Minotaurusz Birodalom
Sohasem szerette a népgyűlést. Azóta végképp nem, mióta Aszklepiádészt megválasztották inaequalis-szá. Ezt a tisztséget csak két évig lehet birtokolni, holott ő már kilencedik éve gyakorolta így nyert hatalmát. Lassanként átvette a népgyűlés jogait és feladatait, melynek ülései így elvesztették értelmüket. Jól emlékezett még arra az átkozott napra, mikor az Ötszázak Tanácsa ebbe a rangba emelte, hisz ő is ott ült a sorok között.
Kellemes nyáreleji nap volt, az ég tiszta, a levegő friss az északi széltől, mely a tenger sós illatát hozta magával. Egy színházi előadásról tartott hazafelé feleségével. Érdekes darab volt, néha ámulatba ejtette a drámaírók és színészek tehetsége. A hosszú monológokból és párbeszédekből egy hajdanvolt király története bontakozott ki. A neve Aszkilosz volt, bár ez nem volt jelentős a történet szempontjából. Ez a király háborúban állt egy másik uralkodóval, aki elrabolta első és egyetlen fiát. A gyermekért cserébe azt követelte, hogy Aszkilosz adja meg magát. Ő azonban nem tudott dönteni gyermeke élete és országának jövője között, és ez végül mindkettő elvesztéséhez vezetett.
Már majdnem otthon volt, mikor egy kiáltás elnyomta a kövezett utcán kopogó saruk hangját.
- Fremosz, Fremosz, várj! - mondta az ismerős hang. Megfordult, és megpillantotta legjobb barátját, Türoszt. Fából készült tekercstartót lóbált a kezében, és futva közeledett.
- Az elöljáróságtól hozom, biztos te leszel az egyik követ az Ötszázak Tanácsába. - Jó hír, legalábbis akkor még annak számított. Mivel azonban a bizonytalanságot nem állhatta, gyorsan lepattintotta a henger tetejét és kicsúsztatta belőle a sárgás pergament. Barátjának igaza volt, a népgyűlés két nap múlva lesz Trikalában. Felesége kedvéért, aki nem ismerte a betűket, hangosan is felolvasta, majd visszarakta a mívesen faragott tartóba.
- Ezt megünnepeljük! Türosz gyere el hozzánk, szívesen látunk. Ünnepi lakoma lesz, meg jóféle bor!
- Mennék, ha tehetném, de még ma el kell utaznom a sereggel.
Két napra rá már a tágas, márványpadlójú és falú teremben ült, négyszázkilencvenkilenc társával. A majd négy láb átmérőjű oszlopok, melyek a tetőzetet tartották, mindig lenyűgözték. Azt kívánta, bárcsak jelen lehetett volna az építkezésen. Napokig gyönyörködne a karcsú oszlopok kifaragásában és felállításában. Kiváncsi volt, vajon mennyi ideig tervezte a mérnök ezt a gigantikus építményt. Gondolatait itt egy gong éles hangja szakította meg. Az ülés megkezdődött.
Egy vörös szegélyű tógát viselő minotaurusz fennhangon felolvasta az aznapi témákat.
- A filippiászi kereskedők ügye a halászokkal, az adó törvényének megváltoztatása, a csatornázás kiterjesztése, és végül az új inaequalis megválasztása.
Ez a tisztség békeidőben betöltetlen, csak háborúban szokták elfoglalni. Általában arisztokraták közül került ki, és két évig teljhatalommal ruházta fel viselőjét a hadügyek és az igazságszolgáltatás terén. Így ezek kellő hatékonysággal és zökkenőmentesen működhettek. Az első három pont nem különösebben érdekelte, csak akkor szavazott kézfeltartással, ha látta, hogy a többség ezt teszi. Már estefelé járt az idő, mikor sor került a népgyűlés számára végzetes szavazásra. Meglepte, hogy mindössze két jelölt volt. Az első Aszklepiádész, aki nemrég kapott nemesi rangot, a másik Mülosz, ősi család sarja, köztiszteletben álló, bölcs minotaurusz. Nyilvánvaló volt számára, hogy ez utóbbit fogják megválasztani, hiszen minden mellette szólt. Szinte sajnálta Aszklepiádészt, aki biztosan alig fog kapni néhány szavazatot.
