Servience Tündérbirodalom

"Végre hazaérkeztem a Utamról, amely a külső világba vezetett, s ahol sok dolgot láttam, de mégis azt kell mondanom, hogy mindenhol jó, de a legjobb Servienceben, mármint itthon. Engem egyébként Csendes Szélnek hívnak és sziklatündér vagyok, a meredek hegyoldalakat és a harsogó patakokat kedvelem, mindazt, ami meghatározza otthonomat és barátaimat. Amikor a Szász Elf Birodalomban jártam, nyugati rokonainknál, nagyon meglepődtek mindazon, amit meséltem nekik. Az volt a véleményük, hogy mi kissé elmaradottak vagyunk, én pedig azt furcsállottam, hogy ennyire együtt tudnak élni az emberekkel. Mesélek hát nekik és nektek egy keveset otthonomról, a Servience Birodalomról.

Fővárosunk és Uraink, ünnepeink

Itt nálunk az a dolog, amit a szász elfek társadalomnak neveznek, csak nagyon kis mértékben van jelen, egyes népcsoportoknál ilyesmi egyáltalán nem létezik. Nálunk nagyon sokféle tündér lakik, mert a Birodalom hatalmas. A fővároson kívül kevés az állandó település, de a főváros is nagyon különleges. Neve Éjnap, mert az egész Birodalomban két Udvar uralkodik, az egyik nappal, a másik éjjel. A két Udvar neve egyszerűen Napudvar és Holdudvar, s tagjaikat csak ritkán lehet egyszerre, vagy együtt látni. A város legszebb és legnagyszerűbb eseménye a Naptánc és a Holdtánc, ezeket a táncokat minden este és reggel eljárják, mikor lemegy a Nap és mikor lemegy a Hold. A két Udvar tagjai csak ilyenkor vannak együtt, de nagyon sok más tündér is el szokott jönni ezekre a táncokra. Ilyenkor mindig rengeteg étel és ital fogy, mindenki mulat és jól érzi magát, s a mulatságokon eltöltött idő napoknak is tűnhet, pedig nem hosszabb, mint a napnyugta és a holdnyugta. Ezen az ünnepen kívül is szoktunk nagy mulatságokat rendezni, de ezek nem rendszeresek és nincsenek alkalmakhoz kötve, néhányat kivéve. Ilyen ünnep az Ébredés Napja és a Perkalai Győzelem Napja.

Talán furcsának tartjátok, de Éjnapban egyformán hosszúak az éjszakák és a nappalok, évszaktól és a Birodalom más részeitől függetlenül. Az is zavaró lehet kissé, hogy Éjnapon kívül mindenhol változnak az utak, attól függően, hogy ki és milyen szándékkal jár rajtuk, ártott vagy használt a Birodalomnak. Bár én még sosem találkoztam olyan tündérrel, aki itt Servienceben eltévedt volna. Éjnap nagyon nagy város, méreteit talán csak a Szász Elf Birodalomban levő Corkwoodhoz tudnám hasonlítani. A várost nagyon nehéz megtalálni, mert legnagyobb része a fák lombjai közé épült, azt a részét pedig, amelyik nem ilyen, idegen csak akkor láthatja meg, ha a Tündérurak megengedik, de ez halandókkal nagyon ritkán esik meg. Éjnapnak van néhány nevezetessége, ezek egyike a Szivárványhíd, melyen ha valaki átkel, azt mondják, teljesülhetnek legrejtettebb vágyai, álmai. A városban egyébként csak a Szivárványösvényeken lehet közlekedni a fák között, de ezek az ösvények teljességgel biztonságosak. Itt fakad még a Hétforrás, közvetlenül a Szivárványhíd tövében, amelyből gyönyörű és elbűvölő víz tör elő, ebből lesz később a Szikrázó-folyam, a Birodalom legnagyobb és legjelentősebb folyója.

A Birodalmat a Tündérurak felügyelik, azok a tündérek, akiket a Nagy Hermész elsők között teremtett meg, s tett meg a tündérfajták urainak. Hatalmas erőknek parancsolnak, de sosem élnek velük vissza, s mindig engedelmeskednek a Királynak, aki mindegyikük s mindannyiunk (a Tündérnépek) felett áll, s nem tartozik sem a Napudvar, sem a Holdudvar tagjai közé. Ő egyszerűen minden tündér fölött áll, s mindenki szívesen engedelmeskedik neki a Birodalomban.

