük (sokszor összefonódik Thorr és Srahh kultusza, hasonlóan Posszai és Posszaidon tiszteletéhez). A legnagyobb erővel azokon a helyeken bír, ahol a szélnek van elég helye ahhoz, hogy kibontsa szárnyait, mint a madarak (sziklás hegytetők és szurdokok, füves puszták, sivatagok, a nyílt tenger felszíne). Gyakran rajzolják rá védő és szeleket vonzó rúnáit és jeleit a szélmalmok lapátjaira és a hajók vitorláira, s általában gyorsabban forognak a lapátok és a hajók is kedvezőbb szelet kapnak. Így segíti az istenség azokat, akik tisztelik őt, de a többi Jöttünhöz hasonlóan neki sincsenek papjai (Krisztaiusz kivételével). A barbár vidékeken élő tisztelői úgy szoktak hódolni neki, hogy kiállnak a széljárta helyekre és testükre mindenféle (minél díszesebb) szalagokat kötöznek és dicsőítik őt. Ahogyan a többi őselemnek van hatalma felruházni embereket és más lényeket bizonyos hatalommal, ez a képesség Srahhnak is megadatott. A követői vagy át tudnak alakulni sassá, vagy tudnak lebegni, szeleket elcsendesíteni, vagy akár orkánt megidézni. Tisztelői előtt hasonlóképpen jelenik meg, mint Glúg, csak ő egy hatalmas forgószél alakját szokta magára ölteni. Szent állatai a sasok, akik gyakran visznek hírt neki, ha bármi történne, ami az ő uralma alá tartozik. Követőit néha azzal jutalmazza, hogy sasok hátán juthatnak el oda, ahová szél hátán el lehet jutni.

Posszai, a Vizek Ura, Hajósok Segítője

A víz, halak, hajósok ura. Nem tartozik az isteni pantheonhoz, teljes egészében Wicca mágikus aurájából áll. Sok helyen tisztelik őt, ahol nagyobb folyó vagy tó található. A tengerek mentén Posszaidon mellett őt is tisztelik, neki is áldoznak, igaz, nem olyan mértékben, mint a főistennek. A halászok hozzá imádkoznak munka előtt és neki köszönik meg az aznapi munka eredményét. A hajósok indulás előtt és megérkezéskor is áldoznak apró természeti oltárain, melyek általában a vízparti településeken találhatóak, a vízhez közel. Megjelenési formái igen sokszínűek, jelent már meg óriás halként, de hatalmas hullám alakjában is. Jele egy pohár tiszta víz. Szent anyaga a víz, szent állatai a kisebb halak.

Nagyon nagy népszerűségnek örvend a hajósok, halászok és a tengerek népeinek körében (Candya Creta kalózai és a Frízek körében van nagy tisztelete valamint a Gótok tisztelik és Gröenland törzsei is hozzá fohászkodnak a jó fogásért és a biztonságos hajóutakért), akik tőle várják a jó fogást és a biztos megélhetést. Rúnáit gyakran vésik bele a hajóácsok az épülő árbocba, hajógerincbe, hogy biztonsággal járják a tenger útjait a víz népei. Sokan összekeverik őt Posszaidonnal, aki viszont a tengereket uralja és vannak helyek, ahol a két hatalom imádata vagy összekeveredett egymással, vagy valamelyik kiszorította a másikat. Sokan úgy hiszik, hogy nem is őselemi úr ő, hanem Posszaidon fia. Néhány helyen Thorr egyik szelídebb alakjának látják, azok a lények is tisztelik, akik a nagy vizekben élnek (vizielfek, tritonok és a tengerek, tavak tündérei sem felejtkeztek el róla).