A vörös mintájú tógába öltözött minotaurusz vezette le a szavazást. Bevezető beszédében bemutatta mindkét jelölt múltját, majd felkérte őket, hogy mondjanak pár szót. A rövid, semmitmondó megnyilatkozások után felszólította a népgyűlést, hogy szavazzon kézfeltartással, aki Aszklepiádész inaequalis-szá választását támogatja. Majd felkiáltott meglepetésében, amikor több, mint négyszáz kéz lendült a levegőbe.
Egy hangos morajlás tudatosította benne, hogy megint elkalandoztak a gondolatai. Bárhogy igyekezett, sehogy sem tudott szabadulni annak a napnak az emlékétől. A felzúdulás mindenesetre tudatta vele, hogy valami fontos történik éppen. Megkérdezte hát a mellette ülő, őszes szőrzetű hímet.
- Hát nem figyel?! Akkor meg minek foglalja itt a helyet?! Aszklepiádész most jelentette be, hogy a törvényhozás jogát is át kívánja venni az Ötszázak Tanácsától. Meglátja, egyszer még a mohósága fogja a sírba vinni.
Minoria történelméről
És a Hatalmas Talosz, megelégelvén a szövevényes barlangjáratokat, így szólt a három klánhoz:
" Lelkem nem bírja el tovább a hegy súlyát, szívem friss levegőre, szabadságra áhítozik. Látni akarom a napfelkeltét, a végeláthatatlan pusztákat és erdőket, a felszínen vágtató lovakat, melyeknek itt csak a dobogását halljuk. Azt szeretném, hogy fiaim és unokáim már ne dohos tárnákban és sötét labirintusokban nőjenek fel. Nem tudom, hogy odafönn kik élnek, és hogy barátságosan fogadnak-e majd minket, de készen állok harcolni majdani hazánkért, ha a sors úgy hozza. Nem parancsolhatom meg nektek, hogy velem tartsatok ezen az akadályokkal teli úton, de aki velem tart, arra az út végén az igazi élet, új lehetőségek várnak."
És a három klán harcosai úgy döntöttek, hogy bölcs vezérükkel tartanak az ismeretlenbe. Két napra rá, pontosan húszezer minotaurusz gyűlt össze a barlangrendszer ritkán használt bejáratánál.
Ez a részlet Niokéné-i Pruszosz Regék és Legendák című gyűjteményes munkájából származik, és a nagy szakadásról szól. Annak ellenére, hogy ezek a történetek csak keletkezésük után több száz évvel lettek lejegyezve, hűen tükrözik a régvolt korok eseményeit. Ezen értekezés alapjául is ez a töredékesen fennmaradt történelmi elbeszélés szolgál.
Megbízható írásos emlékeink mintegy ezer év fontosabb eseményeit ölelik fel. A legkorábbi lejegyzett uralkodó p.l. (pro laceratio, azaz szakadás előtt) 236-tól viselte a koronát, neve Kegyetlen Tarion volt. Uralkodását az akkoriban megszokottnál is nagyobb zűrzavar és vérengzés jellemezte. Beteges félelme és öldöklési vágya odáig fokozódott, hogy megépítette a Labirintust. Ez a hatalmas védmű a barlangjáratok védelmét szolgálta. Koromsötét, kacskaringós járatait csapdák és bilincsbe vert démonok vigyázzák. Ha felszínlakó tévedt be, és legyűrte a veszedelmeket, akkor a végeérhetetlen bolyongásba őrült bele, a minotauruszok viszont könnyedén tudtak tájékozódni benne. Halála után majd száz évnyi anarchia köszöntött a hegymélyi királyságra. Ezekben az időkben kezdtek kiválni a barlangi minotauruszok népéből a majdani felszíni minotauruszok. Ők már belefáradtak a szüntelen belharcokba, és új, nyugodt életre vágytak. A hét klánból három magáévá tette az új eszméket, és kezdett elszakadni a másik négytől. Ez a három klán a Ionia, az Akhália, és a Dória volt. Akhália klánfőnöke, Talosz úgy döntött, hogy kivezeti népét a felszínre, ezáltal elszakítva őket a barlangi minotauruszok ártó befolyásától. Így kezdődött a nagy szakadás.