A Tündérerő és a Birtok

Voltak utazók, akik a királyságunkba tévedtek és szerintük különös dolgok történtek velük, Ezeket a külső világban szörnyű dolgokként mesélték el, így lehetett az, hogy idegen alig-alig jár erre. Azok a dolgok, mik az utazókkal megestek, csak azért történtek, mert itt nálunk majdnem minden tündérnek - általában az idősebbeknek - van egy Birtoka, melyre felügyel. Ugyanis minden tündérnek születésekor van egy bizonyos ereje, attól függően, hogy hol, milyen időben, napszakban és milyen területen született. Ahogy a tündérek öregszenek, úgy változik az erejük is. Mindig vannak olyan helyek, amik nem tartoznak senkinek a Birtokához sem, ezekből lesznek a születendő tündérek Birtokai. Nem kell azonban nagy területekre gondolni, mert az én Birtokom is csak egy meredek hegyoldalból, az ott átfolyó csermely egy részéből áll, meg abból a barlangból, ahová behúzódom az eső és a szél elől, s ahol táncolni szoktunk a barátaimmal. Viszont a Birtokomon levő növényeknek parancsolhatok, az arra fújó szélnek is, s ha nem kérek túl nagy dolgot tőlük, még önként is segítenek. Ha viszont nem vagyok otthon, akkor sem védtelen a terület, mert erőm egy része ott marad, védi a Birtokot, elfedi az arra járó idegenek elől, s csak azokat engedi be, akiket akar. Talán ezért van az, hogy az idegenek folyton eltévednek, rengetegszer térnek vissza saját nyomaikra, néha napokig is bolyonganak egy-egy erdőrészen. Ez azért van, mert a gazdátlanul otthagyott Birtokok védik a területet. Nincs azonban minden tündérnek Birtoka, van olyan is, aki inkább tündérereje megnagyobbítását kéri. A tündérek ugyanis már születésük pillanatában öntudatuknál vannak, csak még nem teljes mértékben, s roppant gyorsan növekszenek. A testi fejlődésük azonban nincs kapcsolatban az elméjük fejlődésével, ezért is van az, hogy a legtöbb tündért az utazók bolondosnak találják, tréfáikat pedig ellenségeskedésnek vélik. A tündérek erői, mint azt már mondottam, kapcsolatban állnak a korukkal is, így az erejük mintegy 6-8 évenként erősödik kisebb-nagyobb mértékben. De senki ne higgye azt, hogy ő választja meg a Birtokát, mert mindig a Birtok választ, s ez még a Tündérurakra is vonatkozik, mert hatalmasak a tündérek, de még nagyobb az Alkotó Hermész hatalma.

Az itt élő tündérekről és egyéb szerzetekről

Az emberek és más erre járó népek hajlamosak minden Servienceben élőt a tündérek közé sorolni, pedig nagyot tévednek, amikor ezt teszik. Azt sem tudják, hogy nem mindannyiunknak van Ereje, csak a Sidhéknek, a Szilfeknek, Vízielfeknek, Sötételfeknek, és néhány Törpének, akik azonban nem azonosak a törpökkel. A törpék azok a tündérek, akik nem éppen jóindulatukról híresek és Erejüket elsősorban a Földből és a Tűzből nyerik. Azt mondják, hogy őseik valaha paktumot kötöttek Ruth-tal, azonban soha nem szolgálták őt, viszont az istennő megátkozta őket azzal, hogy fajtájuk megvesse őket, s ők bujkáljanak a hegyek gyökereinél és soha ne láthassák a Nap áldott fényét. Így van az, hogy ezek a lények hatalmas kincseket halmoztak föl titkos járataikban, s emiatt néha harcba keverednek a sötételfekkel, akik egyébként a hiedelmekkel ellentétben szintén nem gonoszak. Mindössze jobban szeretnek a föld alatt élni, mint a felszínen, ezért nevezik őket mélységi tündéreknek is. A sötételfeknek vannak településeik a felszínen is, csak ezek viszonylag ritkák. Minden tündérben megvan a már említett Tündérerő, de van, aki egyszerűen nem akarja használni, vagy nem törődik vele. Vannak olyan tündérek is, akik ezt az erőt továbbfejlesztik magukban és varázsló lesz belőlük, esetleg a druidák közé szegődnek és úgy járják tovább a Birodalmat. Érdekes módon a druidákra nem hatnak a Birtokok bűbájai és útvesztői, valamiképp mindig megtalálják az utat ezeken az ösvényeken.