Sheromniák, a Csaták Bajnoka, a Győzhetetlen

Több néven is ismeretes. Nevének jelentése: "Aki a harcnak él". A harcosok legendás félistene. Állítólag az idők kezdetén volt egy rettenthetetlen harcos, aki a világon a leghatalmasabbnak tartotta magát. Oly hatalommal rendelkezett, hogy magát már-már az istenekkel tartotta egyenértékűnek. "...ekkor Ruth ráküldte Lángtengert, az ősöreg idegen vörössárkányt és Sheromniák legyőzte, ekkoron Hermész megszólította őt és elragadta és évek hosszú során át beszélgetett vele és amikor visszajött a földre már nem volt ember, de isten se volt, ő lett Sheromniák, az istenek harcosa, kinek isteni vér csörgedezik az ereiben, de emberi szív dobog a mellkasában..." Sheromniák egy félisten, aki Wicca földjét járja a mai napig. Feladata, hogy a gonosz idegen lényeket ne engedje átjönni az idegen helyekről. Két méter magas, aranyszínű emberként néz ki általában, aki szárnyas sisakot visel. Mindenféle fegyvert képes forgatni és a legenda szerint nincs ellenfél, aki valaha is legyőzheti. Hívei harcosok a világ minden területéről. Tisztelik a trollok ugyanúgy mint a barbárok, a mórok, kelták, gótok és keleti emberek is, bár nem mindig ugyanazon a néven. Sok harcos rajta kívül nem is tisztel más istent. Sheromniák a bátorságot és a vakmerőséget mindig megjutalmazza, a gyávaságot kíméletlenül megbünteti.

Legendák szólnak a fegyveréről, a Fehér villámról, amelyet állítólag Odin kovácsolt neki, és még saját erejéből is beletett a kardba, hogy a gonoszság erői felett képes legyen győzni mindig, aki forgatja. Úgy tartják, hogy a kard sosem pusztulhat el, és mindig csak a legnagyobb harcosok kezében van hatalma. A kardot a híres sárkányölő, Balduin is forgatta; állítólag látták felbukkanni egy Gereszter Montiátor nevű utazónál, aki sok évig élt a trollok között, majd kardját egy nagy harcos, bizonyos Ifki nevű ír vette magához. Egyikükről sem lehet túl sokat tudni, nem tudni, hogyan került hozzájuk a fegyver. Egyesek azt mondják, bennük testesült meg újra Sheromniák, de ez azért hihető nehezen, mert állítólag még mindig Wiccát járja, és ahol teheti szembeszáll a Gonoszság követőivel, arról nem beszélnek a legendák sem, hogy milyen alakot ölthet fel, lehet hogy bármilyet, ezt nem kérdezte meg tőle senki még.

Sheromniáknak nincsenek papjai, sokkal inkább követői, akik hozzá hasonlóan a Gonoszság erőivel szállnak szembe (érdekes módon a trollok között is akadnak követői, bár hogy mifélék, azt nem tudni) és életüket a harcnak szentelik. Azt is rebesgetik, hogy a Keleti Császárság távoli vidékén is akadnak követői, és ott nagyon szigorú elvek szerint élnek a harcosok, talán oda is eljutott -az biztos, hogy a keleti ország harcosainál kevés fegyelmezettebb és jobb harcost találtam útjaim során.

Templomai és papjai a hagyományos értelemben véve nincsenek, de akadnak olyan harci iskolák, akinek a vezetői az ő követői, és tanítványaikat is az ő elvei szerint oktatják: soha ne hátráljanak meg, és mindenképpen küzdjenek a Gonoszság erői ellen, ahol csak tudnak. Legalábbis az emberek között ez így van, nem tudni, hogy a tündérek tisztelik-e, mindenesetre a legtöbbször az emberek között lehet megtalálni híveit és követőit.

Krisztaiusz, az Egy Igaz Úr

Az Egy Igaz Úr, legalábbis a hívei szerint. Ők úgy tartják, ő az Isten fia, aki azért jött Wiccára, hogy szeretetet hozzon az emberek szívébe. A többi istent elfogadják, de csak Krisztaiusz alatt valónak, szerintük a pantheon egész máshogyan néz ki... A messzi Cyprus szigetén élnek, onnan járnak téríteni Wicca minden szegletébe. Térítő papjaik legendás rábeszélő képességgel rendelkeznek. Jelük a kereszt, melynek közepén kör van. Szent állatuk a bárány és a galamb.