Természetesen a föld mélyén maradók, örökösen gyanakvó és hátsó szándékot sejtő természetüktől hajtva megpróbálták megállítani Taloszt, ám seregeik a Labirintus barlangjárataiban vereséget szenvedtek. Az elbeszélések szerint a három klán vezére úgy küzdött, mint a legerősebb démonok. Aznap egyetlen ellenfél sem tudott megállni fejszéje előtt. Legközelebbi barátja, Dória vezére ekkor adta neki a Hatalmas nevet. Miután a barlangiak ilyen csúfos vereséget szenvedtek, követeket küldtek a három klánhoz, tudatva velük, hogy hozzájárulnak mielőbbi távozásukhoz, amennyiben teljesítik egy kérésüket. Azt kívánták, hogy minden szakadár vesse alá magát egy mágikus beavatkozásnak, mely kitörölné emlékezetükből a hegymélyi birodalom bejáratának pontos helyét, ily módon szavatolva, hogy soha nem térnek vissza. A további vérontás elkerülése végett Talosz beleegyezett a procedúrába. A barlangiak azonban sötét tervet eszeltek ki. Mikor a három klán minotauruszai megnyitották elméjüket a varázslat előtt, nem csak a bejárat helyét, hanem a mágikus energiák irányításának képességét is kitörölték belőlük. Mivel Ruth, a gonoszság istennője, akit a barlangi minotauruszok tisztelnek, többé nem hallgatta meg hűtlenné vált gyermekei imáit, a felszínre érkezők minden mágikus támogatást elvesztettek.
A legenda szerint pontosan húszezren voltak az új hazát keresők. Az első években azonban a szokatlan környezet és az ott élő barbár emberi törzsek nagyon leapasztották a számukat. Hiába lesték el a földművelés fortélyait, termékenységi szertartás nélkül a termés igen gyatra volt. Az állatok már a minotauruszok szagától is megriadtak, így az állattartás is leküzdhetetlen feladatnak bizonyult. A szakadást követő huszadik évre a népesség annyira lecsökkent, hogy félő volt, teljesen kipusztulnak a felszíniek. Az istenek azonban, pontosabban egy isten, Istar, a napfény és termékenység istene máshogyan akarta. Felismerte, hogy népünkből kiveszett a barlangiakra jellemző brutalitás és vérszomj, hogy már nem a számító logika, vagy a mindent elsöprő indulatok, hanem a tisztánlátás és a jóakarat vezérel minket. Elküldte hát prófétáját, Polüphémoszt, hogy mutassa meg nekünk a jó isteneket. A három klán megmaradt tagjai nyitottak voltak, és átvették az új vallást, mely betöltött lelkükben egy régóta tátongó űrt. Innentől, azaz s.l.(post laceratio, azaz szakadás után) 21-től beszélhetünk a felszíni minotauruszok történelméről.
Részlet ismeretlen szerzőtől
Fontosabb események a szakadás után
13 Vereség a barbár hordáktól
20 Polüphémosz eljövetele
22 Béke az emberekkel
38 Hatalmas Talosz halála
94 Szkülla, a legendás építész tervei alapján felépül Trikala, a későbbi főváros
120-123 Testvérháború a klánok között
123 Dória vereséget szenved a testvérháborúban, és rövid agónia után teljesen kipusztul
123-162 Pygmalion uralkodása
144 Mogorva kultusza megjelenik a minotauruszok között
162-185 Ephialtész uralkodása
185 Ephialtész lemond trónjáról és létrehozza az Ötszázak Tanácsát
268 Kereskedők érkeznek a Gigantosz hegységen túlról
341 Ionia és Akhália egyesül, Minoria megalakulása
356 A Metallosz hegységben óriási arany és vas lelőhelyet tárnak fel
489 Minoria keleti határa eléri Tong-Dao folyóját
489-492 Tapogatózás a Keleti birodalmak felé
521 Megindul a kereskedelem a két birodalom között
521-721 A Lótusz két évszázada - soha nem látott béke és nyugalom, a tudományok és a kultúra gyors fejlődése
567 Ismeretlen tudós feltalálja a távcsövet
639 Kephalosz előállítja az első acélfegyvert
789 Az első hold harmadik napjára virradóra egy kisebb barlangi minotaurusz sereg előtör a Gigantosz hegységből, később ezt az éjszakát elnevezik a Pusztítás éjszakájának
792 Egy vadász véletlenül megtalálja a Labirintus bejáratát, két holdra rá megérkezik egy mérnökből álló csapat, és beomlasztják a barlangot
837 Határvillongások keleten
840 A háború kitörése
847 Aszklepiádész inaequalis-szá választása
850 Haiphong ostroma
Minoria földrajza
Minoria mai területe nyugaton a Gigantosz hegységig terjed. Ennek a hatalmas hegyvonulatnak a mélyén élnek az álnok barlangi minotauruszok. A felszínlakók elméje nem képes felfogni ennek a földalatti birodalomnak a méreteit. Az óriási csarnokok és tárnák az egész hegységet behálózzák, majd egy teljes mérföld mélyen. Csak a hajdani bejárat, a Labirintus is olyan nagy, hogy aki ismeri az utat a tekervényes járatokban, annak is legalább egy napig tart átkelni rajta. Persze akit nem zavarnak a lávavermek, vagy az őrző démonok, az gyorsabban is átjuthat... Mivel azonban a Pusztítás éjszakája után nem sokkal a bejáratot beomlasztották, ma már senki nem juthat le. Legendák szólnak ugyan egy titkos alagútról, mely a Labirintust megkerülve egyenesen a birodalomba vezet, de senki sem volt még olyan botor, hogy megpróbálja megkeresni. Aki esetleg megtalálná, arra biztos halál várna a szörnyektől és barlangiaktól hemzsegő mélységben.
