Keleti Császárság

Tanácskozás

Az óriási teremben tökéletes csend uralkodott. A vékony papírfalak nem tudtak ellenállni a lenyugvó nap vörös sugarainak, melyek halvány, vérszín derengésbe vonták a félkör alakú csarnokot. A középen elhelyezett, alig arasznyi magas asztal körül tizenöt férfi ült.

Komoly eleganciájuk, megközelíthetetlenséget sugárzó arckifejezésük még egy külső szemlélő számára is nyilvánvalóvá tette volna, hogy mindannyian arisztokraták. Idegen azonban - szerencséjére - nemhogy látótávolságon, de legalább száz mérföldön belül nem tartózkodott. Az egyik asztalfőt különösen magas, aranyszín selyembe öltözött férfi foglalta el. Ő volt Lan-ti Ming, a második e néven.Tíz éve volt a Birodalom császára, az első zaibacu. Ő uralkodott minden katonán és földművesen, övé volt minden marék föld és minden csepp víz Tong-Dao folyójától egészen a Vörös sivatagig. Vele szemben, a másik asztalfőn ősz szakállú öregember ült. Már legalább egy emberöltő óta ő volt a sinan, a Birodalom szakrális vezetője. A napkeleti varázslók és szerzetesek fanatikus hűséggel szolgálták, mert ő jutott legmesszebb a tökéletességhez vezető úton. Azt suttogták, pár éven belül feloldódik a végső harmóniában, mint azt elődje tette majd hatvan esztendeje, és akkor új sinant kell majd választani. A többi helyet a tizenhárom zaibacu foglalta el. Ők voltak a Birodalom örökös tartományainak teljhatalmú urai, számadással csak a császárnak tartoztak. Mögöttük sorakoztak föl a szamurájok. E nemes harcosok most lakkozott, ünnepi páncélt viseltek, fejük fölött uruk színeivel ékes zászlókat tartottak.

Az óriási teremben tökéletes csend uralkodott. A császár nyitóbeszéde óta senki sem szólalt meg. A kérdés súlya még a máskor oly magabiztos zaibacukra is nyomasztólag hatott. Mindenki arra várt, hogy valaki megtörje a jeget, és ez így ment legalább egy fertályórája. A nap lassan lenyugodott, az egyre terjeszkedő sötétség elűzésére a szolgák arany parázstartókat hoztak be, és felállították őket körbe az asztal körül. Ekkor Jiang-xi tartományura felemelte a fejét, és megszólalt:

Úgy gondolom, illő lenne bemutatkoznom, minthogy legtöbbjükkel még nem találkoztam. A nevem Hin-Sza Tono, a Tono házból. Két holddal ezelőtt lettem zaibacu, mikor a Huang-ti ház utolsó sarja is belépett az örök körforgásba.

Tudom, ez nem elég idő arra, hogy tartományom ügyeit átlássam, de teljes bizonyossággal állíthatom, hogy súlyos gondokkal küszködünk. Az immár évtizedek óta tartó háború Minoriával fölemésztette minden tartalékunkat. Mivel a harcok leginkább a mi területeinken zajlanak, már évek óta nincs termés. A rizsföldeket letapossák a minotauruszok és a lovak, a gyümölcsösöket tüzek pusztítják, és az állatokat már rég elhajtották a katonák. Az emberek éheznek, és az éhség elégedetlenséget szül, az elégedetlenség pedig lázadást. A nyugati területeken már két kisebb felkelést kellett elfojtani, és ha így megy tovább, nemsokára az egész tartomány ellenünk fordul.

Beláthatják, hogy Jiang-xi tartomány már nem bírja tovább viselni a háború terheit. Egy olyan háborúét, melyből lakóinak semmi jó nem származik. Ha nyerünk sem szerzünk új termőföldeket, sem új érclelőhelyeket. Mit kapunk hát cserébe bátor harcosaink ezreinek véréért?! Egy folyót?! Tudom hogy ez a folyó mindannyiunk számára óriási jelentőséggel bír, de biztos vagyok benne, hogy maga Tong-Dao sem szeretné, hogy ilyen áron szerezzük vissza.

Azt javaslom tehát a nagytanácsnak, hogy küldjünk békeköveteket Aszklepiádészhez, a minotauruszok királyához. Én szóltam, Hin-Sza Tono, a Tono házból.