Egy ismert történet néhány részlete sokat elmond az istenségről, álljon itt hát:

Krisztaiusz, az élő Isten, a fenséges Úr legfőbb földi megtestesülése. Első feltűnését avatárának nevezik, és ezután Isten minden földi megnyilvánulását így hívták. Sokan úgy tartják, Krisztaiusz valamelyik angyal megtestesülése, aki Isten nevében eljött a világra, és Isten akaratát vitte véghez, de a Krisztaiusz hívők állítják, hogy Krisztaiusz a legfőbb lény megtestesülése volt, és nem az akaratot közvetítette, hanem maga volt az akarat. A hagyomány szerint az Ismeretlen Tündérbirodalmakba keletről érkezett, jöttét a látnokok jelezték, és a tündérek királyai elévonultak, és felajánlották szolgálatukat. A birodalmakban megtelepedett tündérek figyelmesen hallgatták szavait, és sokat tanultak tőle. Nagyjából ekkorra datálható a tündérurak közti belső harc elcsendesedése (erről szívesen megkérdeznék egy-két ottani tündért is). Aztán tovább indult nyugatnak, és az emberi területeket járta be. A Le Mans Birodalomban nem fogadták különösebb érdeklődéssel, és az emberek sem hallgatták akkora odaadással, mint a tündérek. Ekkor dél felé indult, ahol a letelepedett gótok figyeltek szavaira. A gót nép, a Vasbirodalom, megnyitotta szívét a Szent Ember előtt. Ezután áthajózott a Kelta Uradalmak szigeten elterülő részére, ekkor már hű követői társaságában. Az Uradalmakban örömmel fogadták, és sokan váltak követőjévé, köztük az akkori Udvari Mágus is. Itt sokfelé tanított, állandó szállása a sziget közepénél elhelyezkedő Varjú dombon volt. Egyik legnevezetesebb tette a Varjúdombi Szent Beszéd néven él a köztudatban. Itt hirdette először az Egyetlen Üdvözítő Út tanát, és sokan már akkor az Út követőjévé váltak. Később útját a Mare Atlanticumi szigetek felé vette, ahol a lélek összefüggéseiről, és a mágiáról beszélt a varázslóiskolák vezetőivel, majd tovább hajózott Mórfölde felé. A mórok idegenkedve fogadták, és nem is nagyon álltak szóba vele, de senki nem tudta megakadályozni kelet felé folytatott útjában. Ekkorra a hívek többsége már hazatért, csak öt hű társa maradt vele. A déli területeken kevéssé híres csodákat tett Krisztaiusz, de ezek között szerepel a Szárnyas Ló törzsének megtérítése, mivel ekkor az egész törzs egyöntetűen megtért az igaz útra, és Barbaria keleti határáig elkísérték őt. Számos kevésbé jelentős, de hősies tette bizonyítéka az a pár Marmarikai troll, aki követőjévé, tanítványává vált a hosszú út során. Senki nem tudja, miért, de Krisztaiusz a Troll Birodalom déli része, a Gonosz Föld felé vette az útját. Ekkor küldte el tanítványait, és az Ötöket a világ köldökének megkeresésére. Ekkor hangzottak el szájából a következő szavak: „Az emberfiának meg van írva a sorsa, halandó kezek veszik el az életét, de nem egyszer, hanem háromszor. Az emberfia küldetése a végéhez közeledik, menjetek békével, és keressétek a Világ Köldökét." Azóta nem hallott róla senki, de a hívei szerint beteljesítette a sorsát, a trollokat pedig még nem kérdezte meg senki az igazságról..

Ezen kívül még a Le Mans birodalomban van jelentős tisztelete, a Szenteknek nevezett megnyilvánulásokon keresztül, bár ezeket a cyprusi vezetőség állítólag nem fogadja el, téves tanításoknak ítélik. Krisztaiusz hívei a vérontást és az erőszakot teljesen elítélik, ők maguk csak a Gonoszság erői ellen tartják elfogadhatónak a harcot, és eléggé aszketikus életmódot folytat a többségük. Ennek ellenére az ún. "Inkvizítorok" meglehetősen harcias szerveződés.. Sokszor indulnak térítő utakra, bár ezek sikere kissé kérdéses, mindig akad egy-két ember, aki tanítványukul szegődik, annak ellenére, hogy szinte csak kenyeret és vizet vesznek magukhoz, esetleg halat és kását. Szertartásaikhoz használnak bort, de nem sokat.
Azt is vallják, hogy a többi isten mind alá van rendelve Krisztaiusznak (holott ő feltételezhetően nem mondott ilyesmit, de ez egy másik kérdés) és hogy egyszer majd mindenki az ő tanításuk szerint fog élni. Nos, szerintem ha megkérdeznénk egy tündért vagy egy surranót, biztosan jót mulatna ezen.