Egyébként ezekben az erdőkben élnek még szatírok is, bár ők inkább a Thüring Birodalomhoz közeli vidékeken kószálnak. Vannak még az erdőkben szép számmal kentaurok, ők azokra az utazókra vigyáznak, akik olyan területre vetődnek, ahol a tündérek települései túl közel vannak, vagy olyan helyeken fordulnak elő, ahol elátkozott, vagy gonosz befolyás alatt levő területek vannak. A kentaurok úgy vezetik a az utazókat, hogy azok ne vegyék észre ezeket a furcsaságokat és gonoszságokat. Hasonló szerepet töltenek be az erdőkben a Trentek, ezek a hatalmas mozgó kolosszusok, amelyek olyanok, mint egy nagy fa. Ők elsősorban szent helyeket vigyáznak. Hasonlóak hozzájuk az Unikornisok, ők egyben a Tündérurak tanácsadói és hátasai is egyben, s nagy távolságokat tesznek meg az erdőkben, felügyelve azok biztonságára.

Servience lényei között sajnos gonosz lények is előfordulnak néha, ezek a kreatúrák általában olyan tündérek, akik gonosz dolgokra használták föl Erejüket, vagy más tündéreket öltek meg, bemocskolták valakinek a Birtokát, vagy Ruth hívéül szegődtek. Ezek a tündérek már életük során elkorcsosulnak és külső formájuk is megváltozik, vagy haláluk után válnak tovább élő gonosz élőhalottakká. Az előbbiek általában a boszorkányok és a Mocsártündérek (korcs tavi tündérek) vagy a törpékkel szövetséges sötételfek, de sajnos van néhány Éjkentaur is, sőt arra is volt már példa, hogy unikornisból vált Éjkornis. Meglepő módon trollok is élnek a Birodalomban, de ezek a fajzatok nem olyanok, mint marmarikai "rokonaik", hanem vadak, primitívek és vérengzőek, nem ismernek el maguk fölött senkit és semmit. A halál utáni lények közül a legveszedelmesebbek a Banshee-k, akik a gonosz szolgálatába állt elfekből lesznek, valamint a Holtseregek, akik a banshee-k megölt áldozataiból válnak kóborló szörnyekké, s hozzájuk hasonlóak a Lidércek is, kiket a mocsártündérek lápjai ragadtak el egykor.

Természetrajz

Servience területe nagyobbrészt erdős és hegyes, de ugyanakkor rendkívül gazdag és változatos az állat és növényvilága. Nagyon sok az aprócska patak és forrás, rengeteg kisebb tó is van, nagyobb állandó vízfolyás viszont csak egy, ez pedig a Szikrázó-folyam, melynek forrása Éjnapban van, a Szivárványhíd alatt. A folyam gyönyörűen csillog a Nap, a Hold és a Csillagok fényében, de csalóka ez a csillogás, mert aki megízleli a vizét, az látomásokat lát, s ha akar hisz nekik, ha akarja feledheti is őket. Nevét a benne levő rengeteg apró, csillogó kis kőről kapta, melyeket magával sodor és görgetve csiszol. A folyam hatalmas utat jár be, keresztül-kasul kanyarog a Birodalmon, s varázslatos erejével szinte mindent elér. Amit megérint, azt betölti az Éjnapból fakadó csodálatos erő, az ilyen részeken vannak a szent helyeink, s ezek közül nemsokára megmutatom a legszebbeket. Sajnos vannak helyek, amit a Gonosz erői vontak uralmuk alá, s ezeket a helyeket is bemutatom, hogy messze elkerülje mindenki. De ezen a földön még a lehetséges is lehetetlennek tűnik és néha még a legegyszerűbb dolgok is megoldhatatlannak tűnnek. Mint azt az előbb említettem, van néhány érdekes hely Servienceben, amit valamiért még a Tündérurak sem tudnak befolyásuk alatt tartani, de ugyanígy a Gonosz erői sem.

