Candya Creta

Az Aranyvályú hajónaplójából

Hermész 859. Évében, az Érlelődés havának 12. napján:

A mai nap kifutott a hajó Tocana kikötőjéből. A rakomány felvételénél problémáink akadtak három potyautassal, de a matrózok megoldották a dolgot. Az idő csendes, kedvező északi széllel futottunk ki, a legénységnek jobb a hangulata, mint eddig bármikor.

Hermész 859. Évében, az Érlelődés havának 15. napján:

Elhagytuk a gnómok szigetét. Raymund, a fedélzetmester felfedezett egy potyautast, aki az egyik csónakban bújt el. Azt mondta, azokhoz a bárgyú Krisztaiusz hívőkhöz indult, és nem volt pénze, hogy utazhasson a hajónkon. Értelmesnek néz ki, ügyesen mászik a kötélen, és bármilyen munkát megcsinál. Nem volt rossz üzlet, hogy nem dobtuk egyből a cápák közé.

Hermész 859. Évében, az Érlelődés havának 18. napján:

Most hajózunk el a Falcon sziget mellett. Ahányszor látom, a hideg futkározik a hátamon. A legenda azt mondja, itt laknak a sárkányok, bár úgy hallottam, hogy ezt csak a kalózok terjesztik, hogy senki ne keresse a kincsüket azon a szigeten. Valószínűleg rengeteg elásott kincs lehet itt.

Raymund azt mondta, hogy Bárgyú, ahogy a potyautast hívjuk, kiváló matróz lenne, ha nem félne a magasban. Érdekes egy szárazföldi patkánytól.

Hermész 859. Évében, az Érlelődés havának 21. napján:

Most vesztettük szem elől a Birodalom partjait, pár nap, és kirakodunk Creta szigetén. Már a számban érzem a jó, fűszeres borok ízét, a kezemben pedig az aranyak súlyát, amit a pipafűért és az északi sörökért fizetnek ezek a tudatlan barmok.

Hermész 859. Évében, az Érlelődés havának 24. napján:

Ma majdnem homokzátonyra futottunk, pedig tudtommal errefelé nincs semmiféle víz alatti magaslat, se pedig olyasféle hosszú vízinövények, melyeket Bárgyú látott a víz színén. Ő persze összevissza beszélt, és valami rukavukát emlegetett, meg azt, hogy mindnyájan a pokol tüzén fogunk égni, persze senkit nem sikerült letérítenie az igaz hit útjáról.

Hermész 859. Évében, az Érlelődés havának 26. napján:

Már látjuk Creta partjainak keleti vonalát, holnap délután akár a faluba is érhetünk. Az árbocon levő matróz megint homokpadot kiáltott. Hiszen ez a Beltenger egyik legmélyebb része, ezek biztosan megint rumot ittak, de majd Cretán ellátom a bajukat.

Hű, aszentségit, valamire tényleg ráfutottunk. Ne legyek öreg tengeri róka, ha ez homokpad volt... Bárgyú folyton köröket rajzolt a szíve fölé, de aztán sikerült lecsúsznunk a kiemelkedésről, és továbbhajóznunk a sziget felé. Már megint kiált ez a szerencsétlen... nem tudom elképzelni milyen hajó járhat itt ilyenkor... ez mindig is a mi útvonalunk volt.

KALÓZOK!!!!

Részletek a Nemúr Átka hajónaplójából

Hermész 859. Évében, az Érlelődés havának 26. napján:

Ezek a botor kereskedők megint kísérőhajó nélkül indították útnak az embereiket. Könnyű préda. Túl könnyű.

A harc nem volt túl jelentős, bár fel voltak készülve a támadásra, és volt egy csapat Gót őrök. A veszteségeink szerencsére a gyengébbek közül kerülnek ki, mivel mire komolyabb ellenállás bontakozhatott volna ki, Khrám füstbombái elkábították a katonákat. Pár matrózt elfogtunk, a rakományt átpakoltuk, és minden használhatót leszereltünk, mielőtt leoldottuk a csáklyákról a roncsot. Pár matróz átállt hozzánk, egyenlőre mossák a padlót.