Kultusza és papjai: a világ szinte minden pontján megtalálható, talán Islandia, Gröenland és a keleti Tündérbirodalmak, Keleti császárság, és néhány nagyon távoli ország kivételével. Nem kizárható, hogy akadnak hívei akár még a cretai kalózok között is, ennek az esélye mondjuk eléggé csekély. A legtöbben a Cyprus szigetén található kommunában élnek, de néhány térítő testvér mindig úton van, néhány inkvizítor is, akik az egyházuk belső rendjére felügyelnek és szembeszállnak mindenféle gonosz, vagy számukra ellenséges hatalommal. Furcsa, hogy miért van szüksége egy ilyen kevés hívővel bíró vallásnak effélére. Másrészt Krisztaiusz sem biztos, hogy helyeselné (talán a gonosz pusztítását kivéve) ha látná, hogy mi lett a tanításaiból. Az viszont igaz, hogy nem mondanak rossz dolgokat, de sajnos a legtöbb hívővel egyetlen dologról lehet beszélgetni: a hitükről -ha más irányba is terelődik a beszélgetés, akkor a térítő testvérek tesznek róla, hogy "számukra nem kívánatos dolgokról" ne essen szó (ez nagyjából minden mást fed, Krisztaiusz hitén kívül). Meglehetősen elvakultak, szinte levakarhatatlanok, Wicca többi vallásától ebben is eltérnek, nem hinném, hogy bármelyikük ennyire erőszakos lenne -Ruth és Marduk hívei is olyanok, akiktől nehéz megszabadulni (bizonyos helyzetekben, pl. egy oltárra kötözve), de merőben más okok miatt..

Ünnepei: nincsenek kimondottan ünnepnapjai, csak nagyon kevés, hívei ha tehetik minden nap kenyérrel és borral áldoznak neki, amit az ő nevében vesznek magukhoz, illetve a nagyobb csodatételeiről megemlékeznek, valamint Cyprus "megtalálásáról" amit ők a "Világ Köldökének" neveznek, és szent szigetnek tartják. Megemlékeznek Krisztaiusz avatárjának a világba lépéséről, és öt tanítványának kiválasztásáról is, valamint arról, amikor beteljesítve a küldetését, visszatért Wiccáról oda, ahonnan jött (ennek a dátumában nem mindenki véleménye egyezik) valamint a Le Mans birodalomban a szenteknek vannak ünnepnapjai, de ezeket az Inkvizíció nem nézi jó szemmel..

Az mindenesetre tagadhatatlan, hogy a vallás -térítő jellegéből fakadóan- egyre több hívet tudhat magáénak, nem elképzelhetetlen, hogy egyszer majd nagy vallássá növik ki magukat, de jelenleg nem mérhetőek az Ászok vagy az Istenek tisztelőihez, legalábbis létszámban nem.

Raduwaka, a Mélytenger Ura

Az Oceanusban élő legendás félisten. Apja a kígyóisten, aki máshonnan jött, anyja a sárkányok ősanyja. A legendák homályában megküzdött Hermész hősével és legyőzte őt, de súlyos sebet kapott. Emiatt mind a mai napig csak ritkán jön fel az Oceanus felszínére. Nagyon kevés híve van, azok is inkább a kevésbé emberi fajtákból. Raduwaka nem eredendően gonosz, csak rosszkor és rossz helyen született, mégis a híveinek többsége gonosz és sötétlelkű.