Ilyen helyek például az Udvarházak, amelyek több tündér családot fognak össze, de nem laknak ezeken a helyeken, csak összegyűlnek itt, és általában táncolnak, énekelnek, mulatoznak, megbeszélnek dolgokat, vagy egyszerűen csak ide jönnek megpihenni, de az igazi menedékek mégsem ezek, a szent helyek azok, ahol a nyugalomra vágyó megpihenhet. Ezek a helyek általában olyan helyek, ahol valaha egy nagyhatalmú tündér vagy Tündérúr Birtoka volt, de tulajdonosa vagy meghalt, vagy elköltözött onnan, de mégsem vált más Birtokává. Ezeket a szent helyeket kívülálló számára nagyon nehéz megtalálni, bár általában egyértelmű a hollétük, viszont egy szent hely csak akkor mutatkozik meg, ha a területre lépőknek tiszták a szándékaik. Ezek a helyek általában apró ligetek, tisztások, kisebb források mentén vannak, szinte mindig van valamilyen rúnákkal telerótt fatörzs vagy oszlop, nagyritkán egy-egy szobor, melyek az Istenek nagyjait ábrázolják. Gonosz lények szinte sosem tudnak belépni ezekre a helyekre, de a tündérek sem tudnak belépni a szentségtelen területekre, hacsak nem Serviencen kívül születtek, mert ha ezt megtennék, akkor nagy valószínűséggel azonnal meghalnának.

Különös helyek és utak Servienceben

Aki azt képzeli, hogy könnyű bejutni a Birodalomba, az nagyon nagyot téved. Csak néhány hely van, ahol igazán könnyű belépni Serviencebe, de az utazó számíthat arra, hogy csupán a peremvidékeken fog kóborolni egészen addig, míg valahogyan beljebb nem jut, vagy pedig végleg eltéved. Az egyik ilyen hely a Szikrázó-folyam torkolatánál van, ahol egy kalózbarlang is húzódik, s a Folyó a barlang bejáratát elfedő szikláról zúdul bele a tengerbe, egy magas sziklafal tetejéről. Ezt a barlangot már többször volt szerencsém bejárni, de csak értéktelen aranyat és nagy mennyiségű, szörnyűséges vasat találtam, úgyhogy ott is hagytam hamar. A folyótorkolattól nem messze esik az egyik legfurább hely az egész birodalomban, a Sárkány-tó és közvetlenül mellette a Réztárnák, ahol egy roppant öreg és bölcs lény lakik, egy hatalmas és szelíd (sárgaréz) sárkány, Kékszárny. Sokszor ad tanácsot az arra vetődőknek, de hajlamos arra is, hogy megtréfálja a vándorokat. Rossz tulajdonsága is akad azonban az Öregnek, nagyon szereti a drágaköveket, s ha az arra járóknál effélét talál (szerintem érzi a jelenlétüket, mert már a kedvenc agátkövemet is lenyúlta, pedig nem mutattam meg neki), akkor megpróbálja először elcserélni vele, s ha ez nem megy, akkor nagyon óvatosan Erejét is használja (ezt a halandók mágiának neveznék), s így szinte mindenképpen megszerzi, amit akar. Régebben Kékszárny a Réztárnákban élt, ugyanis ott kelt ki a tojásból, de mostanra már birtokba vették azt a sötételfek és ott élik mindennapjaikat a hatalmas barlangrendszerekben, de sajnos törpék (nem törpök!!!) is beköltöztek oda. Kékszárny egyik komisz tréfája az szokott lenni, hogy a Tárnákat rövidítő útként javasolja az utazóknak, ami igaz is, csak nem említi meg annak lakóit, s ez néha "félreértésekhez" vezet.