Hermész 862. Évében, a Virágzás havának 7. napján:

Egyik matrózom, bizonyos Bárgyú, homokpadot vett észre a közelben. Itt nem lehet ilyesmi. Ismerem a vizet, mint a tenyeremet, hisz itt nőttem fel, és bizton állítom, hogy errefelé ilyesmi nincs. Mellesleg a Raduwakát emlegette. Elhiszem, hogy neve ellenére művelt ember, de ezt a legendát még a gyerekek sem hiszik el, annyira nevetséges.

Hermész 862. Évében, a Virágzás havának 9. napján:

Valami óriási hal, vagy efféle közeledik a hajónk felé. Nem tudom elképzelni mi lehet ez. Már alkonyodik, és a napfény visszaverődik a hátáról. Elképesztően óriási. A Kültengerek vízóriásai lehetnek ekkorák, vagy az óriás vízitehenek. Nagyon gyorsan közeledik, hamarosan utoléri a hajót. A matrózok imádkoznak, Bárgyú egyfolytában köröket rajzol a szíve fölé, mindenki kétségbe van esve.

Szentséges Posszeidon ... ez a Raduwaka ...

Ha meg akarod ismerni a mélységi Raduwaka legendáját,olvasd itt

Egy Wiccai év beosztása a déli tengereken

Ez a Koszorú és Vidámság ünnepek alkalmával teljesen megváltozhat, mivel ekkor a tündérek tiszteletére az óidőkben használatos naptár szabja meg az év menetét.

Az éjfél napja

1. Újrakezdés (30)

2. Fagy (30)

3. Olvadás (30)

A hajnal napja

4. Virágzás (30)

5. Aranyeső (30)

6. Évközép (30)

A fény napja

7. Tűző nap (30)

8. Érlelődés (30)

9. Bor (30)

Az alkony napja

10. Tél elő (30)

11. Tündérek (30)

12. Jégvirág (30)

A sötétség napja

Részlet Dervion Alfonso, volt kalóz emlékirataiból

...Első találkozásom a kalózokkal, mielőtt én is azzá váltam volna, ijesztő volt. Egy kereskedőhajón dolgoztam, és épp Creta szigete felé tartottunk, amikor egy idegen hajó sodródott mellénk. Úgy látszott, a másik hajó léket kapott, és segítségért jött közelebb, de mikor már elég közel sodródott, hirtelen ‘megjavult’, és felvonta a lobogót, amelyet minden hajós retteg. A hajónkon épp ilyen esetek elkerülése végett volt egy osztag katona, de a harc első pillanataiban valami füst jött át a másik hajóról, a mienk pedig megremegett, ahogy a csáklyák egyre közelebb vonták. A füst nemcsak eltakarta a támadókat, de valami mérget is tartalmazott, mivel mindenkin furcsa kábulat lett úrrá. A katonák még így is számos kalózt megöltek, de elég sokan, köztük én is, már a csata elején elvesztettük eszméletünket. Mikor felébredtem, hajón voltam, és a nap magasan a fejem felett járt. Először azt hittem, sikerült elmenekülnünk, de gyorsan ráébresztettek a tévedésre. Fogvatartóim, mondanom sem kell kalózok, nem bántak velem túl jól, de láttam már rosszabb napokat is. Lassanként, napok multával kikötöttünk egy számomra ismeretlen szigeten, ahol a foglyokat, köztük engem is sorba állították, majd kikérdeztek mindenkit, hogy mihez ért. Többnyire utasok voltak itt, a tengerészek elestek a csatában, én mint potyautas valahol a kettő között voltam, mivel dolgoztam is a hajón. Mikor rám került a sor, és elmondtam mihez értek, felvidultak, és elküldtek egy emberrel, aki folyton kérdezősködött, és a múltamról beszéltetett. Akkor még nem tudtam, hogy már itt megfeleltem a legtöbb feltételnek, ami a kalózok életéhez szükséges. Családom nem volt, a múltat nem sírtam vissza, és nem riadtam meg az erőszaktól sem, ha úgy hozta a sors. Bár lelkiismeretem és mély hitem az Egy Igaz Istenben kissé elbizonytalanította őket, ennek ellenére úgy gondolták, elfogadható embert találtak. És ez így volt igaz.