Érezhető feszültség vibrált az alacsony asztal fölött. Nemcsak a belső tartományok érdekei ütköztek a határmentiekével, a császár tekintélye is harcra kélt a sinan-éval. Harminckét éve, mikor a minotauruszok először megtámadták a Birodalom nyugati falvait, a sinan néhány terület átadását, és ezzel a háború gyors befejezését javasolta. Az akkori császár azonban a nagytanács összehívása előtt ellentámadást indított, hosszú időre lehetetlenné téve a békekötést. A sinan válaszul felszólította a Birodalom varázslóit és szerzeteseit, hogy ne vegyenek részt a harcokban, megfosztva a császár csapatait a mágikus támogatástól. Az ellentámadás gyorsan összeomlott, és a minotauruszok már a belső tartományokat fenyegették, úgyhogy a Birodalom két leghatalmasabb emberének gyorsan megegyezésre kellett jutnia. Végül, mikor a Minoriai seregek már a fővárost ostromolták, a sinan új megoldást javasolt: engedélyezi a kolostorok lakóinak a háborúban való részvételt, amennyiben a császár az első adandó alkalommal békét köt. Ezzel megoldódott az egyik legnagyobb válság a Birodalom történetében.

Azóta a harcok váltakozó sikerekkel folytak. A belső területekről, ahol a varázslók mágiája a legerősebb volt, sikerült visszaszorítani a minotauruszokat, de Tong-Dao folyóját nem sikerült visszaszerezni.

A Hin-Sza Tonoval szemben ülő zaibacu is szólásra emelkedett. Hosszú, fekete copfokba font haja, és az átlagosnál magasabb termete barbár származásra vallott. A Birodalom legtávolabbi tartományából, a messze keletre fekvő Fujianból jött, ahol a barbár betörések szinte mindennaposak, és a keveredés elkerülhetetlen volt.

-Nao-Ti-Mingx Fujian vagyok, a Fujian házból. Tartományom eddig ugyan, fekvése miatt, nem vett részt a háborúban, de a nyugati területek már érezhették támogatásunkat. Folyamatos rizs- és hússzállítmányaink, valamint a számunkra is nélkülözhetetlen vasérc nagy részének átengedése nélkül jóval nehezebben tudnák feltartóztatni a támadó seregeket.

Ezek az áldozatok feljogosítanak arra, hogy a nagytanácsnak a háború folytatását javasoljam. Nem engedhetjük meg, hogy egy ilyen durva, és erőszakos barbár nép, mint a minotauruszoké megszállva tartsa őseink szent helyeit, és a legendás Tong-Dao folyójában áztassa bűzhödt patáit. Azok a területek már ősidők óta a Birodalomhoz tartoznak, és senki sem veheti el tőlünk őket. Ha most meghátrálunk, nem gondolják-e majd azt, hogy azért tettük, mert gyengék vagyunk? És nem követelnének-e újabb területeket akkor? Én azt mondom, nem hagyhatjuk abba a háborút, és a harcokat addig kell folytatni, amíg a régi határainkat el nem érik csapataink. Akkor majd, és csak akkor tárgyalhatunk a békéről!

Én szóltam Nao-Ti-Mingx Fujian, a Fujian házból.

A mindig különböző véleményen levő zaibacuk ez alkalommal sem tudtak megegyezésre jutni. Végeláthatatlan beszédek, és hosszú szünetek váltották egymást a tanácsteremben. Nem sokkal éjközép után a festett selyembe öltözött szolgák púpozott tálakat hoztak be, és az asztalra helyezték őket. A kókusztejben párolt csirkét, és a gyömbérrel ízesített rizst mézzel sült banán követte. Vacsora közben sem oldódtak az ellentétek, és a porcelán tányérok fölött ellenséges pillantások repkedtek. Mindannyian tudták, hogy a végső szót a császárnak kell kimondania, de Lan-ti Ming mélyen gondolataiba merülve hallgatott, csakúgy, mint a vele szemben ülő Sinan. A felületes szemlélő legalábbis ezt hihette.

Az élesebb szemű zaibacuk azonban észrevehették, hogy mind a császár, mind a sinan halántékán kidagadtak az erek a koncentrációtól. Már órák óta folyt közöttük a telepatikus vita, mely igencsak próbára tette elméjüket. Ekkor azonban Lan-ti Ming mély sóhajjal felemelte a fejét. Csend borult a teremre. Mindenki várakozóan nézett a császárra, akinek döntésétől függött a Birodalom sorsa...

Tong-Dao, a legnagyobb harcos legendája

Előszó

Wiccát, vagy ahogy a tündérek nevezik, Arkadiát, sok különös nép lakja. Vannak közöttük hatalmas trollok, fürge surranók, szidhék, más tündérfélék, és természetesen emberek. Ám ez utóbbi fajnak is sok különféle változata van; gondoljunk csak a délvidék mórjaira, vagy az örökké vándorló romérókra. Ha azonban igazán különleges - legalábbis a mi szemünknek; valószínűleg ők is így vélekednek rólunk - emberekkel akarsz találkozni, azt javaslom indulj el kelet felé.