Róla is szól egy legenda:

"...És mikor a Kígyóisten aláereszkedett az égből, és meglátta kedvesét, és megszerette őt, és akkor magához emelte, és ismeré őt. És a sárkányok anyja gyermeket szült, ki olyan volt, mint mindőjük közül a legnagyobb, és a legkisebb, és azon felül más volt mint valamennyiőjük, és a neve Raduwaka volt. Termete már akkor vetekedett a legnagyobbakéval, elméjét az istenek fénye ragyogta be, és engedelmeskedtek neki a hullámok, akik a vizeket koronázták, és engedelmeskedtek neki a szirtek, és a sziklák, akik a tengerek medencéjét alkották, és parancsolt a szeleknek, akik a tengeren az ő hatalmát hirdették, és a mágia szeleit is eképp irányította. Egyedül a tűz nem hallgatott a szavára, de miként az istenek, a tűz uralma sem vonzotta szellemét. A felszíni népek sokáig nem tudtak róla, s mikor megmutatkozott előttük, a föld megremegett, a vizek az eget fenyegették, a szelek fákat döntöttek a legsűrűbb erdőkben.

A felszín népei sokáig istenként tisztelték, és áldoztak neki, és imáikat meghallgatta, és esőt küldött nekik, és szeleket, és óvta a földeket a déli szörnyetegektől. Rúth többször is megkörnyékezte, de ő nem érezete a kísértést, mely annyi fajtát megrontott, és ellenállt hatalmának. Ekkor Rúth Posszaidonhoz ment, és elmondta neki, hogy Raduwaka a tündérek istenének tartja magát, és nem engedi őket valóságos uruknak imádkozni, és áldozni. Ekkor a hirtelen haragú Posszaidon összehívta az istenek tanácsát, hogy döntsön az istenfattyú sorsáról. Hermész és a többi isten, kiket Rúth megtévesztett, eképp határoztak : Raduwaka nem jöhet az emberek elé, ezentúl az időknek végezetéig a mélységben kell lakoznia, és tilos a vízitündéreket háborgatnia, és a vizek azon lakóit, akik beszámolhatnak létéről.

Ekkor apja, a Kígyóisten elhatározta, hogy utódjai sem emelkedhetnek a föld színéről feljebb, és bosszút esküdött az istenek ellen, és átkozta őket rövidlátásuk miatt. Azóta a Kígyóisten teremtményei a felszín népei ellen fordultak, és mérgeikkel, és erejükkel, és ravaszságukkal tesznek kárukra, és nem törődnek az istenek fenyegetőzésével, és lepereg róluk az átkuk, mert a hatalmas Kígyóisten megvédi hű szolgáit, és a Raduwaka is fellázadt az istenek rendelése ellen, és Hermész látta, hogy nem szállhat szembe vele a való világon, és látta, hogy hatalma meghaladja a legerősebbekét. És Hermész hőst támasztott, és beléadta lelkének szilánkját, és hatalommal ruházta fel, és isteni ereklyét adott kezébe. Ő lett Landam, Hermész követe, aki a Raduwaka legyőzésére teremtetett.

És Landam tudta létének célját, és a Raduwaka is értette Hermészt, miként a Kígyóisten is értette őt. És mikor Landam elindult a tenger felé csúszómászók állták útját, és akadályozták. A Kígyóisten legjobb szolgái lelték akkor örök végzetüket, de Landam is gyengült, s mire a tengerhez ért, tudta, hogy a Raduwaka az erősebb, és tudta ezt a Raduwaka is, és megküzdött Hermész követével, és legyőzte őt, és a világ népei érezték Hermész vereségét, de nem tudták, mi történhetett. A föld remegett, a hullámok égig csaptak, hatalmas viharok tomboltak a küzdelem alatt, mely három napig tartott. Azonban Raduwaka is súlyos sebet szerzett a csata során, és tudta, még egy ilyen támadást nem tudna elkerülni, ezek után ritkán háborgatta a felszín népeit. De Széth tudta, fia nem győzetett le örökre..."

Candya Creta kalózai közül mesélik néhányan, hogy látták ezt a különös lényt, de inkább víziszörnynek mondják, semmint isteni lénynek, feltehetően azért, mert tényleg keveset tudni róla, hiszen nem szokott sokszor a felszín közelébe jönni, hívei is csak a tengerek lakói között vannak. Kinézetéről és méretéről eltérő történetek vannak, de akik látják, állítják, hogy akkora, mint egy nagyobb korallzátony, vagy mint egy kisebb sziget. Kígyószerű, de vannak végtagjai, és mérete ellenére is nagyon kecsesen mozog a vízben.