Legendák szólnak az Ördögbércen álló Tükörvárról, amely csalogató, hívogató fényeivel nagyon vonzó lehet egy fáradt utazó számára, de aki odakeveredik, az számoljon azzal, hogy sosem tér vissza onnan. A Gonosz erők egyik fellegvára ez, azt mondják, hogy úrnője egy boszorkány, aki minden arra járót megpróbál saját szolgájává tenni, s ha ez nem sikerül neki, akkor a szörnyűséges Tükörlabirintusba veti, ahonnan azt mondják, nincs menekvés, csak nagyon kevesen térnek vissza ép elmével.

Van egy hely, ahol halandók (és talán a nem Servienceből származó tündérek is) ki tudnak jutni a Birodalomból, s ez a hely a Vasszurdok, ahol az egyik határunk húzódik. Ez a mi számunkra roppantul veszedelmes hely, mert ezt a Nagy Hermész emelte azért, hogy a Gonosz a Birodalomba ne léphessen be, ám mi sem tudunk egykönnyen kijutni rajta, mert itt húzódik a Vashegység, s mi tündérfélék nagyon nehezen viseljük el a vasat, de erről később még szó esik. Talán az a legszomorúbb az egészben, hogy a Szurdok a Birodalom nyugati Kapuja lehetne számunkra, s így könnyen átjuthatnánk a gyepűkön, s a Gót Birodalmon keresztül meg tudnánk látogatni nyugati rokonainkat, a szász elfeket. De sajnos, amikor Perkala csatamezején fényes győzelmet vívtunk ki a gonosz Ruth erőivel szemben, akkor Hermész Atya átkot mondott a Sötétség teremtményeire, s nekünk is gátat vetett azzal, hogy a vas érintését ne tudjuk elviselni anélkül, hogy az ne károsítana meg bennünket. A Nyugati Kapu így örökre zárva marad a tündérek népe előtt, mert a Hegységet olyan tömör vasérc alkotja, mit mi nem bírunk elviselni, az út pedig gyalogosan három napi út, lóval pedig ez a vidék járhatatlan. Talán a Tündérurak képesek lennének itt átkelni, bár szerintem Hermész Engedelmessége még őket is eltéríti ettől az úttól. Így hát a tündérnép számára nem marad más, minthogy a gyönyörűséges és csendes Kristálytavak felé vegye útját, bár az sem veszélytelen. Arrafelé ( hol a Tavakat tápláló Feketekút fakad ) húzódik a nagyon nehezen átjárható Mocsárvidék, ahol a szörnyűséges trollok és gonosz testvéreink, a mocsári tündérek tanyáznak, s lesik a gyanútlan utazót. Ha az utas északkelet felé fordul a Vasszurdoktól, akkor viszont kellemes meglepetés érheti, mert Birodalmunk errefelé határos az emberek által Ismeretlen Tündérbirodalomnak nevezett hellyel, amit mi viszont az Óhazának tekintünk, mert sokunk őse onnan telepedett át Serviencebe. Az ott élő rokonainknak is meggyűlt a baja a Vashegységgel, mert ennek a hegyvonulatnak a mentén több heti járóföldet lehet megtenni, de rokonaink valahogyan át tudnak jutni rajta. A legendák azt mondják, hogy valahol Északon, a tengerparton húzódik egy keskeny út, melyen gyalog éppen hogy elfér egy tündér, vagy egy vékonyabb ember, s ez az ösvény állítólag elvezet a nyugaton fekvő Thüring Birodalomba. Azt mondják, ezt San Dionigi, a szatír nép nemzőatyja taposta ki hosszú vándorútjai során, s minthogy a szatírok félig kecskebakok, ezért nem volt szüksége nagyobb ösvényre a hegyek között. A szatírok ezt az utat Aranyösvénynek nevezik, mert rendkívül szeretik népeink lányait meglátogatni az erdőkben, ahol a szatírok szerint ők "szenvednek magányukban". Déli, délkeleti és délnyugati irányban szinte mindenhol a viharos tengerek mossák országunk partjait, s errefelé már viszonylag csekély számban tanyáznak népünkből. Legdélebbi határainkon már gyakran lehet találkozni kószáló kalózokkal, s igen sok arrafelé az ork, goblin és hasonló elátkozott fajzat, a nemesebb fajták errefelé már csak ritkán fordulnak elő. Csak a Griffek és a Szfinxek nemes népe tartja távol ezeket a lényeket a Birodalom belsőbb részeitől, s ezért hálásak vagyunk szövetségeseinknek.