Ha megfogadod tanácsomat, hosszú és veszélyes út vár rád. Miután elérted a feltérképezett világ peremét, hatalmas, mászhatatlan hegység állja utadat. Ám ha figyelmes vagy, találhatsz egy keskeny hágót. Ha még igazán szerencsés is vagy, akkor épp nem borítja húsz láb magas jég- és hótakaró. Mielőtt tovább mennél, állj meg. Ha a hágón átmész, már nincs visszaút, mert pár nap múlva évekre bezáródik, és a túloldalon maradsz. Ha úgy érzed, a kíváncsiságod nagyobb mint az ismeretlentől való félelmed, hát rajta, lépj be a kelet mesés világába.

A Gigantosz hegység keleti oldalán, így hívják ugyanis a magad mögött hagyott óriási hegyvonulatot, terül el Minoria, a minotauruszok birodalma. Karjuk erejét csak bölcsességük, és meglepő kifinomultságuk múlja felül. De ne állj meg a hatalmas bölénycsordákat vagy a gyönyörű, márványból épített fővárost csodálni, hisz nem ezért jöttél. Haladj tovább napkelet felé. Pár hét múlva eléred majd az örökké változó határt, melynek mentén több évtizedes háború dúl a minotauruszok és az emberek között. Ha még mindig élsz, akkor elmondhatod magadról, hogy az egyik legtöbbet látott ember vagy a világon. Elérted hát úticélod. Nemsokára feltárul előtted a Keleti birodalom.

A Birodalomról általában

Több száz éve a Császárság területét egymással viaskodó piciny királyságok uralták. Egyik sem tudott azonban meghatározó szerephez jutni, ezért szövetségeket kötöttek egymás között, hogy így megerősödve elfoglalhassák az egész területet. Pár évszázad alatt kialakult két többé-kevésbé állandó csoport. Az egyik a mai Birodalom keleti fele felett uralkodott, és központja Zhuangzu volt, a legharciasabb királyság mind közül. A nyugati részek vezető hatalma Okkaichi volt, ahol az ismert világ (mármint a keleti világ) legtöbb tudását őrizték egy hatalmas könyvtárban. Amint az lenni szokott, a harciasabb fél, Zhuangzu győzedelmeskedett. A majd kétszáz évig tartó háború (hosszabb-rövidebb szünetekkel) így végül egyesítette a királyságokat. Az új Császárság uralkodója a keleti részek seregeinek parancsnoka, Naino-ti Luan lett. Uralkodása óta a Császárság többé-kevésbé egységes, de a tartományok között (melyek a volt királyságokból alakultak) mindig heves érdekharcok dúlnak. A fegyveres konfliktus kirobbanásának megakadályozása a mindenkori császár feladata. A Birodalom harmadik uralkodója Naino-ti Luan unokája áttette a székhelyét Zhuangzuból a sokkal barátságosabb éghajlatú és kultúráltabb Okkaichibe.

A tartományok élén a zaibacuk (tartományurak) állnak, akik saját területükön teljhatalommal bírnak, a császárnak is csak számadással és adófizetéssel tartoznak. Nagyon komoly ok kell ahhoz, hogy az uralkodó megfoszthasson egy zaibacut hatalmától. Ilyen eset eddig mindössze kétszer fordult elő - a vád mindkét esetben felségárulás volt. A tartományurak pozíciója általában egy-egy ősi dinasztia kezében van, melynek mindig a legidősebb férfi tagja az aktuális zaibacu.

Minden tartományban vannak kolostorok, melyek fölött egyik tartományúrnak sincs hatalma. Az ezekben lakó szerzeteseknek csak a Sinan parancsolhat.

A shintoról és a kolostorokról

A Császárság vallása - a shinto - egyidős az első emberekkel, akik megjelentek ezen a földön. Ősi formája azonban mára elveszett, és ma csak annak egy megváltozott, újraalkotott változatát ismerik. Ennek alapjait egy hat évszázaddal ezelőtt élt Sinan fektette le.