A másik fontos dolog a Gigantosszal kapcsolatban, hogy szinte lehetetlen átkelni rajta. A szinte azonban azt jelenti, hogy van rá lehetőség. Négyévente egyszer, a legforróbb nyári napokban az egyik alacsonyabban fekvő hágón megolvad a hó és jég. Ha valaki megvárja, míg az árvízszerű víztömegek levonulnak, akkor van rá körülbelül egy hete, hogy átkeljen, míg az állandóan szállingózó hó újra el nem temeti a szűk átjárót. Így néha kereskedők jönnek nyugatról, és nagy birodalmakról, félelmetes hadseregekről, gyönyörű nőkről, és még ki tudja, mi mindenről mesélnek. Nagy ritkán egy-egy minotaurusz is megkísérli az átkelést, hazafelé induló kereskedőkkel tartva. Ezek legtöbbjét a kíváncsiság hajtja, de akad olyan is, aki kalandvágyból, vagy nagy kincsek reményében vág neki a veszélyes útnak.
A Gigantosz hegység északon egy több mérföld magas függőleges sziklafallal hasít bele a tenger lágy vizébe. Ez a víz azonban teljesen hajózhatatlan, köszönhetően a rengeteg víz alatti magaslatnak és zátonynak, melyek szinte egymást érik. Emiatt Minoria északról megközelíthetetlen.
A tenger partján két nagyobb város van. Az első Filippász, mely az itt épült Istar templomról híres. A templom kupolás tetején egy két láb átmérőjű lyuk van, melyet egy óriási csiszolt üveglap fed. Azt mondják, hogy maga Istar küldte el a minotauruszoknak, Polüphémosz próféta útján. A nyári hónapok közepén, az év leghosszab napjának ünnepén, pontban délben, a lencse összegyűjti a napsugarakat, és fényárba vonja az oltárt. A vakító csillogásba halandó nem nézhet bele, különben elvakítja. Istar főpapja azonban ekkor bemutatja áldozatát, egy pontosan tizenhárom napos borjút. Ahogy azt az oltárra helyezi, a jószág eltűnik, és a templomban lévőket isteni boldogság tölti el. A másik város Szinekhon, melynek legfőbb kereskedelmi cikke a csak itt megtalálható tengeri márvány. Ennek köszönheti gazdagságát is, ami leginkább lakóinak öltözködésében nyilvánul meg. Az ott élők gyakran hétköznap is festett selyemruhákat öltenek, és arany ékszerekkel díszítik magukat.
A minotauruszok birodalmát a Gigantoszban eredő, és Tong-Dao folyójába ömlő Rohanó folyó osztja Észak- és Dél-Minoriára. Nevét a többi vízfolyást megszégyenítő sebességéről kapta, mely egy-két gázlótól és hídtól eltekintve igencsak megnehezíti az átkelést. A folyó másik nagy veszélye a forrásánál lévő melegvizű tavacska, pontosabban annak lakói. A hívogatóan selymes tóban ugyanis piranhák élnek. Ezek a gyilkos, ragadozó halak néha elindulnak lefelé a folyón, prédára lesve, ám szerencsére Trikalát sohasem érik el. Ezzel el is érkeztünk Minoria zászlósvárosához. Ezerötszáz lakosával a birodalom legnagyobb települése. Közepén áll a Tanácsközpont, az Ötszázak Tanácsa üléseinek helyet adó hatalmas épület. A majd húsz láb magas oszlopok között minden ember (ha nagyritkán idetéved egy-egy) kicsinek és elenyészőnek érzi magát. A szinte már émelyítően tiszta utcák és kertek gondozásáról majdnem száz minotaurusz gondoskodik. A gyönyörű parkokban bárki megpihenhet, és megcsodálhatja a mesterséges tavacskák vizén úszkáló hattyúkat.