A szerepköre sem egyértelmű, hogy tulajdonképpen miért is van nem győzte le még senki véglegesen, hiszen nem kimondottan jóindulatú lény. Igaz, nem is kimondottan gonosz, természete leginkább a ragadozó állatokéhoz hasonlítható. Az igaz, hogy a felszín életébe nem nagyon avatkozik bele: időnként felborít hajókat, de arra nem volt példa mindeddig, hogy a szárazulatok lakóit bántotta volna. Talán megelégszik azzal, hogy a tengeri lények tisztelik, és egyfajta természetes nagyragadozója különféle lényeknek. Egyesek látni vélték, amint tengeri sárkányokat, sárkányteknősöket és hasonló lényeket üldöz, bár ezek a beszámolók a legtöbb esetbe zavarosak, talán csak pár nagyhangú tengerész anekdotája. A tengeri tündéreknek nincs vele bajuk, bár ők ritkán állnak szóba szárazföldi lényekkel, hacsak nem elfekkel vagy manókkal. Az emberek viszont nem mindig hallgatnak efféle lényekre.

Az szintén rejtély, hogy mivel táplálkozik egy ilyen nagyméretű lény, de az utazó amiatt nyugodt lehet, hogy nem emberekkel és hasonló lényekkel, legfeljebb ha megtámadják -ami roppant valószínűtlen. A Raduwaka jelenleg rejtélyt jelent azoknak, akik meg akarják ismerni, és feltehetően egy darabig az is marad; mindenesetre roppantul nagy szerencse, hogy nem áll Ruth és a gonoszság erőinek oldalán. Egyesek megpróbálták összefüggésbe hozni a Falcon-sziget nagy sárkányaival, de az is biztos, hogy a Raduwakát nem köti semmi a szigethez, vagy a sárkányokhoz, talán fölöttük áll, talán különbözik tőlük, nem tudni, hogy van-e összefüggés.. Reméljük, ezek a dolgok így is maradnak, hacsak a nagy Hermész másképp nem akarja.

Charon, a Hajós

Ez a "tengerész" valójában az Alvilág urának egyik megtestesülése, egy másik létsík kisebb istensége, kit alku köt ide, mert szembe mert szállni akkori uraival. Ám Hermész megszánta őt, s eszközt is látott benne arra, hogy e szent helyeket vigyázza a Gonosz elől, s arra lett kijelölve, hogy az Elvarázsolt Szigetekre vigye az utazókat. Egyéb helyekre is elvisz bárkit, ha az vízen elérhető, de ennek az ára igen nagy, sokszor végzetesen. Jele a fekete kasza.

Charon meglehetősen titokzatos, külsejét tekintve is eltérőek a leírások: a legtöbben egyetértenek abban, hogy nagyon magas, és vékony testalkatú, emberszerű alakról van szó. Az arcát viszonylag kevesen látták, mert ahogyan alakját egy köpennyel rejti el, arcát pedig csuklyába. Akik látták az arcát, nem nagyon szeretnek beszélni erről..