A vallás legfőbb tisztsége a Sinan. Sinan egy körülbelül húsz emberöltővel ezelőtt élt nemes volt. Mint minden kiemelkedett, ő is a shinto egy változatát követte. Ez napi több órás meditációt, és a világtól való elszakadást követelte. Hűen követte ezen tanításokat, de azok nem hoztak számára nyugalmat. Mindamellett, hogy nem maradt ideje a birtoka körüli teendőkre, még barátai is elmaradoztak mellőle. Mindezen áldozatok ellenére sem sikerült azonban elérnie a tökéletességet. Új utat kezdett hát keresni. Vagyonát szétosztotta a rászorulók között, ő maga pedig bejárta az ismert világot. Amerre járt azt tapasztalta, hogy akik a leghűebben követik a régi vallást, azoknak élete egyre nehezebbé válik, és ezáltal egyre távolabb kerülnek céljuktól. Találkozott azonban néhány emberrel, akik nem töltöttek sok időt a céltalan meditációkkal, hanem ehelyett mindennapi feladataikra -légyen az földművelés, fegyverforgatás, vagy épp bölcselet - koncentráltak, és a valós világban próbálták megállni a helyüket. Ők sokkal jobban boldogultak, sikereiknek köszönhetően életük felszabadultabbá és kiegyensúlyozottabbá vált. Ez a belső harmónia közelebb juttatta őket a tökéletességhez, mint akár száz évnyi meditáció. Ezt látva Sinan átalakította életét. Továbbra is folytatta meditációs gyakorlatait, hiszen segítették egészségének megőrzésében és lelki megnyugvást hoztak számára, hosszukat azonban napi egy órára korlátozta, és gyakran mindössze fél órát szánt rájuk. Ennek köszönhetően sokkal több ideje maradt a világ dolgaira. Elkezdett hát alkotni. Először szobrokat készített. Megpróbálta minél jobban beléjük gyúrni saját magát, és a forma tökéletességét kereste. Igyekezett egyre kifejezőbb, már-már pusztán érzelmek átadására képes szobrokat csinálni. Alig egy év alatt sikerült megalkotnia a tökéletes szobrot. Hogy mit ábrázol, vagy hol található, senki sem tudja, mert a Mester a munka végeztével ott hagyta ahol volt, és új feladat után nézett. Áttért hát a földművelésre. Módszere itt is bevált. A mindennapok elmélyült átélésében, és az emberben lakozó alkotó energiák fölszabadításában tehát megtalálta amit keresett. Miután pár évet folyamatos munkával töltött, tovább folytatta vándorútját és tanítványokat keresett, hogy átadhassa tudását. Ekkor már több, mint hetven éves volt. Pár tavasszal később, elérvén a tökéletességet, feloldódott a végső harmóniában, tanítványok kicsi, de lelkes csoportját hagyva hátra.

Az új vallás gyorsan terjedt, és nemsokára az egész birodalomból kiszorította a régebbi változatokat. Körülbelül kétszáz évvel később, mikor először választottak vezetőt a shinto élére, a Mester tiszteletére elnevezték Sinannak. Azóta a Birodalom szakrális vezetői megválasztásukkor eldobják régi nevüket, és azután mindenki csak Sinannak szólítja őket. Rangban alatta hatalmas űr tátong. A kolostorok főpapjain kívül nincs ugyanis más vallási hatalom. A szerzetesek mindannyian egyenrangúak. Mikor a Sinan eléri a tökéletességet - ez gyakran több mint száz évbe telik, de kivételes egészségüknek, és szellemi erejüknek köszönhetően legtöbbször megérik ezt a kort - összeülnek a főpapok, akik hozzávetőlegesen mindig százan vannak, és megválasztják maguk közül a legrátermettebbet. Ekkor a főpap helyébe egy másik szerzetes lép, és minden megy tovább. A főpapi rang azonban nem nyújt semmi kiváltságot. A főpap is ugyanúgy dolgozik, mint a többi szerzetes, csak a kolostor vezetésének feladatai is rá hárulnak.

A szerzetesek maguk két nagy csoportra oszlanak. A nagyobbik csoport a világi szerzetesek a kézzel fogható dolgok megváltoztatására törekednek, és ezen keresztül keresik a tökéletességet. A másik csoport a mágikus energiák felhasználásával igyekszik elérni célját, ők a napkelet varázslói. Bármelyik utat is járja egy szerzetes, mindig legjobb tudása szerint segíti az egyszerű embereket, ennek köszönhető, hogy a mindennapi életben viszonylag gyakran fordul elő a mágia. Ez alatt természetesen nem mágikus fegyvereket, hanem örökégő lámpást, mágiával nemesített vetőmagot, stb. kell érteni.

A Harcművészetekről

A kolostorok minden lakója köteles harcművészetet tanulni. Sokan, főleg akik a mágiával foglalkoznak, nem jutnak tovább az alapvető önvédelmi fogásokon, de a legtöbben az ember alkotó, és világot megváltoztató energiáit látják benne megtestesülni. Ők néha napi több órát töltenek gyakorlásával, így mire életük végére érnek, már nagy tiszteletben álló mesterekké válnak. A kolostorokban természetesen tanulni vágyó külvilágiakat is oktatnak, ha előtte meggyőződtek helyes értékítéletükről és céljaikról.

Az egyszerű katonák nem képzettek a harcművészetekben, hiszen ez rengeteg időbe és pénzbe kerülne a nemeseknek. A személyes testőrök, és más elit harcosok azonban maguk is mestereknek számítanak.

töredék egy nyugati bölcs munkájából