A Trikalától keletre elterülő dombvidéken túl, Tong-Dao folyójának partján épült Lükosz. A kikötőben horgonyzó uszályokon fatörzseket és búzát szállítanak észak felé.
Minoria déli részén emelkedik a Metallosz. Ennek a hegységnek a mélye gazdag vas és aranylelőhelyeket rejt, melyek a kézművesség központjává tették Armüloszt. A többi minotaurusz várostól eltérően ez inkább várra, vagy katonai kiképzőtelepre hasonlít. Nem is csoda, hiszen itt található a hadsereg állandó főhadiszállása. Az itt bányászott vasércből, és az északról hozott szénből helyben állítják elő a kelet legragyogóbb fegyvereit. Az elit csapatok és a tisztek Wiccán egyedülálló acélból készült fegyvereket kapnak.
Minoria többi részét végeláthatatlan puszták uralják. Itt gyakori látvány a vándorló bölénycsorda, melyeket néha vadászok kísérnek, a birodalom legkedveltebb étele ugyanis a bölényhús.
A minotauruszok felépítése
A minotauruszok teste egy jól megtermett emberére emlékeztet. E faj átlagos egyedének fizikai adottságai azonban fölülmúlják az emberét. Testi erejük a legerősebb emberekéhez mérhető, a legtöbben elbírják a nehéz páncélzatot és fegyverzetet is. Kevés köztük az aránytalan testalkatú, de ez jórészt életmódjuknak köszönhető. Szívük, májuk és egyéb szerveik elhelyezkedése és működése megegyezik a már megszokottakkal, azzal a különbséggel, hogy gyomruk az emberénél nagyobb, így több élelemre van szükségük.
A legfontosabb különbség a két faj között azonban a fejükben van. Ezalatt nem csak a nyilvánvaló külső jegyeket értem, hanem egy érdekes szellemi hibát is. A minotauruszokból ugyanis teljességgel hiányzik a mágikus tehetség, sőt még a mágikus ellenállóképességük is jelentősen gyengébb az emberek hasonló tulajdonságainál.
Legnagyobb büszkeségeik a fejük tetején hordott szarvaik. Ezeket gyakran finom vésetekkel díszítik, melyek nemritkán, akárcsak a megfigyelt egyednél, pókhálószerűen beborítják az egész szarvat. Ezen érdekes fejdísz levágása az egyik legnagyobb büntetés Minoriában, és örökre megbélyegzi az áldozatot. Akiknek eképp kell fizetniük tetteikért, általában öngyilkosságba menekülnek a hatalmas szégyen elől.
Említést érdemel még élettartamuk, mely jelentősen meghaladja az emberét. Egy átlagos egyed százhúsz-száznegyven évig él, de vannak százhatvan éves aggastyánok is.
Ezen tanulmány alapjául egy, a harcok során foglyul ejtett minotaurusz elbeszélései, megfigyelése, a vele történő kísérletezés, majd élve történő boncolásának tapasztalatai szolgáltak.
Hong-Long birodalmi tudós feljegyzései
Minoria építészetéről
Minoria építkezési szokásai szinte teljes egészében egy minotaurusztól származnak. Neve Szkülla, és már a szakadáskor is élt. A Dória klán legnagyobb mérnöke volt, és mikor népünk elhagyta a barlangokat, ő fektette le a felszíni építkezés alapjait.
Anyagok terén nem mutat túlzott változatosságot. A tehetősebbek házai, illetve a középületek márványból készülnek, míg a szegényebbek mészkövet használnak. A legértékesebb építőanyag az igen drága tengeri márvány, melynek halványzöld színe és kékes erezete van. Ilyet csak Szinekhon városában bányásznak a partközeli zátonyokból. Ez nagyon veszélyes és megerőltető munka, melynek kitanulásához legalább tíz év szükséges. A hatalmas laposfenekű bányászhajók soha nem merészkednek ezer lábnál távolabb a parttól, mert ott már az erős hullámzás menthetetlenül hozzácsapná őket a vízből kiálló szirtekhez.