Kevesen vannak, akik tudják, hogy ez a Jöttün nem tartozik Wicca őshonos hatalmai közé, hanem lázadása miatt került át ide. Aki beszélt vele, tudhatja, hogy nem akart a gonoszság oldalára állni akkori urai mellett, hanem csupán ügyelni a rendre a megholtak lelkei fölött, ezért úgy döntöttek, pusztulnia kell. Hermész azonban tudomást szerzett erről, és alkut ajánlott neki, amiben az állt, hogy kisebb hatalommal fog rendelkezni, de nem fog neki ártani senki, viszont helyhez lesz kötve. Charon elfogadta ezt, és vállalta a "száműzetést" és azt, hogy örökre megtagadja akkori urait, Hermész ravaszsága és hatalma révén meg tudott menekülni. Hatalma nagyját elvesztette ugyan, de még így is messze a halandók fölött áll -tudása azonban megmaradt, s amennyire tudja, ezt gyarapítja is, ha nem éppen feladata köti le az idejét. Senkinek nem beszél arról, hogy Hermész mikor vagy minek fejében fogja őt a "szolgálatából" elbocsátani -láthatóan elégedett a helyzetével, nem lázadozik. A halandókkal szemben sem elutasító, de ha valaki kér tőle esetleg egy szolgálatot, annak sajátos formában kéri meg az árát, mindig mást. A tudás roppant fontos számára -hiszen csak korlátozottan hagyhatja el szolgálatának helyét- ezért gyakran elbeszélget az utazókkal, és ily módón sok mindenre ismeri a választ, legtöbbször mások értesüléseit használja föl, és azokat pedig megerősítteti hasonló utazók elbeszéléseivel. Gyakorlatilag minden érdekli. Előfordult már, hogy elvitt utazókat helyekre (azt mondják, bárkit bárhova képes elvinni) ilyenkor viszont mindig köt egy alkut az illetővel, amit tanácsos betartani, mert ő ha ad valamit, azt szinte sosem adja ingyen -akik már üzleteltek vele, azt állítják, megéri, bár nem olcsó, és a legtöbbször nem anyagi haszon hajtja Charont. Nem is lelkekkel kereskedik, ugyan mit is tudna kezdeni velük? Nem rossz szándék vezérli, amikor alkut köt, de neki is kell némi "szórakozás" viszont a szavát megtartja, türelmes, és tudja, ha nem sikerül partnerének betartani a ráeső részt, hát majd fizet másképpen...

Elég hatalma van ahhoz, hogy az Elvarázsolt Szigetektől távol tartsa azokat, akik valamilyen oknál fogva nem léphetnek be oda, vagy esetleg kárt akarnának tenni a szigeteken bármiben, esetleg magában Charonban. Ilyesmire ritkán került sor eddig, de azok, akik szembeszálltak vele, mindeddig alulmaradtak -akadt közöttük minden rendű és rangú lény, nincs panasz hát arra, hogy a tisztségét ne tudná ellátni.

Hívei -úgy, mint az isteneknek- nincsenek, bár isteni természetű ő maga is, tisztelői és lekötelezettjei annál inkább akadnak. Ellensége is bizonyára van, bár nem sokan tudnak szembeszállni vele, gyakorlatilag legyőzhetetlen, mégis nagyon ritkán száll harcba bárkivel is. Hermész kérésére bizonyára megtenné, de erre még nem volt példa. Kevesen ismerik, papjai sincsenek, ugyan isteni eredetű ő maga is, de vajmi keveset tudna tenni híveiért, Wicca nagyobb hasznát látja a munkájának így.

San Dionigi, a Szatírok atyja, a Vadon Vándora

"Ez a kecske milliomszor többet tesz majd nálad!” Odin az kecskebaknak emberarcot és felsőtestet adott és felruházta az gondolkodással. Ő volt San Dionigi, minden szatírok szülőapja. Odin, ki később a Jöttünök közé emelte úgy hívta: "Aki a szépnek él". A szatírok szülőapja. Istene minden szatírnak, élvhajhász embernek illetve egyéb lénynek. Thüringiában tisztelik a legtöbben, de vannak hívei a Servience Tündérbirodalomban és az Ismeretlen Tündérbirodalmakban is szép számmal. Általában nagytermetű, büszke arcú kövér szatírként ábrázolják, aki jobb kezében pipát, bal kezében sörrel töltött kupát tart. Ő van jelen a gazdátlan ligetekben és tisztásokon, de ő van ott a szerelmes énekekben és a repülve suhanó nyílvesszőben is. Anyagi megtestesülését rég látták de egyesek szerint még mindig Wiccát járja. Lévén nincsenek papjai imádkozni sem lehet hozzá. Félisteni hatalmát a születendő szatírok után kapja ám ez mégsem készteti töménytelen sokasodásra. Alakváltó, ember vagy szatír képében jelenik meg halandók előtt. Olykor (csak úgy játékból) hozzácsapódik egy-egy kalandorhoz, de kiváltképp a szatírokat szokta így megtréfálni.