Nem telt el sok idő, és már kormányos, majd fedélzetmester lettem, sokszor vezettem más hajók letámadását, és éreztem, a legényeken kívül többen is figyelnek. Az egyiket ismertem. A Mindenható tartotta rajtam fényes tekintetét, s reméltem, ez a tekintet megóv a másiktól, mivel azt rosszindulatúnak éreztem.

Lassacskán megszoktam a vízi életet is, s megismertem ennek a furcsa népnek a szokásait, életmódjukat, viselkedésüket. Feltűnően gyorsan sikerült beilleszkednem, de később rájöttem, ez nem csak az én érdemem, mivel a legtöbb idegent szívesen fogadják, és ha nem tűnik veszélyesnek, nem is foglalkoznak vele sokat. Ez alól csak azok képeznek kivételt, akik a csatlakozás szándékával jönnek közénk. Őket kicsit alaposabban megvizsgálják, többnyire úgy, hogy az illető észre sem veszi, pedig a kalózlét alapjairól ilyenkor bizonyosodnak meg. Így tud kialakulni az a legendás összetartás, ami a kalózok sajátja. Ugyanis ez nagyon erős kapocs, de könnyen felbomlik, vagy újrakötődik. Ha a csapat együtt van, összetart, ha nincs, akár még egymás ellen is fordulhatnak.

A kalózok többnyire egyenes emberek, ha valami bajuk van veled megmondják, vagy leszúrnak, de többnyire becsületesen, viszont elég gyenge jellemek, legjobban a viaszhoz hasonlíthatóak: Egy cseppet kell megolvasztani, és az megolvasztja a többit. Bár ha egyszer valami mellett elkötelezték magukat nehezen térnek le a “hajózható útról”, kivéve, ha az az út kevésbé biztos, vagy az új kecsegtet hihetetlen vagyonnal. Ha egy kalózt megsért, megszégyenít cimborája, akkor együtt leisszák magukat, és elfelejtik a történteket, esetleg betörnek egy-két orrot, de ha idegen teszi ugyanezt az egyik kalózzal, a tenger farkasai falkába verődnek, és akár szét is téphetik az alkalmatlankodót. Mesélnek olyan esetekről, mikor egyetlen kalóz bántódása miatt az egész kikötőt lerombolták, s felgyújtották a várost.

Pár mondat a kalózok szokásairól, hagyományairól, különlegességeiről

A kalózok többnyire megtartják eredeti népük szokásait, akik pedig már ide születnek, átveszik ezeket szüleiktől, azonban pár ilyen átadás után a hagyományok víz-centrikussá válnak, beléjük ivódik Posszeidon szeretete, a vízi életmód alapfogásai, a közösség összetartásának fontossága, és természetesen az ősi kalózlegendák a kincses szigetekről, a Raduwakáról, a Tengerek Kapujáról, a víz alatti városról, a Mare Atlanticumi szigetekről, távoli, eddig felfedezetlen földekről, aranyat szállító kísértethajókról, hatalmas kincsekről.

Miközben ezekről a dolgokról beszélgetnek, vagy mulatnak, vagy éppen kint vannak a tengeren, könnyű halételeket esznek, vizezett bort vagy rumot isznak, és trágár vicceket mesélnek egymásnak.

A tengeren nem gyakran, a kikötőkben annál inkább kerül elő a féltett rumoshordó, és körbejár a kupák között. Ilyenkor a legsebezhetőbb a kalóznépség, mivel többnyire az őrök is ájulásig isznak.

Szerintem a kalózok a legjobb emberek a földön, bár nem ritkán Istennek nem tetsző dolgokat művelnek, szinte mindig vidámak, szeretnek mulatni, nincsenek előítéleteik, hacsak a hatóságokkal szemben nem, szívesen látnak bárkit, és élvezik az életüket. Nem hallottam még kalózról aki ne lett volna elégedett az életével, és boldogtalan lett volna.

Ma az Úr 876. Évében, az Olvadás havának 17. napján újra útnak indulok. Társaimmal egy kincses térkép nyomára bukkantunk, a Tengerek Kapuján túl lehet. Egy öreg kalóz mesélt a vadak földjéről, miközben ebédeltünk...