A formák változatossága azonban még a Keleti Császárság építészeit is lenyűgözi. A különböző épületek falait szinte kivétel nélkül domborművek borítják, melyek legtöbbje Istart, illetve Mogorvát ábrázolja. A házakat övező gyönyörűen karbantartott kerteket járdák szelik át, melyek egyike mindig a kapuhoz vezet. Azok viszont minden háznál különbözőek. Akad olyan, melynek két kovácsoltvas szárnyán egy szekér is átférne, de vannak kicsi, tölgyfából készült, ajtószerű bejáratok is. A méret nem tükrözi a gazda vagyonát, inkább annak természetét. Amennyiben minotauruszkerülő, kisebb kaput csináltat, ezzel jelezve, hogy nem lát szívesen. Azok viszont akik kedvelik a társaságot, nagy, széles kaput építenek, hogy minél többen betérjenek hozzájuk.
Az utcák is igen tiszták, és jól karbantartottak. Szkülla erre vonatkozólag is hagyott utasításokat. Az utak közepe például magasabb, mint a szélei, így a víz lefolyik róla, egyenesen bele a szintén kövezett csatornákba.
Az ívó- és öntözővizet vízvezetékek szállítják a házakba illetve a földekre. Ezeket íves tartópillérek emelik tíz láb magasra. Ezt az előírást egész Minoriaban betartják.
A leghíresebb épület Minoriaban a Trikalában található Tanácsközpont, melyben a népgyűlés (más néven Ötszázak Tanácsa) szokott ülésezni. A gigászi építmény elejét oszlopcsarnok díszíti. Ez egyben az előtér is, mely után négy márványból faragott kapu vezet tovább a tanácsterembe. Ezeket a kapukat tíz-tíz minotaurusz nyitja és csukja, és még így is eltart egy kis ideig. Maga a terem is csodálatos látványt nyújt. A félkörben elhelyezett márványpadok egy emelvényt fognak közre, melyre kiállhatnak a felszólalni kívánó követek.
A hátsó padok egyre magasabban vannak, hogy a hátul ülők is jól láthassák és hallhassák a beszélőt. Mind a négy kaputól egy-egy lépcsősor vezet lefelé a terem közelébe, így mindenki gyorsan megközelítheti az őt megillető helyet.
Minotaurusz hadviselés
Szót kell még ejtenünk a minotauruszok hadművészetéről is. Ennek alapjai még a szakadás előttről származnak, de már némileg alkalmazkodtak a felszíni környezethez is. A minotaurusz hadsereg az őselemeknek megfelelően négy részre oszlik.
A szikla harcosai a legkitartóbbak mind közül, mint ahogy az elemük is az. Rendíthetetlenül tartják vonalaikat, de ha kell, megállíthatatlanul nyomulnak előre. Megfontoltak és fegyelmezettek, a legmelegebb helyzetben sem vesztik el a fejüket. Főként védekezésben kiválóak, ehhez alkalmazkodik fegyverzetük is. Legtöbbször teljes páncélzatot viselnek, és nagy kerek pajzsot valamint harci kalapácsot forgatnak. Kiegészítő fegyverük a rövid kard. A legrátermettebbek felvételt nyerhetnek a Földrengésbe, ők a szikla elit csapatai.
A tűz a mindent elemésztő pusztítás, a fékezhetetlen tombolás jelképe. Harcosai is magukon viselik elemük minden jellegzetességét. Ha harcba indulnak, pofájukat vörösre festik, és egyfajta őrület lesz úrrá rajtuk. Akár az elharapódzó tüzet, őket is nehéz irányítani, mert csata közben csak az ellenfél legyőzése lebeg szemük előtt. Éppen ezért parancsnokaik a harc előtt megmutatják, hogy melyik irányba kell előrenyomulni, és magukra hagyják őket. Útjukat legtöbbször gőzölgő hullák és kettétört fegyverek jelzik. Fegyvereik a pallos és a csatabárd, páncélnak legfeljebb láncinget öltenek. Elit osztaguk a Tűzvész nevet viseli, és éppen olyan veszélyes is.