Új jövevény ő Wicca hatalmai között, akit különös módon egy isten szeszélye hívott életre, és mikor már úgy látszott, hogy a Teremtés fonala rég meg lett kötve, egy új, vidám tündér-nép nemzőjét teremtette meg Odin különös tréfája: San Dionigit, és a szatírok vidám, nótázó-vadászó nőcsábász népét, akiket tündérnépek kedvelnek, az emberek pedig szinte alig tudnak valamit róluk, holott közöttük élnek. A szatírok sem valamiféle istenségként tekintenek rá, egyszerűen tudják, hogy neki köszönheti népük a létezését. Különösen hangzik, de ha kitudódik San Dionigi kiléte a szatírok között (mármint melyikük az, hiszen ő maga is e néphez tartozik, bár kiléte nem egyértelmű) akkor vele is űznek vidám tréfákat, hiszen tudják, hogy egy ilyen csínyt vétek lenne kihagyni, ugyanúgy, ahogy egy szerelmi kalandot, vagy a pipát a vadászat után. Ő pedig nem bánkódik emiatt, sőt vidám jókedve kerekedik, hiszen ilyen a természete mindannyiuknak.

Kevés történet szól arról, hogy miféle hatalma van San Dioniginek, azt lehet mondani, hogy a szerepe inkább afféle patrónusi, mint isteni. Sok dologról van tudomása, de ez mind olyasmi, amit hosszú élete alatt gyűjtött össze. Általában olyan segítséget szokott nyújtani, amihez a közvetlen jelenléte is kell. Gyakran jelenik meg az emberek és a szatírok között, és ad nekik tanácsokat, mulat velük együtt, de leggyakrabban velük vándorol, és sokszor meg is tréfálja őket. Hatalmának gyarapodását állítólag a szatírok száma adja, ennek ellenére még sincsen túl sok a népéből. Hívei akadnak, de sem templomai, sem igazi ünnepei nincsenek -mégis, gyakran találkozni vele a tündérek országaiban, és a Thüring erdőségekben. Úgy tartják, ha a szatírok népe valamiért hadra kel -ez meglehetősen ritkán fordul elő- akkor San Dionigi az élükre áll. Na nem holmi portyázó-csapatnak, hanem akkor, ha komoly oka van a harcnak. Idáig nagyon ritkán fordult elő ilyesmi, de ha a tündérek megkérik őket efféle segítségre, akkor nem haboznak, hanem csatába mennek. Félelmetesen jó harcos szinte mindegyikük, mesterei az íjnak és a dárdának, kiválóan futnak, és sosem tévednek el az erdőkben, és ha nyílt csatára kerül a sor, akkor harci dalokat énekelve vetik magukat az ellenségre. Mindenképpen jó az, hogy szintén a gonoszság ellen küzd ez a kissé ellentmondásos természetű Jöttün, aki a serfőzést és a pipázást ugyanúgy kedveli mint a harcot és a szebbik nemet, szereti a vadászatot és a tündérek erdeit, és az embereket.

Legenda:
A szatírok szülőatyja és védnöke Miután Odin életre keltette több éven át barangolt Wiccán mialatt kitapasztalta képességeit amelyekről valószínűleg teremtője sem tudott. Például kiválóan bánt az íj és a lant húrjával is. A szürke elfek mellett ő is magáénak érezte a végtelen erdőket. Ám az elfek észrevették, hogy Dionigi milyen gyakran ül egymagában a fenyőfák alatt és jól tudták mi a baja. Háromszáz éve élt az erdei elfek között és már nem lelte örömét a serfőzésben, a vadászatokban. Valóban magányos volt. Az elfek, a lelki társai belsőleg teljesen azonosak voltak vele, ám ő nem is gondolt arra, hogy elf nőt szeressen. Hiszen még sosem volt szerelmes! Az elfek maguk sem tudták, kiféle miféle szerzet lehet az aki teli torokból énekelve, ugrálva mászkál az igen forgalmas altai országúton. Maguk közé vették, mert bár nem hasonlított rájuk ez a lény, ő is magában hordozta a erdő szeretetét. És lelkük mélyén féltek is tőle mert nagyon erős mágiát sejtettek benne lakozni. Ő csak élte tudatlan, boldog életét mígnem barátai közt lett magányos.