Kereskedelem és fizetőeszközök

Nos, ez volt az egyik legfurább a szász elfek számára, hogy mi hogyan élünk meg anélkül, hogy igazi kereskedést folytatnánk bármely nagyobb országgal, talán az Óhaza (nevezzük így az Ismeretlen Tündérbirodalmakat) kivételével. Ők azt nem tudhatják, hogy az ország elhelyezkedése és Hermész Atya áldó kezének köszönhetően a Birtokok szinte mindent megteremnek nekünk, ha pedig valakinek szüksége van valamire, akkor fizetségképpen beérjük egy szép mesével, de ha az nincsen, akkor beérjük a Birodalom "hivatalos pénzével" is, ami gyakorlatilag apró csontokból és nemes fák kérgéből áll, s ha esetleg távolabbi országba indulunk, akkor néhány csiszolatlan ékkő is megteszi, s bárki szívesen ad ilyesmit a másiknak, hisz idehaza ez csak értéktelen kavics, de a Gót Birodalomban egy ilyenért egy egész zacskó ottani pénzt kaptam, amit idehaza azután nyakéknek használtak fel a fiatal tündérkék. Így megy ez mifelénk.

S most, hogy történetemet befejezzem, még végezetül elmondok nektek egy szép mesét, melyet az egyik tábortűz lángjainál hallottam, s nagyon megtetszett nekem, mert ez tulajdonképpen Rólunk, a Tündérnépről és a nagy Hermész Atyáról, s a világ kezdetéről szól.

A Csillaghercegnő meséje

Valaha, mikoron a Világ még ifjú volt, s Hermész sokáig társtalanul bolyongott a Mindenségben, akkor a fénylő csillagok mögül melyet nem Ősatyánk hívott életre, hanem a többi hasonló, távoli világ fényesen ragyogó napjai voltak, akár a mienk felbukkant egy leány, ki mindennél szebb volt, mit Hermész eddig látott, s oly fényesen ragyogott, hogy majd belevakult szépségébe. Sokáig voltak együtt, s a lány elárulta, hogy a Csillagok szülötte, ő a Csillaghercegnő, az örök csábító, kinek nincs igazi párja a Halhatatlanok között. Hermész elhatározta, hogy követni fogja ezt a szépséget, s vele lesz a Világmindenség végezetéig, de szomorú volt, mert ismerte a jövőt, s tudta, hamarosan társra lel, s ott kell hagynia szépséges szeretőjét. De előbb bekövetkezett, amitől félt, s tudta azt is, hogy ott kell hagynia a Hercegnőt, mert Minerva haragja hatalmas volt, ezért elküldte a fiatal Arkadiára, hogy elrejtőzzön ott, s Minerva ne találhassa meg. Elküldte egy viszonylag elhagyatott helyre, a mostani Servience területére. Nem bírta azonban sokáig a magányt a Hercegnő, s még utoljára találkozott Hermésszel, s azt mondják, végképp elhagyta Arkádia mesés tájait. Servience népe szerint rejtőzik csupán tovább. Mert ez a történet még a Tündérek eljövetele előtt történt, s mi azt tartjuk, hogy a Szivárványhíd alatti Hétforrás azon a helyen fakad, ahol a Hercegnő lába először érte a földet, s amerre járt, arra folyik most a Szikrázó-folyam, s ezért olyan varázslatos a hazánk. Sokan látni véltek egy gyönyörű leányt, kinél szebbet még szem nem látott, s néha elbeszélget utazókkal, mert őt, azt mondják, csak egy nagyon erőslelkű halandó kötheti magához, halhatatlan soha. Azt is mondja a mese, hogy Minervát úgy cselezte ki a ravasz Hermész, hogy a Tündérnépeket az Ő hasonlatosságára teremtette, s ha lenéz Wiccára, s gyermekeit látja, akkor is mindegyre a Csillaghercegnőt látja bennünk tekintete."