A víz minden formához alkalmazkodik, legyen az egy korsó, vagy a legnagyobb óceán. Ilyenek a minotauruszok portyázói, a víz harcosai is. Nem létezik számukra megmászhatatlan hegy, vagy leküzdhetetlen láp. Gyorsak, mozgékonyak, és a legszokatlanabb helyzetben is megállják a helyüket. Sokszor váratlanul feltűnnek az ellenség hátában, vagy annak élelmiszerszállítmányai körül. Ha kell, hosszú órákig futnak megállás nélkül, csak minden második nap esznek, vagy hét álló napon át nem alszanak. Fegyvereik a hosszúkard és az íj, vértet a legritkább esetben öltenek, akkor is legfeljebb bőrből készültet. Akik kiállják az igen nehéz, és már-már kegyetlen próbát, beléphetnek a Tsunamiba.
Mivel a lovak nem viselik el a minotauruszok közelségét, ezért más hátas után kellett nézniük. Még a föld mélyéről magukkal hoztak néhány barlangi hidrát. Ezek a hüllőszerű lények csak igen távoli rokonságban állnak a legendákból ismert hatalmas szörnyetegekkel. Annak ellenére, hogy erejük messze elmarad nagyobbik testvéreikétől, tökéletes hátasok lettek a minotaurusz seregekben. Gyorsabbak az átlagos lovaknál (bár egyes embernépek telivérei fölveszik velük a versenyt), kitartóbbak és igénytelenebbek. Lovasaikat a szél szárnyán repítik, ők a szél harcosai. Egy minotaurusznak életében egyetlen hátasa lehet. Ha már választott, nem csak egy szolgát, vagy hűséges kutyát, hanem életreszóló társat talál. A hüllő idővel annyira hozzánő lovasához, hogy már a másik rezdüléseiből is megértik egymást. Ha ez az idő eljön, akkor tagjai közé fogadja őket a Tornádó, a minotaurusz "lovasság" legkiválóbb egysége.
A legjobb hadvezérek, ha csak tehetik, mind a négy őselemet egyenlő arányban használják. Ez nem csak azért kiemelkedően nehéz feladat, mert szerteágazó taktikai tudás szükséges hozzá, hanem mert a különböző elemek harcosai nem különösebben szívlelik egymást.
Az Olimpia
A minotauruszok egyik legnagyobb ünnepe az olimpia. Minden negyedik évben, Istar ünnepe előtt egy héttel kezdődik. Ekkor mindenhol a birodalomban barátságos versengésekben mérik össze erejüket, fürgeségüket és kitartásukat az arra kedvet érzők. A legjobbak elindulnak Trikalába, és a város határában felépített pályákon megmérkőzhetnek a bajnoki címért. A versenyszámok: futás, birkózás, diszkoszvetés, gerelyhajítás és öklelés. Ez utóbbi a legrangosabb mind közül. A két hím egymástól húsz lábnyira megáll, majd lehajtott fejjel egymásnak ront. Az nyer, amelyik tovább talpon marad. Jellegéből adódóan erre a számra csak a legerősebb és legrobosztusabb felépítésű minotauruszok neveznek. A hét végén, az év leghosszabb napjának délelőttjén megünneplik a bajnokokat, majd pontban délben minden minotaurusz elmondja imáját a napistenhez.
A színház
A minotauruszok legfontosabb társadalmi eseménye a színházlátogatás. Minden nagyobb városban van egy amphitheatrum, melyben kéthetente egyszer előadást tartanak. A színdarabok szinte kivétel nélkül drámák. Legfeljebb hat színész szerepel benne, és a kórus, mely a narrátor szerepét tölti be. A főszereplő szinte folyamatosan színpadon van, hosszú monológjaiból illetve a mellékszereplőkkel folytatott párbeszédeiből bontakozik ki a történet. Ez általában valamiféle érzelmi konfliktusról szól, mely egyre jobban kiélesedik, majd egy váratlan, nem várt csattanóban oldódik fel. A színészek kivétel nélkül felnőtt férfiak. Ha női, vagy gyermeki szerepet kell eljátszaniuk, fából készült maszkot öltenek.
Ezeken az előadásokon általában az egész város összegyűlik, és a szünetekben megvitatják problémáikat, ügyes-bajos dolgaikat. A történet bonyolultságától, és a helyszínek változatosságától függően egy-egy darab akár négy órán át is tarthat.